Németország kancellárja csődöt mondott

Nagy a zavar a nyugati világban. Olaf Scholz Németország kancellárja nem tudja, hogy mit beszél. Argentínában tett látogatása alkalmából értelmet nyert eddigi teszetoszasága a Leopárd tankok szállítása ügyében.

Scholz úgy ítéli meg ugyanis, idézem: “Das ist ein Krieg zwischen Russland und der Ukraine”, magyarul: „Ez egy háború Oroszország és Ukrajna között.” “Daran ändert sich nichts dadurch, dass wir die Ukraine mit finanzieller, humanitärer Hilfe ausstatten oder Waffen liefern.”  „Ezen semmit nem változtat, hogy pénzügyi, humanitárius segítséget nyújtunk, vagy fegyvert szállítunk Ukrajnának.”

És, hogy kétség ne férjen ahhoz, mi a fontos Németországnak: Németország mindent el fog követni azért, hogy az orosz-ukrán háború ne eszkalálódjon a NATO és Oroszország közötti háborúvá. Szó szerint:  “Das ist für uns ausgeschlossen. Wir werden alles tun, dass es nicht passiert.” „Ez számunkra kizárt. Mindent el fogunk követni azért, hogy ez ne történhessen meg.”

Ezek után bármi szépet és jót mond is a német kancellár – például ilyeneket, hogy ő bizony a jövőben is fel fogja hívni Putyint telefonon, mert fontos, hogy a felek beszéljenek egymással, igaz, ilyenkor Putyin mindig megerősíti, hogy az elfoglalt ukrán területeket Oroszország részének tekinti, ami – mondja a kancellár – teljesen elfogadhatatlan – mert a két ország háborújának úgy kell véget érnie, mégpedig minél hamarabb, hiszen már eddig is százezrek életébe került, hogy Oroszország kivonul Ukrajnából -, a fontos üzenet Moszkva számára mégiscsak az, hogy Németország első számú vezetője szerint Ukrajna feláldozható, sőt feláldozandó a nyugat, vagyis a NATO és Oroszország közötti háború elkerülése érdekében.

Az alles az alles, vagyis a mindent elkövetünk ezért magában foglalja azt is, hogy odavetjük Ukrajnát Oroszország lába elé. Addig támogatjuk, amíg ezt az oroszok eltűrik, amíg ebből nem következik a háború kiszélesedése, egy általános nyugat-orosz konfliktus.

Scholz úgy érzi, elment a végső határokig azzal, hogy jóváhagyja néhány tucat Leopárd Ukrajnába szállítását, de azt már kategorikusan kizárja például, hogy harci gépeket szállítsanak Ukrajnának, mert nem szeretné, ha Oroszország veszélyben érezné magát, csak addig menne el, hogy Ukrajna képes legyen védekezni. (Megvédeni magát már nem feltétlenül, persze jó lenne, ha jó lenne, és az oroszok maguktól hazamennének.)

Ez az álláspont gyakorlatilag egyenlő azzal, amit a nyugat 1956-ban képviselt Magyarország orosz lerohanása alkalmával. Igaz, akkor még fegyvereket sem szállítottak a magyar hadseregnek, hogy az legalább néhány nappal tovább védekezni tudjon. Mint ahogyan Csehszlovákia sem kapott semmilyen támogatást, amikor a prágai tavaszt letarolták az orosz tankok.

Ez a kis vidéki szatócsra hajazó, tele nadrág szocdem politikus már megválasztásakor is úgy tűnt, kevés Európa legnagyobb gazdaságát, a világ negyedik gazdasági hatalmát üzemeltető Németország irányítására, ami az orosz-ukrán háború kitörésével látványosan és fájdalmasan beigazolódott.

Scholz rosszkor és rossz helyen van. Ha így folytatja, minimum a szocdem-zöld-szabaddemokrata koalíció sírásója lesz. Esetleg az ugyancsak szocdem kancellárelődjéhez, Gerhard Schröderhez hasonlóan végül beül Putyin valamelyik cégének igazgatótanácsába, és elvállalja Moszkva kijárójának szerepét Berlinben?

Mit üzen a nyugat – amennyiben a német kancellár hangján szól – Oroszországnak, Kínának, Észak-Koreának, Iránnak és társaiknak, akik közül Moszkva nem eggyel már most szövetségben van, vagy éppen szövetségre lépni készül?

Azt üzeni, hogy a nyugat és védelmi rendszere, a NATO létezik és addig működik is, amíg elrettenteni képes a potenciális ellenségeit, amíg azok elhiszik, hogy a fegyverei azért vannak, hogy azokat szükség esetén használja is, de azok azonnal semmi sem érnek, amint tényleges konfliktus veszélye merül fel, főleg Oroszország és a NATO között, mert ilyenkor a NATO célja, hogy elkerülje és nem felvállalja a konfrontációt Oroszországgal. Ebből következően nyilván ugyanez várható el tőle Kínával és másokkal szemben is.

És akkor a legszomorúbb az egészben: míg eddig a nyugat, a NATO azt kommunikálta, hogy Ukrajna orosz lerohanása az egész szabad világ elleni kihívás, és mára a német kancellár szájával addig erodálódott ez a vélemény, hogy ez csak egy orosz-ukrán háború, akkor ki az, aki elhiszi, hogy egy NATO-tagország megtámadása esetén az észak-atlanti szerződés ötödik, a kollektív védelemről szóló cikkelye működni fog? Hogy a tagállamok közösen fogják megvédeni és Oroszországgal háborúba keveredő NATO-tagországot?

Természetesen a nyugat hangja még mindig nem a német kancellár hangja. Az is kétséges, hogy Olaf Scholz hangja Németország hangja volna. Biztosra vehető, hogy nem ez Berlin utolsó szava az ügyben. Jól látszik, milyen komoly hazai politikai nyomás nehezedik a kancellárra, hogy változtasson azon, amit most olyan szilárdnak látszó módon fogalmazott meg Argentínában.

Egyszer-kétszer már az ehhez hasonló tilitoli, az óvatoskodó és beszari politikával, azzal, hogy a fő cél a konfrontáció kiszélesedésének elkerülése volt mindenáron, sikerült világháborút kirobbantani. Azzal, hogy nem állítottuk meg időben a megállítandó erőket, csak nagyobb erőfeszítésre volt szükség később ugyanehhez, és a konfrontációt úgy sem lehetett elkerülni.

Magyarország uralkodója, Orbán Viktor úgy látja, hogy az orosz-ukrán háborút békekötéssel kell minél hamarabb megszakítani, kerüljön is ez akármibe Ukrajnának és rajta keresztül a nyugatnak, mert magasak az olaj- és a gázárak, sőt, Magyarországnak orosz olajra és orosz gázra, mi több, orosz atomerőműre van szüksége.

Németország első embere a NATO-t és a nyugatot félti attól, hogy konfrontációba, háborúba keveredik egy olyan országgal, jelen esetben Oroszországgal, amely háborúk útján, más országok lerohanásával múlatja az időt, mert a saját országában, a saját politikai vezetése a saját népe boldoggá tételében csődöt mondott.

Nyilván ugyancsak a nyugatot és a NATO-t fogja Scholz félteni, ha az Egyesült Államok konfliktusba keveredik Kínával Tajvan kérdésében és egyéb ügyekben. Vagy éppen a jelenleg Moszkvát fegyverrel is támogató Iránnal. Esetleg meg kell védeni Dél-Koreát Észak-Korea ellen, már csak azért is, mert Dél-Korea sem NATO-tagország.

Mindeközben a NATO tagországai és az Egyesült Államok rohamtempóban fegyverkeznek, lőszerből a Pentagon az orosz-ukrán háború folytatásához szükséges mennyiség sokszorosát rendelte meg, az amerikai rekord katonai költségvetés vége pedig a csillagos ég, miközben Európa is igyekszik lépést váltani, és végre a saját védelme érdekében tenni is valamit.

Szóval – szemben az Orbán-féle hamis békegalambok álságos véleményével – nem a béke akarása, hanem a harc, a háború bátor felvállalása az út az orosz terjeszkedés megakadályozásához, a világbéke megóvásához, egyelőre Oroszországgal szemben, mert vannak még mások is, akik ennek az ellenkezőjében érdekeltek.

A NATO-orosz háborút elkerülni csak akkor lehet, ha Oroszország megszabadul az országot vesztes pozícióba manőverező, százezernyi orosz fiatal halálát okozó diktátorától, és békét köt mindenekelőtt saját magával, új prioritásokat fogalmaz meg, és a világ legnagyobb területű, félelmetesen felfegyverkezett országa végre a saját belső problémáinak megoldására használja a tényleg szinte végtelen forrásait.

A nyugat érdeke nem Oroszország elpusztítása, csak az, hogy Moszkva megint, mint történelmében annyiszor, irányt változtasson, és újra a csatlakozási pontokat keresse a nyugattal, nem a konfrontációt és nem holmi orosz világértékrend terjesztését tartsa küldetésének, továbbá szakítson azzal a gyakorlatával, hogy belső tehetetlenségét a határok ide-oda tologatásával és a lakossága háborús pszichózisban tartásával próbálja kompenzálni.

A mi dolgunk, a magyarok dolga pedig az, hogy erőnkhöz mérten, a létérdekeinknek megfelelően kivegyük részünket a nyugat védelmében, mi is lapátra tegyük az országot túszul ejtő, enyves kezű felcsúti tévelygőt, minél előbb, még mielőtt hazánkat zsákutcába, a soron következő történelmi vereségébe manőverezi kizárólag önös hatalmi érdekeit tartva szem előtt. x

Zsebesi Zsolt