Juhász Vanessza Mércében megjelent pamflettjének mondanivalója Magyar Péter politikájáról az alábbi egy mondatában foglalható össze: „Hiába ül tehát több női képviselő a parlamentben mint a rendszerváltás óta valaha, a pincében azért a csöcsös posztereken röhög a miniszterelnök a fiúkkal, de ha valamelyik képviselő asszony esetleg letévedne, akkor legalább eldugják őket.” Ezt az alepvetést továbbfejlesztve ajánlom Juhász Vanesszának az alábbi állításokat:
Hiába emelte duplájára Magyar Péter a családi pótlékot, még ez is kevés ahhoz képest, amire szükség volna.
Vagy: Hiába tartóztatnak le minisztereket is, szereznek vissza milliárdokat, ha a 16 év alatt ellopott vagy elherdált ezer milliárdok nem kerülnek vissza maradéktalanul az államkincstárba.
Hiába csinál úgy magyar Péter a propaganda videóiban, hogy nyílt és őszinte politikát folytat, betekintést enged a kormányzásba, sőt a családi drámáját is a nagyközönség elé viszi, ezzel nem tudja Juhász Vanesszát meggyőzni arról, hogy egy politikusnak lehetnek őszinte, egyenes szándékai, és azt főleg a szociális médián keresztül tudja megmutatni a polgároknak, mert szerinte ez nem más mint tiszta politikai propaganda.
Hiába minden, mert ez akkor is úgy van, ha Magyar Péterhez hasonlóan a magyar politika történetében még senki nem járta úgy be az országot, személyesen találkozva a magyarok százezreivel.
Maradva a „hiába” felütésnél. Hiába tesz úgy Juhász Vanessza, mintha Magyar Péter politikai és erkölcsi értékét és módszereit objektíven megítélni volna szándéka, mert kilátszik a lóláb. Minden mellékmondatából az sugárzik, hogy ennél sokkal egyszerűbb és emberibb dologról van szó. Nevezetesen: nem csípi Magyar Pétert. Nem szimpatizál vele, igyekszik lehúzni a korábbi és a jelenlegi magyar politikai elit manipulatív szintjére, mert – úgy tűnik – nem tud mást és nem is akar mást elképzelni politikusokról, akikkel kapcsolatban a magyar értelmiségi vezérelve, hogy azokról csak rosszat vagy semmit.
A „csöcsös poszterek” esetében a magyar kormányfőnek óvatosabban kellene viselkednie, ha a magyar értelmiség és véleményformáló elit azon részének a szimpátiájára is igényt tart, akik ugyan – egyelőre – nem tiltatnák meg a munkásosztály számára a „csöcsös posztereket”, a műélvezők számára a női aktfestményeket, azok múzeumi kiállítását, hozzájuk csapva Michelangelo tökös Dávidját is, arra hivatkozva, hogy ezek tárgyiasítják az emberi testet, amit egyébként szépnek tartunk úgy általában, ezért ezer éveken keresztül próbálták ezt korok nagy és kisebb művészei szavakba és formákba önteni.
A 29 500 évesre becsült 11 centiméteres Willendorfi mészkő „csöcsös” Vénusz, ami a nő tárgyiasításának egyik legrégebbi ismert megjelenési formája Bécsben, a Naturhistorisches Museumban van kiállítva, és nem takarnák le a magyar országgyűlés elnökének látogatásakor sem. Csak mert 29 500 éve azt bizonyítja, hogy a szobrászt, a festőt, a költőt, de az egyszerű tmk-ást is megérinti a tői test látványa, és szeret benne gyönyörködni természetes és tárgyiasított formájában egyaránt.
És ez nem jelenti azt, hogy aki hasonlóan érez egy aktfotó vagy festmény láttán, az egy elvetemült, a nőt tárgynak tekintő politikai kalandor, akit kizárólag a saját népszerűségének dagasztása vezérel, mert lehet, hogy csak megérti azon heteroszexuális férfitársait, akik örömüket lelik szép női testek látványában, amit egyébként korunk öltözködési normáira való tekintettel lehetetlen is elkerülni, amihez nem kell a parlamenti műhely falát fürkészni, elég kimenni az utcára, vagy az a standra.
A meztelenség túltengése és kommersz felhasználása nem szimpatikus, nem is egészséges erotika, de a falra ragasztott meztelen fotókban rejlő társadalmi üzenet túldimenzionálása kifejezetten beteges. Még akkor is, ha azt Juhász Vanessza politikai szósszal önti le.
Zsebesi Zsolt
