A nemzetközi helyzet fokozódik – csapataink harcban állnak

A magyar belpolitikát és kulturális életet egyaránt megrázó esemény történt: Puzsér Róbert ő-média-szemétsége kiderítette, Friderikusz Sándornak nincs is szóvivője, és amit a médiaguru a szóvivő szájába adott, az a saját maga …… véleménye volt. Az egész magyar médiavilágot megrázó hazugság nemzetközi hullámokat vetett, és az orosz haderő, páncélosokkal, rakétavetőkkel felvonult az ukrán határon.

“A nemzetközi helyzet fokozódik – csapataink harcban állnak” A teljes bejegyzés megtekintése

Ami bevált a homoszexualitásnál, miért ne válna be a koronavírus ellen?

A magyar kormány úgy döntött, betiltja, hogy a koronavírusról essen szó a 18 évesnél fiatalabbak által elérhető médiában, a televíziós és a nyomtatott sajtóban megjelenő reklámokban, az internetes portálokon, amitől az oltásnál lényegesen eredményesebb védelmet remél a pandémia ellen.

“Ami bevált a homoszexualitásnál, miért ne válna be a koronavírus ellen?” A teljes bejegyzés megtekintése

Az életébe került egy lengyel fiatalasszonynak a megtagadott abortusz

Lengyel lányok és nők ezrei vonultak hétfőn mécsesekkel a kezükben Varsó, Łódź, Poznań, Wrocław és Krakkó utcáira. Azért tiltakoztak, mert egy harmincéves társuk életébe került, hogy megtagadták tőle az abortuszt. A szerencsétlen fiatalasszony az elhalt magzata miatt kapott fertőzés következtében vesztette az életét.

“Az életébe került egy lengyel fiatalasszonynak a megtagadott abortusz” A teljes bejegyzés megtekintése

Puzsér és a hasbeszélő Márki-Zay Péter

Puzsér Róbertnek jól láthatóan mozog a szája, mintha beszélne, de a Puzsér-bábot Márki-Zay Péter húzta a saját kezére, és az ő „hasbeszédét” halljuk a rongyemberkétől jönni. Puzsér most a 2006-os ellenzéki megmozdulások és utcai randalírozások évfordulóján egyenlőségjelet tesz egy – jellemzően – a fideszes Index.hu oldalán megjelent írásában Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közé.

“Puzsér és a hasbeszélő Márki-Zay Péter” A teljes bejegyzés megtekintése

A barátnőm és a környezetbarát szex

A felvilágosult ember pontosan tudja, hogy mikor, mivel és mekkora kárt okoz a bolygónak, ahol lakik, eszik, iszik és szexel. Az utóbbival kapcsolatban azonban kevesebb a publikált tudományos tanulmány, így hiánypóló lesz ez a kis írás, ami arról szól, mit szabad és mint nem a 21. században a szexuális életben.

“A barátnőm és a környezetbarát szex” A teljes bejegyzés megtekintése

Csak két farokkal lehet rendszert váltani?

Lehet-e Magyarországon hatékonyan a liberális demokráciáért, a jogállamiságért, az európai normákért harcolni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt részvétele nélkül? Ez a kérdés foglalkoztatja ma a demokratikus ellenzéket, amely – Márki- Zay Péter személyében – ajánlatot tett a Kutyáknak, ne induljanak a választáson, és akkor parlamenti mandátumot kapnak a demokratáktól.

“Csak két farokkal lehet rendszert váltani?” A teljes bejegyzés megtekintése

A tébolyodott Kövér a pálinkától bátornak, a bortól bölcsnek érzi magát

A magyar parlament fideszes elnöke, aki a jól csengő Kövér László névre hallgat immár 61 éve, és aki életviteli tanácsokkal szokta ellátni az általa létezni vélt magyarságot, most azzal rukkolt elő, hogy a magyar ember a pálinkától bátor, viszont a bortól bölcs. Vagyis szerinte a lerészegedés valami pozitív dolog, igazi hungarikum volna.

“A tébolyodott Kövér a pálinkától bátornak, a bortól bölcsnek érzi magát” A teljes bejegyzés megtekintése

Az Európai Bizottság nem teketóriázik a lengyel pénzbírsággal

A lengyel békemenet

Miután a lengyel kormány kijelentette, nem fizeti meg az Európai Bíróság által kiszabott napi egymillió dolláros bírságot, Brüsszel jelezte, megvan az eszközük a pénz behajtására. Mégpedig nagyon egyszerű: le fogják vonni a Lengyelországnak járó uniós kifizetésekből, egyenesen az EU költségvetésébe utalják a bírság összegét.

“Az Európai Bizottság nem teketóriázik a lengyel pénzbírsággal” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán több fronton játszik a magyar emberek életével

Marine Le Pen és Orbán Viktor kézfogása – szégyen, gyalázat

A koronavírus elleni védekezési intézkedések halogatásával egyenesen a halálba küldi emberek százait a magyar kormányfő. Lehet ezt összevissza magyarázni, de a lényeg az, hogy egy laikus, nevezetesen Orbán Viktor nem hallgat a szakemberekre, és nem eleget tesz a fertőzés terjedése ellen.

“Orbán több fronton játszik a magyar emberek életével” A teljes bejegyzés megtekintése