Mától megint nincs Ausztriának kormányfője

Csütörtökön két hónapnyi regnálás után lemondott a hűtlen kezelés, vesztegetés és korrupció gyanújába keveredett osztrák kancellár, Sebastian Kurz utódja, Alexander Schallenberg néppárti politikus, aki még a Kurz vezette kormányban a külügyminiszteri posztot töltötte be.

“Mától megint nincs Ausztriának kormányfője” A teljes bejegyzés megtekintése

Mozart zenéje örök, a golyói nem biztos

Fizetőképtelenséget jelentett be hétfőn a világhíres Mozartkugel (Mozart golyó) gyártója a salzburgi bíróságon. A 19. századig visszanyúló hagyománnyal rendelkező vállalkozás nem tudja kifizetni a dolgozói novemberi bérét sem. Ezzel egy példátlannak tűnő sikersorozat látszik szomorú végéhez érni. A salzburgi cég szárnyalása 1948-ban kezdődött, és évtizedekig töretlen volt.

“Mozart zenéje örök, a golyói nem biztos” A teljes bejegyzés megtekintése

A migrációs válsághelyzetre és a pandémiára hivatkozva amnesztiát követelnek a magyar bűnözők

A magyar miniszterelnök levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben a kötelezettségszegési eljárás megszüntetését kérte Magyarország és Lengyelország esetében, mert – szerinte – „az eljárás aláássa a két uniós tagállam területi és nemzeti integritását, valamint a polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseiket”.

“A migrációs válsághelyzetre és a pandémiára hivatkozva amnesztiát követelnek a magyar bűnözők” A teljes bejegyzés megtekintése

A magyar kormány is jutalmat ajánl azoknak, akik beoltatják magukat

Külföldi példát követve nemzeti, konzervatív, keresztény kormányunk is ösztönözni, jutalmazni kívánja azokat, akik nem riadnak vissza beoltatni magukat a koronavírus ellen. A jövőben aki először, másodszor, harmadszor vagy – két kínai oltás után – megint csak először beoltatja magát, jutalomként csülkös pacalpörkölt vacsorát költhet el Mészáros Lőrinc költségére Németh Szilárddal. Bónuszként a gyomormosás is ingyenes.

“A magyar kormány is jutalmat ajánl azoknak, akik beoltatják magukat” A teljes bejegyzés megtekintése

Kommunista kézre került Ausztria második legnagyobb városa, Graz

Judith Schwentner (Grüne), Elke Kahr (KPÖ), Michael Ehmann (SPÖ)

Héthetes tárgyalássorozat után felállt Graz önkormányzati vezetése, amelyet egy hárompárti koalíció hozott létre, az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ), az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) és a Zöldek (Grüne) részvételével. A három párt közös, 21 pontos programjának az „Együtt egy Új Grazért. Szociális, Klímabarát, Demokratikus” nevet adták.

“Kommunista kézre került Ausztria második legnagyobb városa, Graz” A teljes bejegyzés megtekintése

Washington figyelmeztette Európát: az oroszok lerohanhatják Ukrajnát

Az Egyesült Államok bizalmas információkat osztott meg európai szövetségeseivel arról, hogy Oroszország lerohanhatja Ukrajnát. Az amerikai Bloomberg ügynökség úgy értesült, hogy az Egyesült Államok hírszerzései szerint Putyin invázióra készül. Az amerikaiak összekapcsolják és együtt értelmezik veszélyesnek a lengyel határon Lukasenka által kirobbantott menekültválságot, az Európának járó orosz gázszállítások politikai célú lebegtetését, valamint az ukrán határon felvonuló orosz katonákat és páncélosokat.

“Washington figyelmeztette Európát: az oroszok lerohanhatják Ukrajnát” A teljes bejegyzés megtekintése

Putyin Orbánt megszégyenítő csapást mért az orosz LMBTQ közösségre

Oroszországban „külföldi ügynökként” vették nyilvántartásban a 2006-ban alakult és az ország egész területén tevékenykedő legnagyobb ottani LMBTQ szervezetet. Ezzel – a független sajtó és egyéb emberjogi szervezetekhez hasonlóan – mintegy megbélyegezték az egész közösséget, arra kötelezve a szervezetet, hogy hozza nyilvánosságra anyagi forrásait, és minden kiadványán jelezze: külföldi ügynök.

“Putyin Orbánt megszégyenítő csapást mért az orosz LMBTQ közösségre” A teljes bejegyzés megtekintése

Washington aggódik a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet miatt

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője nyilatkozatban ítélte el hétfőn a Lukasenka-rezsim tevékenységét a lengyel-fehérorosz határon, és támogatásáról biztosította Varsót és európai szövetségeseit, továbbá felszóllította Minszket, hogy hagyjon fel az európai békét és biztonságot veszélyeztető akciójával.

“Washington aggódik a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet miatt” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán és Putyin közösen provokálják Európát – ezrek életével játszanak

A lengyel-fehérorosz határon

A lengyel-fehérorosz határon Putyin jobbkeze, Lukasenka a határra szállított menekültek ezreivel provokálja Lengyelországot, de rajta keresztül egész Európát. A szerencsétlen embereket a fehérorosz rendőrség és határőrség szállítja a helyszínre, miután a kormány által finanszírozott repülőkkel Fehéroroszországba hozták őket a Közel-Keletről azzal az ígérettel, hogy Lengyelországon keresztül Németországba juthatnak.

“Orbán és Putyin közösen provokálják Európát – ezrek életével játszanak” A teljes bejegyzés megtekintése