
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter teqball-asztalt vitt a NATO brüsszeli külügyminiszteri tanácskozására, hogy a szervezet tisztviselői ezzel üssék el az idejüket, ahelyett hogy Ukrajna támogatásán, fegyverszállításon és ukrán katonák kiképzésén törnék a fejüket.
Tette ezt a magyar külügyminiszter a NATO 75. születésnapjáról is megemlékező ülés alkalmából, Magyarország tagságának 25. évfordulóján. Szijjártó Péter már szerdán, a tanácskozás első napja után világosan kifejtette a sajtó képviselői előtt, hogy országa a 32 tagország közül egyedüliként nem kíván részt venni az ukrán fegyverszállítások NATO-koordinációjában, ukrán katonák kiképzésében és minderre pénzt sem hajlandó a szervezet rendelkezésére bocsátani.
Hogy erről kinek mi a véleménye a NATO-ban, azt nem nehéz kitalálni, az azonban legalábbis talányos, mi lehet a Fidesz 2,5-3,0 millió magyar szavazójának az álláspontja erről, ugyanis amikor ezt a cikket írom, a Fidesz-propaganda sajtója lelkes olvasóinak minderről halvány fogalmuk nem lehet, mivel a NER-média elfelejtette őket erről tájékoztatni.
Sem szerdán, sem csütörtök estig egy szót nem lehetett megtudni a lakájmédiában Magyarország 31-1-es vereségéről Brüsszelben, aminek éppen elfoglalására készül Orbán Viktor. Na nem annyira a NATO székhelyét akarja bevenni, mint amennyire az EU központját, ami érthető is a 1-31-es eredmény láttán, mert a brüsszeli NATO-központ elfoglalásánál időszerűbbnek látszik a visszavonulás onnan.
Alighanem diplomáciai csúcsteljesítményként fog bevonulni a NATO-, de a nemzetközi politikai almanachokba az a páratlan teljesítmény, amit a magyar diplomácia ért el, hogy tudniillik sikerült teljes egységbe kovácsolnia 31 európai és tengerentúli NATO-tagországot saját maga ellen. Vajon mire volt ehhez szükség? Elég volt egy teqball-asztalt ajándékozni a NATO-központ munkatársainak?
A magyar külügyminisztérium vezető tisztségviselői most azon törik a fejüket, hogy vajon milyen nemzetközi szervezethez volna érdemes még teqball-asztalt küldeni, ahol teljes egységet akarnak elérni Magyarországgal szemben. Az EU brüsszeli központjába nem azért nem érdemes, mert az ott van helyben a NATO mellett, bürokratái nyugodtan átsétálhatnak a NATO-ba teqballt játszani, hanem azért, mert ott már az asztal nélkül is nagyjából mindenkit sikerült Magyarország ellen hangolni azok közül, akik ott számítanak.
A teqball-asztalnak azonban nemcsak ilyen földhözragadt küldetése lehet, de szimbolikus jelentést is hordoz. Annak jelképe, hogy mennyi közös van az amatőr focisták, a „szárazföldi” labdarúgó és a futsalos, Orbán és Szijjártó által irányított magyar külpolitika és a teqball játék között. Akinek nem esik le, azoknak mondom: mindkét játékot elsősorban lábbal játsszák, és csak kismértékben fejjel. x
Zsebesi Zsolt
