Kedves magyar szurkolók! Örömmel vettem, hogy jól kifütyültétek magatokat a térdelő angolokon. Azt, hogy miért tettétek, ti sem tudjátok, de ha igen, akkor szégyelljétek magatokat. A bedobálásotok és az egyéb rasszista jellegű megnyilvánulásaitok miatt nektek nem kell szégyenkeznetek, mert nem tudjátok, miért kellene, és azt hogyan kell csinálni, ezért átvállalom tőletek, és helyettetek szégyellem magam.
Ami a mérkőzést illeti: Rossi megint kihozta a lehető legtöbbet a rendelkezésére álló játékosállományból, a csapat a saját nívóján lényegesen felülteljesítve kapott ki 4-0-ra, de nincs oka szégyenkezni, szemben a szurkolókkal, akikről már ejtettem néhány szót. A magyar foci pont olyan ócska, mint amilyen volt tíz vagy öt vagy egy éve, a válogatott viszont egyre jobb. Ez egyrészt a külföldön játszó játékosoknak, de mindenekelőtt a szövetségi kapitánynak köszönhető. Ma a 0-4 volt a maximum, amit ki tudott hozni a csapatból. Egy félidőig tartottuk magunkat.
Hogy mégis rossz érzéssel kell írnom a mérkőzésről, annak egyetlen oka a bunkó, kritikán aluli magyar szurkolói viselkedés. Egy dolog, hogy – akárhogy játszunk – a saját csapatunknak szorítunk. Ez rendben van. Egy másik dolog, hogy a sportban nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak, akiket nem megdobálni, lealázni kell, hanem megbecsülni, mint akikkel szemben nemes versenyben győzni akarunk. Nem csalással, nem megalázva őket, hanem fair versenyben. Ha nem sikerül, akkor ezt is el tudjuk viselni, mert ez egy játék, ez sport.
A magyar szurkolók viselkedése egy dologról árulkodik – és most kéretik nem megsértődni azoknak, akikre ez nem áll –, hogy a játékot politikai biztatásra túl sokan háborúnak, a nemzeti identitás megélésének, politikának, nacionalista hitvallásnak, a mások feletti felsőbbrendűség kimutatása terepének, vagyis minden olyasminek tekintik, ami ez a játék nem lenne szabad, hogy legyen.
Amíg a magyar válogatott minden mérkőzését sorskérdésnek, amíg a magyar foci helyzetét, ami végül is egy játék, nemzeti kérdésnek tekintik emberek százezrei, addig a focin nem fogunk tudni szórakozni, nem fogjuk tudni élvezni, mert más nem jár a fejünkben, mint az ellenfél leigázása, legyalázása. Ha másért nem, azért, mert a saját értékrendje szerint a mérkőzés előtt letérdel, vagy mert a csapatában más bőrszínűek vagy más vallásúak is játszanak, mint a mi csapatunkban.
Jó lenne csak a focira figyelni. Jó lenne csak a játékot élvezni. Jó lenne észrevenni, hogy a mostani magyar válogatott, 0-4 ide, 0-4 oda, lényegesen jobb, mint volt az elmúlt években. De azonnal ide kell tenni, hogy a magyar nemzeti bajnokság egy jottányival sem lett jobb. Vagyis: úgy vagyunk, hogy van egy nemzeti tizenegyünk, egy jó szövetségi kapitányunk, egy csapatunk, amely többet nyújt, mint amennyit tud, csak magyar foci, mint olyan, élvezhető és nézhető magyar bajnokságunk, az nincs.
Ami még ennél is rosszabb: Rossinak sikerül Európa néhány ligájából és a tengerentúlról magyar nemzetiségű játékosokat összevadászni, de a magyar bajnokságban minden hétvégén a pályára kifutók 60-70 százaléka idegenlégiós, nem magyar játékos. Ezt is el lehetne viselni, ha az európai topligákban legalább 10-15 magyar rúgná a labdát, de ez nem így van. Vagyis a magyar foci szinte semmit nem ment előre attól, hogy a válogatott jobb, mint volt a közelmúltban, és attól sem, hogy a Fradi felzárkózott az európai középmezőnyhöz, mivel a Ferencváros 11 játékosából legalább 8 nem magyar.
Nem kell elkeseredni. A magyar focival azonos színvonalon áll a magyar egészségügy, a magyar oktatás, az önkormányzatiság, a magyar demokrácia, a magyar igazságszolgáltatás, a szociális háló, Magyarország nemzetközi kapcsolatai, viszonya a szövetségi rendszerekhez, amelyeknek tagja, egyáltalán viszonya a civilizált világhoz, vagyis mindahhoz képest, amit Orbán Viktor az országgal művelt, a magyar labdarúgás egy centivel sincs sem hátrébb, sem előrébb. (Nem a válogatottról beszélek.) Ott van, ahová Orbán Magyarországgal együtt juttatta. Nyakig a szarban. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 