Keményre fújt labdával lőttek rendőrre

Belég a labda elkobzásáról Kr.u. 2020

Magyarország veszélyes hely lett. A dudálva Orbán Viktor ellen tüntetők a székesfőváros Klark Ádám nevét viselő terén még arra is képesek voltak, hogy egy labdát dobjanak, rúgjanak egy rendőrnő felé, mely játékszer, eléggé el nem ítélhető módon, eltalálta a szolgálunk és védünk jelszóval a lakosságot vegzáló szervezet labdaérzékeny tagját.

“Keményre fújt labdával lőttek rendőrre” A teljes bejegyzés megtekintése

Védekezés a koronavírus-járvány ellen – most akkor jól csinálták vagy nem jól csinálták?

Ferenci Tamás tanulmányában a kérdést úgy teszi fel, hogy jól csináltuk, nem csináltuk? A magyar társadalom 90 százalékának a járvány nagy része alatt fogalma sem volt arról, hogy ki és mit csinál, egyáltalán mi a helyzet. A járvány kezelésének egyik legmarkánsabb konklúziója, hogy nem mi csináltuk, nagyon kevés ember, titokban csinálta, amit csinált, mi az utasításokat elég jól végrehajtottuk. Ennyi.

“Védekezés a koronavírus-járvány ellen – most akkor jól csinálták vagy nem jól csinálták?” A teljes bejegyzés megtekintése

Drága demokratikus parlamenti ellenzék! Hagyjátok végre ott Orbán Viktor Patyomkin-országgyűlését!

A koronavírusra hivatkozó felhatalmazási törvény elfogadásával Orbán Viktor csak annyit tett, hogy lepapíroztatta, a parlamenti szavazógépével törvénybe foglaltatta azt, ami anélkül is tény volt, hogy tudniillik egy személyben ő gyakorolja a hatalmat Magyarországon, és még a saját pártjának, de annak parlamenti képviselőinek sincs beleszólása semmibe.

“Drága demokratikus parlamenti ellenzék! Hagyjátok végre ott Orbán Viktor Patyomkin-országgyűlését!” A teljes bejegyzés megtekintése

Európa a krízisterhek méltányos megosztásáért kiált – a magyar kormány önmagát és a népét alázza porig

Európa normális országaiban, ahol a közügyekről és nem egymás alázásáról szól a politika, nő az aggodalom, hogy – a régi bevált forgatókönyv szerint – a leggyengébbek, a legkisebb ellenállásra képesek vállára fogják helyezni a koronavírus-válság terheit.

“Európa a krízisterhek méltányos megosztásáért kiált – a magyar kormány önmagát és a népét alázza porig” A teljes bejegyzés megtekintése

Az ország polgárait fenyegeti Orbán rendőrsége

Orbán Viktor Tisztavatáson

Azt írja a hivatalos rendőrújság – na nem magyarul mert azt a nyelvet rendőréknél nem ismerik – hogy egy Szerencs környéki lakos „az új koronavírussal kapcsolatos hamis tényállásokat tett közzé egy közösségi oldalon”. A „64 éves férfival szemben ezért rémhírterjesztés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntető eljárást” .

“Az ország polgárait fenyegeti Orbán rendőrsége” A teljes bejegyzés megtekintése

Schiffer András – páros lábbal farba

Hétfőn szép napom volt. Felhőtlen volt az ég, lágy szellő borzolta a Mátra élénk zöldbe öltözött lankáit, a fácánkakasok érdes hangon hívogatták a jércéiket, az őzgidák az erdei tisztásokon legelésztek, a macskánk a kutyánkat hergelte az udvaron. Közben – és ez adta meg a nap igazi csillogását – Schiffer András ügyvéd, bukott politikus, úgy is mint vezető magyar értelmiségi, megnyugtatóan bejelentette: Magyarországon nincsen diktatúra és működik a parlamenti demokrácia.

“Schiffer András – páros lábbal farba” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbánban járványügyben sem lehet megbízni

A magyarországi 3213 igazolt fertőzöttre eső 405 elhunyt rémisztően magas arány. Ennél csak három országban: Olaszországban, Belgiumban és az Egyesült királyságban rosszabb ez a mutató. A magyarországi 12,6 százalékos halálozási ráta megegyezik a Hollandiában kimutatottal. Mindehhez azért hozzá kell tenni, hogy a 4 ország közül messze Magyarország tesztelt a legkevesebbet, ami nyilván kedvezőtlenül befolyásolja a halálozási arányszámot.

“Orbánban járványügyben sem lehet megbízni” A teljes bejegyzés megtekintése

Hozzászólás egy vitához a facebookon

Jól emlékszem, hogy gyerekkoromban, úgy fél évszázaddal ezelőtt, a néprádióban, amelyen csak a Kossuth és a Petőfi volt fogható, szinte mindennap azt hallottam, hogy a Közös Piac olyan mély válságban van, hogy napok kérdése a szétesése. Ebből a Közös Piacból lett a mai Európai Unió, amit megszületése óta temetnek, és – az az érzésem – ez még évtizedekig így lesz.

“Hozzászólás egy vitához a facebookon” A teljes bejegyzés megtekintése

Müller Cecília egy kommunikációs skandalum

Az országos tisztorvos, nem tudom, mennyire ért ahhoz, amivel megbízták, mennyire kompetens, milyen hatékonysággal irányít és ellenőriz, de az biztos, hogy abban, amit mond, akkora a zűrzavar, hogy ha a fejében csak fele ekkora a káosz, mindenki meneküljön, amerre lát.

“Müller Cecília egy kommunikációs skandalum” A teljes bejegyzés megtekintése