Gumigyári capriccio

A magyar miniszterelnök indiai gumiabroncsgyár igazgatótanácsával vacsorázott a Karmelita kolostorban. A számlát nyilván nem ő, hanem a magyar adófizetők állták, ami érthető, hiszen egyrészt a néhány milliós fizetéséből nem “fussa” ilyesmire, másrészt munkaköri kötelessége, hogy néha meg-megvacsorázzon a pénzünkért, és – ismerjük be – ez a legkisebb kár, amit okoz az országnak.

Az egymillió eurós kérdés valójában az, hogy mi a bánatos franc köze van a magyar kormánynak egy indiai gumiabroncsgyárhoz, még ha hat kerek esztendő óta működik is a tejjel-mézzel folyóban? Mégis mit jelentsen a találkozóról az index.hu oldalon megjelent mondat? Idézem:

“Az Apollo Tyres magyarországi tevékenységének megkezdése óta eltelt hat évben kivételesen szoros együttműködés és jó viszony jellemezte a cég és a magyar kormányzat kapcsolatát.” Milyen szoros kapcsolatban állhat a magyar kormány egy indiai, de akármilyen gumiabroncsgyárral? Mitől és hogyan és főleg mennyire szoros ez a kapcsolat?

Arra gondolni sem merünk, hogy a munkatörvénykönyv gumigyárnak kedvező módosítása, a letelepedésükhöz adott állami támogatás, az esetleges adókedvezmény fejében a “szoros kapcsolat” megpecsételésére költöttek el néhány ízletes falatot, miközben kis szatyorban, vagy esetleg nagyobban, átadták hálájuk szerény jelét a miniszterelnöknek.

Magyarország nem az az ország, ahol ilyesmi előfordulhat. Mi csak a 43. helyen állunk a korrupció alapján rangsorolt 180 ország között, ahol az első helyen a legkevésbé korrupt ország, nevezetesen Dánia áll, mégpedig holtversenyben a hálátlan Finnországgal, Új-Zélanddal és Norvégiával együtt, mely utóbbi szintén összeakasztotta a bajszát a magyar kormánnyal, amiért az nem volt hajlandó elfogadni a norvégok pénzét, ha nem ő mondhatja meg, ki érdemli meg a legjobban.

Egészen más a helyzet Indiával, amely a mi 43. helyezésünkhöz képest egy kicsivel előbb, a 41. helyen végzett ugyanezen a listán, vagyis mákszemnyivel kevésbé, de lényegében pont olyan korrupt, mint hazánk. Persze nyilván sokkal korruptabb, mert ott 1,4 milliárd indiai lakik, itt meg csak alig 10 millió magyar, vagyis a potenciális korruptak száma érthetően ott több lehet úgy általában, nem gumigyári vezetőkre vagy kormánytisztviselőkre korlátozva.

Végül is – korrupcióról beszélve – nem a nagy tömegek szokták a csúszópénzeket bezsebelni, nem az egyszerű magyar vagy indiai emberek. Szerintem Magyarországon sok millió ember életében nem kapott korrupciós pénzt. Ugyanezt a számot Indiában egymilliárdnál is nagyobbra teszem.

Az más kérdés, hogy ott is, itt is, azok zsebébe kerülnek a csúszópénzek, akik, egyrészt nem feltétlenül szorulnak rá, másrészt politikai, gazdasági vagy – mondjuk – az igazságszolgáltatásban, esetleg a bűnüldözésben betöltött funkciójuknál fogva előnyökhöz tudják juttatni az őket korrumpálókat. E téren már nem olyan nagy a különbség India és Magyarország között.

Talán annyi eltérés mégis van, hogy Új-Delhiben nem biztos, hogy a kormány szócsövének számító országos olvasottságú internetes portálon számolnának be győzelmi jelentésként arról, hogy az indiai kormányfő gumigyár igazgatótanácsával ebédelt együtt.

Esetleg ilyesmire nem is kerül sor, mert – ahogyan mondják – India a legnépesebb, hiszen 1,4 milliárd lélekszámú demokrácia a világon, bár az egyik legkorruptabb ország, de annyira azért nem, mint Magyarország, mert ott van ellenzék és még ellenzéki sajtó is. Az ellenzéki indiai sajtó bele-belenéz az ottani kormánytagok tányérjába, abba is, hogy szerény ételüket kivel költik el, és azokkal milyen “szoros” kapcsolatot ápolnak.

Nálunk ez nem így van. Ahogy az index.hu-tól megtudtuk, az ominózus gumigyári capricción szinte az egész kormányzati elit kanalat, villát és kést ragadott. Orbán Viktor mellett asztalhoz ült, idézem az index.hu portált: “Szijjártó Péter, Varga Mihály, Lázár János és Csák János miniszterek, Orbán Balázs politikai igazgató, valamint a kabinet több kormánybiztosa és államtitkára is.”

Az is lehet, hogy egyszerű félreértés az egész. Az Apollo Tyres 2020-ban 1,4 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a magyar adófizetők pénzéből a gyár 3 milliárd forintnyi saját fejlesztési pénzét kipótolandó. Talán az indiaiak – a korrupciós listára pillantva – úgy gondolták, hogy ennek bizonyos hányada mégiscsak visszatérítendő lehet.

Persze nem a magyar adófizetőknek jár vissza akárcsak egy fillér is, nem azoknak, akik de facto a pénzt összedobták, hanem azoknak, akik de jure az indiaiak kezébe nyomták az 1,4 milliárdot. Vagyis a magyar kormány tagjainak, akik rendben meg is jelentek a Karmelita kolostorban rendezett összetartási vacsorán.

Nem mondom, hogy ez mindjárt korrupció volna, mert van ennél jó néhány sokkal nagyobb, de azokat nem álcázzák szoros együttműködési vacsorának, és nem jelenik meg róluk közlemény az index.hu portálon. Ez a mostani gumigyári capriccio, amiben a capriccio szeszélyes, tréfás zenedarabot jelent, a résztvevő magyar politikusok névsora, az 1,4 milliárd forint ajándékpénz kapcsán tényleg tréfás.

Nekem tetszett. A könnyeim kicsordultak a röhögéstől. A gumigyári dolgozók ugyancsak örömmel értesültek az indiaiak és a magyar kormánytagok estebédjéről, táviratban üdvözölték is a rendezvényt, jó étvágyat kívántak minden résztvevőjének. x

Zsebesi Zsolt