Csányi lett a Fidesz Szent Istvánja – balzsamozásáról még nincs döntés

Kezdjük azzal, hogy ettől a rezsimtől, a jelenlegi köztársasági elnöktől magas állami kitüntetést átvenni eleve megalázó, mondhatnám, a magyar nemzet arculcsapásával egyenlő. Tetszik, nem tetszik, itt nem az érdem valódiságáról van szó, hanem az adományozó méltatlanságáról, sőt aljasságáról.

Az Orbán-kormány jelenlegi építésügyi minisztere, Lázár János kilenc évvel ezelőtt, amikor még Gulyás Gergely helyén a miniszterelnökséget vezető miniszterként osztotta az uniós pénzeket (Orbán jogkörében) azt találta mondani, hogy „Csányi az ország legnagyobb uzsorása”.

Ezt azután jelentette ki, miután az OTP-vezér Csányi epés megjegyzést tett a sajtó jelenlétében arról, hogy bár személyesen nem ismeri, de úgy tudja, Lázár tehetséges politikus, jó szervező volna, aki ugyancsak ügyesen intézte el a „trafikügyet”. Mi is, Csányi is, de Lázár nem annyira tudta, miről beszél.

Az azóta eltelt majd egy évtized alatt Lázárt egy kicsit megcsicskáztatta Orbán, mert túl nagyra nőtt, vagy azt hitte, hogy ez így van, és az egykori hódmezővásárhelyi polgármester csak tavaly került vissza a tartalékosok padjáról a kezdőbe, amikor megint a kormány tagja lett, és miniszteri tárcát kapott, ahol megint pénzt oszthat és vonhat el.

Visszatérve Csányira, nem valószínű, hogy uzsorás lenne, mert amennyiben igen, akkor tulajdonképpen minden bankárt annak lehet nevezni. A baj vele nem az, hogy egy keresztény kormány ideje alatt kamatra adja a pénzt, ami Jézus tanaival nem teljesen kompatibilis, hanem az, hogy – bankár létére – nem tudott megmaradni a szakmájánál, és mint egyéb vállalkozások tulajdonosa és vezetője sem volt képes függetleníteni magát a politikától.

Helyette nyakig beleállt az Orbán-rezsim kiszolgálásába, sőt azt lehet mondani, hogy a működtetésébe is, és ezen nem változtat egy jottányit sem, milyen bőkezűen osztja cégei adózás alól kivont pénzeit a magyar labdarúgás tehetségtelen játékosainak és vezetőinek, vagy egyéb területek sokkal tehetségesebb, arra valóban érdemes fiatal pályázóinak.

Ezzel nem vásárolja ki magát a felelősség alól, amit azért kell viselnie, hogy egy nemzetrontó, egyenesen hazaáruló politikus katonájaként, mégpedig nem közkatonájaként, hanem vezérlő tisztjeként Orbán Viktornak szolgál, akár vállalkozásai nagyobb profitjáért, akár csak azért, hogy azok a hatalom megtorlásától védve szabadon működhessenek.

Ha Matolcsy György Orbán Viktor jobbkeze, ahogyan a kormányfő maga nevezte a Nemzeti Bank jelenlegi elnökét, korábbi gazdasági miniszterét, akkor Csányi Orbán díszvállalkozója, de inkább gazdasági csicskása, aki a magyar elsőosztályú labdarúgás szponzorálásával és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztének bevállalásával fizeti meg a maffiának járó védelmi pénzt Orbánnak.

Nem Orbán tett Csányinak szívességet, hogy javasolta külön bejáratú államfőjének, Novák Katinkának, hogy Csányinak adományozza a Szent István-rend nevű kitüntetést, hanem Csányi tett szívességet Orbánnak, hogy azt átvette. Igaz, nem is tehetett mást, és az embernek – most a részletek taglalása nélkül – az a megérzése, hogy ez a plecsni egyben az elbocsátó szép üzenet is lehet, Csányi mehet, elvégezte a dolgát.

Mindenesetre nem gondolom a véletlen művének, hogy éppen most csináltak Csányiból szentet, amikor az MLSZ elnökeként képes volt megkisérelni a kör négyszögesítését, és elfogadtatni az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA), hogy az árpádsávos zászló és a Nagy-Magyarország térkép a focimeccseken nem tekintendő politikai jelképnek. Állítása szerint tette ezt sikerrel.

A kérdés, hogy – amennyiben ez igaz – mennyire tükrözi ez a Fradi kemény magjának véleményét, azok nézetét, akik ezekkel a jelképekkel vonulnak stadionba, az utcára, beleértve magát a kormányfőt, aki szintén képes volt Nagy-Magyarországot ábrázoló sállal fotográfusnak pózolni, illetve dolgozószobájában ilyen térkép előtt pipiskedni.

Mindegy is, miután Nagy Feró, a nemzet csótánya Kossuth-díjat kapott Orbántól, Csányi Szent István-rendje már szinte szóra sem érdemes. Az ország után a kitüntetéseink is leértékelődtek, mégpedig nem annyira nemzetközi téren, mint maga az ország, hanem inkább hazai pályán és erkölcsileg.

Lassan nem marad vonatkoztatási pontként sem kitüntetés, sem nemzeti hős, mert – utóbb már Petőfit is – valamennyiüket napi politikai célokból keni be az Orbán-rezsim sárral, hogy más népszerű kenőanyagot ne mondjak.

Az igazán szomorú az, hogy ebben az országban már senki nem lehet semmi, ha nem nyal be derékig a hatalomnak, ha minimum nem tartja a száját, de inkább azt várják tőle, hogy együtt vonyítson azokkal, akik a közpénzt osztják az úgynevezett nemzeti nagytőkéseinknek, akik tízmillió magyar hátára állva sem képesek még mindig kilátszani a Kárpát-medencéből.

A Szent István-rend felemelő átadási ünnepségén jelen volt Erdő Péter ajatollah, akit másképpen, de nem ilyen találóan, bíborosnak, esztergom-budapesti érseknek is szólítani szoktak. Hogy mit keresett ott a magyar katolikus egyház vezetője, az nagy kérdés, mert az nem lehet a 21. században elég indok, hogy István királyunkat az egyház önös érdekből egykoron szentté avatta.

Milyen szereposztás szerint vett részt a színjátékban a magyar ajatollah, aki – szemben Csányival is – nem annyira arról híres, hogy bármikor, bármit is adományozott volna bárkinek ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, mint amennyira arról, hogy nagyüzemi módon nyúlja le az egyik legrégebbi multinacionális vállalkozás, a Katolikus Egyház nevében a magyar emberek véres verejtékével létrehozott javait.

Lehet, hogy azért volt ott Erdő Péter, hogy Csányi meggyónhassa bűneit, melyeket a pénz, a sok pénz és a még több pénz megszerzése és megtartása érdekében a magyar diktátornak nyújtott támogatással követetett el és követ el naponta? Az OTP-vezér méltán bízhatna abban, hogy az ajatollah példás gyorsasággal, hezitálás nélkül feloldozná minden vétke alól.

A katolikus egyház papjai ugyanis elsősorban nem pedofilok, hanem sokkal inkább bankofilok, nincs az a pénz, amiért le ne hajolnának, és nem elsősorban azért, mert – ahogy már a régi rómaiak is megmondták, és ők is ezt vallják, hogy tudniillik – pecunia non olet, vagyis, hogy a pénznek nincs szaga, hanem inkább azért, mert a munka az, ami büdös nekik. Méghozzá istentelenül. x

Zsebesi Zsolt