A kormány és a főváros keményen megengedték a maszk viselését

A kormány és a székesfőváros egy követ fúj. Mindkét helyre érvényes: bolond lyukból bolond szél fúj. Mindkét politikai erőközpont a feladata magaslatára hágott, és félelmet nem ismerve megengedte a magyar polgároknak, hogy aki akar, az viseljen maszkot. Ez igen, ez felelősségérzet, ez az emberek érdekében tett igazán példamutató, hatalmas nagy nulla.

“A kormány és a főváros keményen megengedték a maszk viselését” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán erőszakkal fenyegető hadüzenete a magyar ellenzéknek

A jövő évi parlamenti választások nem egy demokratikus, titkos, arányos és fair vetélkedő lesz két politikai tábor között azért, ki vezesse további négy éven át az országot, hanem élet-halál harc két antagonisztikus tábor között, amelyet Orbán Viktor a nyugati világ által támogatott „ifjú kommunisták” és a magyar hazafiak összecsapásának, az ellenzék vezérszónoka Márki-Zay Péter a sötétség és a fény háborújának definiált a két tábor 1956 emlékére rendezett megemlékezésén szombaton.

“Orbán erőszakkal fenyegető hadüzenete a magyar ellenzéknek” A teljes bejegyzés megtekintése

Amikor a politika mindent visz

Recep Tayyip Erdogan török elnök közbelépett a török líra védelmében. Kirúgta a török jegybank vezérét, mert – szerinte – a magas inflációt a magas kamatok okozzák. A pénzromlást az alacsony kamattal lehet orvosolni. A török líra összeomlot.

“Amikor a politika mindent visz” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán végre újabb frontot nyithat az EU ellen

Néhány hét látszólagos tétlenség után lendületbe jött a magyar diplomácia. Orbán, ahol lehet, frontot nyitott Brüsszellel szemben, hogy a magyar közvélemény figyelmét elterelje arról, hogy egyébként vesztésre áll az EU-val kiprovokált konfliktusaiban.

“Orbán végre újabb frontot nyithat az EU ellen” A teljes bejegyzés megtekintése

Ellenzéki előválasztás

Mátyás királyunk példáját követve Márki-Zay Péter álruhában járja az országot. Hol keresztény konzervatívnak, hol zöldpárti klímaaktivistának, hol pedig baloldali értékeket képviselő kormányfőjelöltnek öltözve próbálja meg kipuhatolni, mit gondol róla az ország népe.

“Ellenzéki előválasztás” A teljes bejegyzés megtekintése

Az ellenzéki összefogás esetleg politizálhatna

Az ellenzéki választási együttműködés előválasztáson talált magának kormányfőjelöltet, és a hívei kijelölték az egyéni képviselőjelöltjeiket. Talán nem az együttműködésen belüli belső ügyekkel kellene most vehemensen foglalkozni, hanem helyette a napi politika színpadára kellene lépni. Például: járvány van, a kormány nem tesz semmit.

“Az ellenzéki összefogás esetleg politizálhatna” A teljes bejegyzés megtekintése

A csehek nem biztosak benne, hogy épeszű-e a köztársasági elnökük, a magyarok azonban tudják, Áder Jánosnál nincs jobb köztársasági horgász

Miloš Zeman

A cseh köztársasági elnök, Miloš Zeman (77) elmeállapota olyan mértékben megromlott, hogy kérdéses, vajon képes-e betölteni a politikai funkcióját, egészségileg alkalmas-e köztársasági elnöknek. Egyáltalán – teszik fel a csehek – van-e az országnak elnöke?

“A csehek nem biztosak benne, hogy épeszű-e a köztársasági elnökük, a magyarok azonban tudják, Áder Jánosnál nincs jobb köztársasági horgász” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán Kína- és oroszbarát politikája a csőd szélén

A NATO főtitkára szerint Kína előrelépett a védelmi szövetség első számú ellenségének pozíciójába. Ezt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azután jelentette be, hogy amerikai hírszerzési források szerint a Kína által egy nappal korábban bejelentett űrhajós kísérlet valójában egy hiperszonikus rakéta kipróbálása volt.

“Orbán Kína- és oroszbarát politikája a csőd szélén” A teljes bejegyzés megtekintése