A kormányzati sajtó bűzlik az ukránellenességtől

Miközben a magyar kormányfő arról beszél, hogy egyik félnek sem drukkolunk az orosz-ukrán háborúban, sajtólakájai mindent megtesznek azért, hogy befeketítsék a magyar közvélemény előtt Ukrajna honvédő háborúját.

Hemzsegnek a hírek minden Fidesz-orgánumban az Ukrajna és a nyugat, az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti viszony problémáiról, arról, hogy Zelenszkij ukrán elnök szemérmetlenül túl sok fegyvert és anyagi támogatást kér, és nem hajlandó béketárgyalásokra, kompromisszumnak nevezett kapitulációra, területek átadására Oroszországnak.

A sajtólakájok fáradságot nem kímélve kutatnak a nyugati sajtóban minden olyan megnyilvánulás után, ami negatív színben állítja be Ukrajna viszonyát az EU-val, az európai nagyhatalmakkal és az Egyesült Államokkal, azt sugallva, hogy mindenkinek elege van az ukrajnai háborúból, és a nyugat, mindenekelőtt Washington számára az orosz-ukrán konfliktus nem elsődleges fontosságú.

Azt nem verik nagydobra, hogy a NATO és Nyugat-Európa mellett Kelet-Európa országainak vezetői, mindenekelőtt a lengyelek, de a Visegrádi Négyek is Magyarországtól eltérően nem Kijev bírálatával és megpuhításával, hanem a fegyverszállítások megszervezésével vannak elfoglalva Ukrajna számára. Lengyelország éppen elsőként Mig29-es vadászgépeket fog napokon belül átadni az ukránoknak.

Hogy a magyar kormánysajtó magatartása mennyire undorító és erkölcstelen, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a görcsös igyekezet, amellyel a tényeket kiforgatni igyekeznek. Vért izzadnak a szerencsétlen „bértollnokok”, hogy megszolgálják a bérüket, és lihegve próbálkoznak gonoszságban parancsolóik előtt járni legalább egy lépéssel.

Ezeket a szerencsétlen fickókat nem szabad, mert nem is lehet újságíróknak nevezni. Pártkatonák ők, akiknek fegyvere a klaviatúra, és a valóság eltorzításában, a kormánypropaganda feltétlen kiszolgálásában jeleskednek, bár tisztán szakmai oldalról vizsgálva nap mint nap silányabbnál silányabb fércműveket adnak ki a kezükből.

Ezeknek a „kollégáknak” tisztában kell lenniük azzal, hogy az újságírást még annak eredeti formájában és ősi céljának megfelelően művelők teljes megvetése a sorsuk. Nem találunk magyarázatot arra, amiért egy velejéig romlott hatalom szolgálatába kellett állniuk.

A sajtó soha nem a hatalom eszköze, fegyvere, szócsöve és szolgálója, hanem a mindenkori hatalom bírálója, ellenőrzője és leleplezője. Azért nevezik negyedik hatalmi ágnak, mert a politika, a gazdaság és a társadalom minden megnyilvánulását pártoktól, vallásoktól, gazdasági és egyéb érdekektől függetlenül mutatja és ítéli meg, az alapján, hogy az milyen viszonyban áll a közjóval.

A sajtó a kisemberek, a tömegek szeme és füle. Arról tájékoztatja a munkájukkal, hivatásukkal, a családjukkal, a megélhetésükkel, minden egyéb ügyes-bajos dolgaikkal elfoglalt milliókat, hogy mi történik körülöttük, érdekükben, ellenükre, mi az, ami számukra fontos, ami az életüket befolyásolhatja, mit csinálnak országaik vezetői, miért, kiknek az érdekében és hogyan gyakorolják a közfelhatalmazással kapott hatalmukat.

Ezt csak úgy lehet hatékonyan és eredményesen, a sajtó valódi küldetését beteljesítve végezni, ha a sajtó hatalomtól függetlenül működik. Nincs kormánypárti sajtó. Minden független, szabad és legitim sajtóorgánum kormánykritikus. Függetlenül attól, hogy a hatalmon lévő, adott politikai, ideológiai irányzathoz milyen a viszonya.

Az autentikus, szabad sajtó a mindenkori kormányok lépéseit, tevékenységét kizárólag a társadalomra gyakorolt pozitív vagy negatív következményei alapján értékelheti. A ma kormánysajtónak nevezett média a szép emlékű leninista elveken alapul. A párt vasökleként működik. A hatalom napi igénye szerint emel fel vagy tapos el embereket, ken be sárral eszméket, gondolatokat, feketít be szervezeteket, intézményeket, és diszkreditál országokat.

Március 15-én a magyar sajtó szabadságáról és e sajtó létrehozóiról is megemlékezni szokás. Mára az ország ezen a téren is mélyre süllyedt, így már csak szép emlékeink vannak, de azok is elhomályosodtak, mert az elmúlt évtizedek és évszázadok diktatúrái megtépázták a magyar sajtó nimbuszát, művelőinek gerincét nem egyszer, de százszor meghajlítva, összetörve.

Mivel Magyarországon a lakosság túlnyomó többségéhez különböző, a hatalom által támogatott vagy létrehozott körülmény miatt szinte kizárólag a kormányzati sajtó jut el, Magyarország már csak ezért sem tekinthető modern, demokratikus országnak. Ahhoz előbb, de tényleg mindent megelőzve, létre kellene hozni a nagy tömegek által fogyasztható szabad médiamezőt.

Amíg ez nem valósul meg, ne álmodozzon senki demokratikusan működő társadalmi rendről. Amíg a sajtó nem független, a mindenkori hatalom azt hiteti el az emberekkel, amit csak akar. Akár azt is, hogy a megtámadott a lator, a folyóparton lentebb szomját oltó bárány zavarta fel a vizet a feljebb álló farkas előtt,  az agresszió áldozatának kell a béke kedvéért lemondania a saját javairól, kapitulálni az erősebb előtt. Pont ugyanúgy, ahogyan az Orbán Viktor Magyarországában már évtizedes gyakorlat, és társadalmi normává vált. x

Zsebesi Zsolt