Nyílt levél a gondolkodó magyar emberekhez

Magyarországon semmi egy élsportolótól, egy művésztől, egy tudóstól és egy politikustól nem várható el. Még az sem, hogy – ha már használni a saját nemzetüknek, országuknak, közösségüknek nem is tudnak, példát mutatni képtelenek, erkölcsileg feddhetetlen életet élni nincs erejük – legalább ne ártsanak. Ne rombolják a nem élsportolóknak, a nem művészeknek, a nem tudósoknak és nem politikusoknak az erkölcsös élet létezésébe és értelmébe vetett hitét.

Magyarországon nem az foglalkoztatja a lakosságot, az emberek millióit, hogy van-e élet a halál után, hanem az, hogy lehet-e életed a halál előtt. Nem azt kérdezi a magyar ember a másiktól, hogy mi a büntetése az erkölcstelen, a másokat semmibe vevő embernek, hanem azt, hogy miért ilyen magas a jutalma.

Magyarországon nem azt firtatják százezrek, hogy miért ilyen lagymatagon lép fel az ország legfőbb ügyésze a súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető, nehéz súlyú tolvajokkal, csalókkal szemben, hanem azt, hogy miért védi őket, miért követ el mindent – küldetését megcsúfolva – hogy azok ne nyerjék el méltó büntetésüket, hanem boldogan és jólétben élhessenek az anyagi javakból, amelyeket csalárd eszközökkel, mások kárára szereztek meg.

Magyarországon a gondolkodó emberek azt kérdezik egymástól, meddig lehet még egy társadalmat életben tartani minden erkölcsi fék, norma és emberi tisztesség, humánus törvények és e törvényeket betartató, a törvények ellen vétőket a törvény erejével büntető igazságszolgáltatás nélkül. Vagyis az emberiség több ezer éves alapvető vívmányait hogyan lehet néhány év alatt felszámolni, és helyette egy velejéig romlott, erkölcstelen, primitív az emberiség őskori erkölcsi és tudati káoszára emlékeztető rendet teremteni?

Mit érdemel az a társadalom, amely a bűnözők, tolvajok kezére adja a közvagyont, aki hazug és igazságtalan, a törvényt nem tisztelő, a törvényt tisztelőket kicsúfoló emberekre bízza az igazságszolgáltatást, aki a jövőbe vezető utat megmutatni képes tudós embereit fél hülyék irányítása alá rendeli, aki a gyerekeit ezer éve elavult tudást osztó, nem tanító, hanem butító iskolákra bízza?

Mit érdemel az a társadalom, amely a 21. század elején még arra sem képes, hogy felismerje az arányos teherviselés igazságosságát és szükségszerűségét, az egyes társadalmi csoportok közötti életminőségi különbség növekedésének veszélyét, amely nem érti, hogy minden egyes lemaradó a többieket húzza vissza már ma, minden az út szélén, a porban hagyott embertársunk a sárba fog valamennyiünket visszarántani.

Mit lehet kezdeni egy olyan társadalomban, amely Krisztust magasztalja, de egy szavát sem érti, és minden tanításával ellentétes társadalmi gyakorlatot folytat, aki abban hisz, hogy mások kárára, másoktól függetlenül boldog és szabad lehet egy társadalom, vagy akárcsak a társadalom egyetlen tagja is.

Mit lehet kezdeni egy olyan társadalommal, amelynek tagjai azt gondolják, hogy bármilyen csekély legitimációja lehet annak, hogy emberek mások igazságtalan, a törvények erejével folytatott kizsákmányolásával, félrevezetésével, megcsalásával és meglopásával gazdagodhatnak, jólétben élhetnek. Anélkül, hogy ezért – előbb vagy utóbb – a társadalom tömeges bosszúja utol ne érje őket. Miért gondolják Magyarországon az európai, de lassan már a világátlagnál is többen az értelmes emberek közül is, hogy nincs igazság a földön és nem is érdemes azt senkinek keresni.

Hogyan lehetséges, hogy Európa közepén vegetál egy nép, amelynek élsportolói, művészei, tudósai és politikusai nem a köz érdekében sáfárkodnak a köztől kapott lehetőséggel és a saját tehetségükkel, hanem kizárólag a saját zsebük tömésével, a saját karrierjük építésével, a saját boldogulásukkal vannak elfoglalva és nagy ívben tesznek arra, hogy miközben világszínvonalon művelik amiben jók, az ország nagyobbik fele a sötét középkorba csúszik vissza és nem talál náluk sem támaszra, sem magyarázatra, sem útmutatásra, sem erkölcsi példamutatásra.

Magyarországnak nem nyersanyaga nincs, nem munkaereje nincs, nem tengere és igazán magas hegyei nincsenek, hanem a felelősségvállalásra, az önfeláldozásra, az ország felelős, tisztességes és erkölcsös vezetésére alkalmas értelmisége nincs. A legkevesebb országot vezették példás életet élő, erkölcsös emberek az elmúlt évezredekben, de mindig minden kultúrnépnek megvoltak a maga ideáljai, ezeket az ideálokat életben tartó, fejlesztő és terjesztő értelmisége. Magyarországnak is megvolt. Még tegnap is megvolt. Ma már nincs.

A magyar nép és a magyarság pusztulását nem ellenségei, nem a szomszédai, nem klímaváltozás, nem háborúk és kataklizmák, földrengések és özönvizek, nem a migránsok, hanem a saját pitiáner értelmisége fogja előidézni. Azzal, hogy nem képes a kezébe venni az ország irányítását, nem képes kiragadni az arra alkalmatlanok kezéből a kormányrudat, hogy szinte még kísérletet sem tesz arra, hogy bármilyen, akár elkeseredett lépéseket is kezdeményezzen azért, hogy ne a hülyék, a leghülyébben, a szellemi toprongyok és az erkölcsi hullák vegyék át a hatalmat Magyarország és a még benne élni akaró magyarok fölött.

Az országot jelenleg vezető kaliberek alapvető érdeke, hogy ez az ország a lehető legalacsonyabb intellektuális szinten működjön, hogy a saját intellektusukkal a lakói fölé tudjanak emelkedni és ott meg tudjanak kapaszkodni. Hogy a lehető legkisebb ellenállás nélkül vehessék el az emberek maradék szabadságát, önrendelkezési jogát, vagyonkáját, hogy senkinek se bátorsága, se tudása, de még csak a fejében megforduló reménye se legyen arra, hogy ezen változtatni lehet.

Ha valaki – joggal – úgy látja, hogy nem Magyarország az egyetlen, amely ezen az úton halad a szakadék felé, azt ne vigasztalja a tudat, hogy másoknak is rossz, sőt vannak, akiknek még rosszabb. Az, hogy a világon nem kis számban vannak népek, amelyek nem képesek megszervezni a saját államukat, a káoszból, a korrupcióból, az erkölcsi fertőből kivezetni a saját társadalmukat, – mert vannak ilyenek és nem csak távoli kontinenseken, de itt Európában is -, az egyetlen magyar embernek sem ad felmentés arra, hogy minden lehetséges szellemi és fizikai erejét latba vetve ne tegyen meg minden tőle telhetőt, azért hogy ez ne fordulhasson elő a magyar néppel is.

Akinek az itt leírt ezer szó sok, ennyit nem képes figyelmesen elolvasni, az nem címzettje ennek az írásnak. Aki már az első harmadnál kidől, mert nem szokása ilyen sok egymást követő fogalommal birokra kelni, és nem is érti, hogy miről van itt szó, egyébként meg uncsi, ránézésre is hosszú szöveget lát csak, ne érezze megszólítva magát. Vannak, akik elszenvedik a történelmet, akinek nincs saját sorsuk, csak a mások sorsában osztoznak, vannak akiknek nincs saját véleményük a világról, csak a másokét, mindig az éppen divatosokat szajkózzák. Nem nekik írtam.

Azoknak szól az írás, akik képesek ennyit együlltükben elolvasni, akik értik, amit olvasnak, akik – ha megjegyzésük lesz az íráshoz – az nem merül ki abban, hogy „Zsebesi egy ökör”. Meg is indokolják az állításukat. Szóval az értelmiséghez szólnék, a széles értelemben vett gondolkodó magyar emberekhez és arra kérem őket, hogy – mivel tudom, hogy semmivel sem vagyunk butábbak más népeknél – hagyjuk abba azt a magyaros gyakorlatot, hogy a gondolkodás a tetteket helyettesíti. Szakítsunk azzal, hogy Magyarországon a gondolat nem a tetteket készíti elő, hanem a semmitevés megindoklását szolgálja. Mert ebbe bele fogunk pusztulni.

Zsebesi Zsolt