A több mint 26 ezer koronavírusban elhunyt magyar polgártársunk nevében kívánom a legjobbakat Orbán Viktornak egyelőre a teraszon, de a közeli viszontlátás reményében a váci börtönben.
Szívesen lennék ott, hogy belevizeljek a korsójába, amikor miniszterelnök úr belehörpint az év első szabad sörébe, mindjárt az után, hogy alattvalóinak kegyesen megengedte a kocsmák teraszain a vedelést, a büfögést és az örvendezést afölött, hogy senkinek e kerek világon nincs olyan vezére, mint a magyar népnek. Olyan aljas, ganéj, számító, szemétláda.
A kormány határozottan követeli, hogy az ellenzék azonnal szüntesse be az étkezés elleni nemtelen agitációját, miközben teli szájjal zabál. Kampánya a magyar emberek ezreinek életét veszélyezteti, mégpedig kizárólag azért, hogy megszerezze a hatalmat.
Nem egészen. Csak azért írtam, hogy Gyurcsány felesége és Orbán kedvelik egymást, hogy érzékeljük, mit jelent magyarra fordítva, hogy Michelle Obama, az egykori First Lady, a demokrata párti korábbi elnök, Barack Obama felesége és George W. Bush, a republikánus párti egykori amerikai elnök, egészen szívélyes, meleg kapcsolatokat ápolnak, igazi jó barátok, amint azt a mellékelt kép is mutatja.
National Press Club to highlight three major cases on World Press Freedom Day, May 3
Lassan felnő egy újságíró nemzedék, amely – szemben az előzővel – normálisnak találja, hogy a munkaadója által megszabott keretek között kell úgy csinálnia, mintha zsurnaliszta lenne, pedig – ha utasításokat követ – nem az.
Miközben minden hurráoptimizmus és oltási rekord ellenére Magyarország a koronavírust legrosszabbul kezelő európai ország, továbbá a legkevésbé képes enyhíteni a járvány gazdasági következményeit, kormánya vehemensen ássa alá az ország nyugat-európai kapcsolatait, és undorító módon dörgölődzik Oroszország mellett egyre inkább Kínához.
Szlávik János kincstári fertőzési szakember a királyi tévében előadta a magyarországi koronavírus-járvány optimista kormánypárti verzióját, amelyben többek között a halottakról is nagyon ütőset mondott. Idézem egy másik kormánypárti média, az index.hu MTI-re hivatkozó cikke alapján: „a halottak száma nem a kellő mértékben csökken.”
Azt mondja az Orbán Viktor szócsöveként funkcionáló Gulyás miniszter, hogy a koronavírus elleni oltást igazoló plasztik kártya egyelőre nem ér semmit, de majd fog. 3,5 millió beoltottnál majd a kártyához rendelnek néhány kedvezményt. Jól értesült források szerint – a szokásoknak megfelelően – a liberál-náci németek sietnek megint a kormány segítségére, és a Spar áruházlánc üzleteiben plusz pontokat kapnak a hűségkártyáikra azok, akik felmutatják az oltást igazoló kártyát. Ugyanezért a benzinkutaknál a Mol hűségkártyáin írják jóvá alkalmanként egy liter benzin árát.
Nem tudni, mire vár Müller Cecília, amikor Orbán Viktor megmondta, mindannyian az ő kezében vagyunk. Akkor miért nem tesztelteti Orbánt Viktort, hogy vajon kialakult-e nála az immunitás, mert bár már mindkét oltást megkapta, de kínai vakcinával, amiről kiderült, bármit is mondanak róla, azt azért nem lehet állítani, hogy megbízható lenne, maguk a kínaiak ismerték be, nem olyan túl hatékony, jobb lett volna a második oltást egyéb vakcinákkal keverve beadni.