Vlagyimir Putyin kisdiákok kérdéseire válaszolva történelmi bakot lőtt, amivel egy tanuló azonnal a helyszínen szembesítette is. „Nagy Péter cár (1675-1725) nem a hétéves háborúban harcolt, hanem a Nagy Északi Háborúban, ami 21 évig tartott” – tette helyre az ország első számú és mindeddig tévedhetetlennek hitt vezetőjét a gyerekecske. A szembesítés tévedésével eléggé kellemetlenül érintette a Kreml urát, ahogy azt később maga is beismerte, de végül is köszönetet mondott a „kis kiigazításért”.

Nem úgy az iskola igazgatója, aki alaposan leteremtette a tanulóját, és arcátlanságnak nevezte megszólalását. Az orosz ellenzéki média ünnepli a nebulót, dicsérik a bátorságát. Arra emlékeztetnek, hogy Putyin 21 éves uralkodása alatt először fordul elő ilyesmi nyilvánosság előtt. A büntető táborban ülő ellenzéki vezető Alekszej Navalnij szóvivője élesen bírálta az orosz iskolrendszert, amely nem tudást nyújt a gyerekeknek, hanem megalkuvásra és szolgalelkűségre neveli őket.

A szeptember elsejei tanévkezdéskor történt eset akkora visszhangot keltett Oroszországban, hogy meg kellett szólaljon a Kreml szóvivője is. Dimitri Peskov malagyecnek, magyarul talpraesett, ügyes fiúnak nevezte a nebulót, és kijelentette: „Ez nem volt szemtelenség. Kategorikusan nem értünk egyet az iskola igazgatónőjével.” Egyben reményét fejezte ki, hogy a diákot nem éri retorzió az iskolájában.

Igazán szép és szívmelengető történet. Az orosz demokráciáról készült gyorsfénykép. A régi szovjet vicc jutott eszembe Lenin elvtárs emberséges viselkedéséről, midőn délutáni alvását labdázó gyerekek zavarták meg, az ablakon kikiabálva elkergette őket, pedig…….. pedig közéjük is lövethetett volna. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s