Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hanson lesz az a négy amerikai űrhajós, akik jövőre körberepülik a Holdat – jelentette be az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA. Az Artemis–2 nevű küldetés hatalmas lépés az újabb holdra szállás felé, amely várhatóan egy évvel később, 2025-ben történhet meg az Artemis–3 misszió részeként.

A hírt nagy örömmel fogadta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Kifejtette: komoly reményeket fűz az amerikai misszióhoz, mert – ha Washingtonból nem is – a holdról minden bizonnyal az amerikaiak számára is jól láthatóvá válik Orbán Viktor fölényes választási győzelme, de egészen biztosan az is, milyen tökös gyerekek a magyarok, és ezért mennyire megérdemlik, hogy visszakapják a magyar-amerikai kettős adózásról szóló megállapodást.

Szijjártó szerint 2025-ig nem is kell már olyan sokat aludnunk. Addigra valószínűleg befejeződik az orosz-ukrán háború, mégpedig teljes magyar győzelemmel. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Európa hibás döntés nyomán fegyverekkel támogatta Ukrajnát ellenünk.

A magyar külügyminiszter reménye szerint Washingtonban rádöbbennek, hogy nagy hiba volt őt 2023-ban nem fogadni, vele nem tárgyalni, nem hallgatni meg bölcs tanácsait és építő kritikáját a nyugat oroszellenes politikájáról, amivel az Egyesült Államok és az EU saját magát lőtte lábon, de mégis Magyarország esett ettől pofára.

Ha a világ meghallgatta volna Dunakeszi-Alsó fényes tekintetű szülötte és a felcsúti enyves kezű amatőr labdarúgó intelmeit, akkor 2025-ben nem kellene az amerikaiaknak a holdra menekülniük a saját megoldatlan problémáik elől – fejtette ki Szijjártó. Az amerikai baloldal, a demokraták hiába bíznak abban, hogy a holdon kisebb a gravitáció, és így nagyobbakat lehet lépni a világhegemónia délibábját kergetve.

Szijjártó ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a magyar kormány az amerikai holdra szállás megvétózását fontolgatja. Annak ellenére sincs ez a napirenden, hogy az Egyesült Államok nem tesz eleget világcsendőri kötelezettségének, és nem zabolázza meg az ukrán kormányt, amely megpróbálja megtanítani az ott élő magyar ajkúakat ukránul, pedig azok legfeljebb az orosz nyelvet lennének hajlandók, ha egyáltalán bármilyen idegen nyelvet, megtanulni.

Szijjártó végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy az idő Magyarországnak dolgozik. A magyar kormány, valamint annak feje, Orbán Viktor még akkor is hatalmon lesz, amikor az Egyesült Államok jelenlegi döntéshozói már régen áttadták a stafétabotot az utódaiknak.

A hatalomgyakorlás folytonosságában rejlő előnyt nem vagyunk hajlandók akkor sem feladni, ha minden amerikai felszáll a holdra, és onnan próbál meg beleavatkozni a magyar belügyekbe, megmondani a magyar embereknek, hogy hol és kikkel együtt éljenek továbbra itt lent a földön. Nyakig a szarban, szegényen, elhagyatottan, barátok és szövetségesek nélkül ugyan, de Orbán Viktorral a nyakukon.

(A négy amerikai űrhajós egyébként három, mert a négyből az egyik kanadai. Eredetileg úgy volt, hogy magyar lesz, de kormányunk úgy döntött, ha nem repülhet legalább két magyar, akkor mindenki marad itthon, “nix ugri-bugri” – nyomatékosította Orbán Viktor.) x

Zsebesi Zsolt

.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s