Orbán Viktor Tisztavatáson

Azt írja a hivatalos rendőrújság – na nem magyarul mert azt a nyelvet rendőréknél nem ismerik – hogy egy Szerencs környéki lakos „az új koronavírussal kapcsolatos hamis tényállásokat tett közzé egy közösségi oldalon”. A „64 éves férfival szemben ezért rémhírterjesztés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntető eljárást” .

Videót is közölnek a szenzációs elfogásról. Látszik, amint lefényképezik a gyanúsított laptopjának hátulját, majd becsomagolják a bűncselekmény elkövetésének eszközét, jól leragasztják, a férfit pedig elvezetik és rendőrségi autóba ültetik. Majd látszik, amint az őrs folyosóján kihallgatásra kísérik.

A rémhírterjesztéssel gyanúsított az írta április 28-án a rendőrség szerint, hogy a kormány szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének időpontjára a kijárási korlátozás megszüntetését. Amely – véleménye szerint – tömeges megbetegedést eredményezhet.

Mindkét állítás egyébként igaz. Az időpontokat nem kisorsolták. Mindkettőt a kormányfő döntötte el, nyilván nem véletlen. És abban is igaza van a Szerencs környékinek, hogy ez tömeges megbetegedést eredményezhet.

A gond – mint kiderült – nem is annyira az információ hamisságával volt, mint inkább azzal, hogy a bejegyzéshez „rövid időn belül 19-en hozzászóltak (tizenkilencen) és (horribile dictu) 11-en meg is osztották. Hát ez tényleg szörnyű! Ekkora publicitást egy Szerencs közeli rémhírnek! Majdnem huszan hozzászóltak, meg még meg is osztotta egyhíján egy tucat ember!

De hát akkor, ha Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondja – mintegy rémhírt terjesztve minden nap – hogy hamarosan átlépünk a fertőzés tömeges szakaszába a csoportos szakaszból és ezt heteken keresztül ismételgeti, majd soha nem lépünk be ebbe a bizonyos tömeges fertőzési szakaszba, az miért nem rémhír? Mert nem szóltak hozzá 19-en, hanem 190 ezren, és nem 11-en osztották meg, hanem 111 ezren?

Vagy amikor Cecília azt a rémhírt terjesztette, hogy senki ne vegyen maszkot, mert az többet árt, mint használ. A vírusteszt pedig teljesen felesleges, mert a teszt nem állítja meg a járványt. Az mi volt? Hogyan lehetséges, hogy Müller Cecíliát még nem állították elő, még mindig nem indult ellene eljárás rémhírterjesztés miatt?

A dolog nem nevetséges, hanem a Fideszre és Orbán Viktorra jellemző aljasság. Mert a lényeget a hír végén olvashatjuk a rendőrújságban, ami a következő: „A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az közösségi oldalakat használók figyelmét, hogy a rendőrség folyamatosan monitorozza az internetet, és megteszi a szükséges intézkedéseket: eltávolíttatja a kifogásolható tartalmakat, illetve – súlyosabb esetben – büntetőeljárást indít.”

Majd így folytatja a szolgálunk és védünk (Orbánt szolgáljuk és rendszerét védjük) jelszavú szervezet: „Ne feledjük: mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.”

Gyerekek! Rosszindulatú megosztás? Meggondolatlan megosztás? Ez akár bűncselekmény is lehet Mária (köz)munka alapú országában? Hogy rohadjon rá a bilincs a hátsójára minden olyan rendőrnek, aki a saját országa polgárait fenyegeti, megpróbálja megfélemlíti és eltántorítani attól, hogy szabadon kifejtse a véleményét!

A teljesen jelentéktelen (19 hozzászólás, 11 megosztás) bejegyzést tehát nem idiotizmusból dobták fel videóval, előállítással, hanem szándékosan. Azt akarták üzenni, hogy mindenki – a saját érdekében – fogja be a pofáját, mert az ilyen csekélyke kis nyilvánosságért is elmegyünk érted és beviszünk az őrszobába, majd eljárás indul ellened rémhírterjesztés miatt.

Ez egy pitiáner és ócska, aljas és szégyenletes kísérlet arra, hogy belefojtsák a szót az állampolgárokba még a saját közösségi fórumaikon is. Azt akarják, hogy a magyar emberek félelmükben, sehol, semmilyen saját véleménynek ne adjanak hangot, mert a magyar királyi rendőrség folyamatosan ott van a sarkukban, figyel minden bejegyzésre és megteszi a szükséges intézkedéseket.

Milyen jó, hogy Magyarországon nincs diktatúra! Milyen jó, hogy demokrácia van! Ami abból is látszik, hogy nem csak Szerencs környékieket állítanak elő alaptalanul rémhírterjesztésért, de Szijjártó külügyminiszter 5 skandináv ország nagykövetét is maga elé rendelte ugyanilyen agyament váddal. Ellenük persze nem indulhat eljárás, mert biztonságban, a diplomata útlevél védelmében élnek, boldogan és jólétben, mintha mindegyikük egy Dzsudzsák Balázs és nem egy Szerencs környéki magyar állampolgár lenne.

Zsebesi Zsolt

Az ország polgárait fenyegeti Orbán rendőrsége” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Borzadály! Kétségbe vagyok esev, én már nem bírok újabb harminc évet várni! Kezdjünk már utcaköveket gyűjteni!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s