
Hétfőn reggel öntömjénező üzenettel rukkolt elő a magyar kormányfő. Tapsikolva köszönte meg a bizalmat a neten híveinek, amit azok pont egy évvel ezelőtt beléje helyeztek. Nem fogja viszont egészen biztosan megköszönni a kommenteket, amiket ezért kapni fog.
Orbán azzal kapcsolatban tette fel a saját szimpatikus képét a hálóra, hogy pont egy éve nyerte meg az országgyűlési választásokat. Úgy gondolta, hogy ebből az alkalomból köszönetet mond azoknak, akik pártjára adták a voksukat.
Szép gesztus. Választ érdemel. Mi, akik nem rá szavaztunk, ugyancsak megköszönjük azoknak az előrelátását, akik a Fidesz jelöltjeire, a Fidesz Polgári Pártra adták a voksukat, mert úgy gondoljuk, hogy nem Orbánnak, hanem kizárólag nekik köszönhetjük azt, ahová az ország jutott, ahol ma reggel is éppen volt.
Csak az Orbán Viktorra szavazók érdeme mindaz, amit országunk az elmúlt egy évben felmutatni volt képes. Csak és kizárólag az ő bölcsességük gyümölcse, hogy a magyar infláció ugyan a legmagasabb az EU-ban, de csak 25 százalék és nem 35. Hogy az élelmiszerek ára 40 százaléknál is jobban emelkedett, de nem 80 százalékkal.
Előttük kell fejet hajtani azért is, hogy nekünk járó ezermilliárdnyi uniós pénzek fagytak be Brüsszelben kormányfőnk elvi alapokon nyugvó, bölcs és kizárólag a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó nemzetközi szereplése nyomán. Ő megmondta: nekünk Magyarország az első. A pénz nem számít.
Az is az ő érdemük, az isten tartsa meg a józan eszüket, hogy nem mindenkivel akasztott tengelyt az Orbán-kormány, csak az EU-val, a NATO-val, az Egyesült Államokkal, az európai nagyhatalmakkal, a Visegrádi Négyekkel, köztük az évszázados barátunkkal, Lengyelországgal.
Csak Orbán Viktor híveit dicséri, hogy nem az egészségügy vagy az oktatás az ország fő problémája, mert ezekkel már semmi gond nincs, hiszen a magyar egészségügy gyakorlatilag megszűnt létezni, a pedagógusok pedig a legjobb úton járnak, hogy a kórházak és a háziorvosok sorsára jussanak.
Csakis vezérlő csillagunk vak követőinek az érdeme, hogy még nem rúgtak ki minket sem az EU-ból, sem a NATO-ból, sem sehonnan máshonnan, ahová egyébként amúgy sem nagyon akarunk tartozni, csak addig, amíg megkapjuk az onnan nekünk járó pénzeket.
Az ő érdemük, hogy nem minden NATO- és uniós határozatot vétóztunk meg, sőt elveinkkel és érdekeinkkel szembemenve minden Oroszország-ellenes szankciót megszavaztunk, amely ránk nem vonatkozott.
Egyedül azt nem engedtük, hogy az orosz ortodox egyház fejére is szankciót tűzzenek ki, mivel ő is csak egy keresztény ember, még ha nem is látszik rajta.
Az Orbánt tavaly ilyenkor megválasztó honfitársaink a legjobb emberbe helyezték a bizalmukat, aminek eredményeképpen a mocskos Svédország Kanosszát jár, hogy beléphessen a NATO-ba, Ukrajna térden állva könyörög, hogy közeledhessen a NATO-hoz, mert nem járultunk hozzá, hogy ez egyáltalán tárgyalási téma legyen. Mindezért az ukrajnai magyarok szívnak boldogan.
Sok jót köszönhetünk tehát azoknak, akiknek ma reggel Orbán köszönetet mondott a tavalyi szavazataikért. Mindennél nagyobb örömet csak az okozna, nekünk, idegen szívűeknek, baloldaliaknak, libsiknek és genderhívőknek, ha Orbán szavazói végre megtalálnák a helyüket ott, ahol azt Orbán Viktor javasolja, és vele együtt mind oda is költöznének.
Mi viszont itt maradnánk, pont ott, ahol most vagyunk, a szörnyűséges nyugaton, az EU-ban, a NATO védőszárnyai alatt, mert mi még nem értettük meg Orbán Viktor üzenetét, hogy minden úgy van jól, ahogy van, főleg ahogyan Oroszországban és Kínában van.
Ezekben az országokban ugyanis nincsenek még olyan idegesítő és fárasztó, korlátozottan szabad választások sem, mint Magyarországon, így ott nem is kell megköszönni az embereknek a bizalmat, mert ott az emberek köszönik meg, hogy a vezetőjük megbízik bennük, és hagyja, hogy őszinte odaadással szeressék és vakon kövessék őt. x
Zsebesi Zsolt
Ha ettől a hazug, korrupt, hazaáruló, tömeggyilkostól nem szabadulunk meg belátható időn belül, az egész ország megnézheti magát. Hogy már nem százas a pasas, bizonyítja az is, hogy a twitteren támogatásáról biztosította a Trumpot. Ezek nem csak a fákat, a természetet írtják, hanem az embereket, mert a lakosság csökken, egyre többen élnek hihetetlen nyomorban, az iskolák, a valódi oktatás pusztulófélben. Néhány gazember uralja a magyart valóságot.
KedvelésKedvelés