
Az ellenzéki választási együttműködés előválasztáson talált magának kormányfőjelöltet, és a hívei kijelölték az egyéni képviselőjelöltjeiket. Talán nem az együttműködésen belüli belső ügyekkel kellene most vehemensen foglalkozni, hanem helyette a napi politika színpadára kellene lépni. Például: járvány van, a kormány nem tesz semmit.
Ahelyett hogy a leendő ellenzéki közös listán szereplők a helyekért tolonganának, ami persze fontos minden a parlamenti fotel után vágyó ellenzéki politikusnak, főleg Márki-Zay csapatának, mivel a megválasztott kormányfőjelöltnek összesen nincs két egyéni jelöltje a 106 közül. Ezért is egyengette a lépteit a választás után azonnal Gyurcsányhoz a témában eszmét cserélni. De……
Én azt gondolom, hogy vannak ennél a választók számára fontosabb és sürgetőbb dolgok, amelyek politikailag is hasznosabbak. Az ellenzéki összefogásnak nagyon gyorsan hallatnia kellene a hangját konkrét és aktuális ügyekben, akár egy árnyékkormány megalakítása sem lenne ördögtől való. Az ország belépett a koronavírus-járvány negyedik hullámába. Riasztóan nő az új fertőzöttek és a naponta elhunytak száma. Az Orbán-kormány viszont nem tesz semmit.
A székesfőváros polgármesterének javaslatát a maszkviselésről elvetették. Mindeközben az Európai Unió egészségügyi hatósága ma arra hívta fel a tagországok kormányainak figyelmét, hogy a pandémia leküzdése érdekében az oltottságot legalább 80 százalékosra kellene emelni a magyar 60 százalék körüli helyett, és be kellene vezetni a kötelező maszkviselést, minimális távolságtartást kellene a közterületen elrendelni, valamint korlátozni kellene a zárt helyiségekben tartózkodók számát. Románia után Lengyelországban is berobbant a negyedik hullám, kedden 5559 új fertőzöttett regisztráltak.
A magyar kormány eddig a fentiek közül egyikkel sem foglalkozott komolyan, és a kezdeti oltási hurráoptimizmust a totális csend és tétlenség váltotta fel, miközben az új megbetegedések száma tegnap elérte az egy nap alatti 1600-at, és 30 beteg hunyt el a koronavírus-fertőzés miatt csak hétfőn. Közel 1100-an vannak kórházban, és közülük 145-en lélegeztető gépen.
Az ellenzéki együttműködésnek azonnal közleményben kellene a kormányt felszólítania, hogy ne tétlenkedjen tovább, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. A korábbihoz hasonló teljes leállás Európában szinte sehol nincs napirenden, de minden egyéb védekezési eszközt bevetnek, ahol szükséges. Egyedül a magyar kormány nem hajlandó cselekedni, pedig már se labdarúgó EB, se vadászati kiállítás, se pápalátogatásos ökumenikus világkongresszus.
Hacsak nem arról van szó, hogy Orbán mindenképpen össze akarja verbuválni vidéki és határon túli híveit, még a totálisan fertőzött Romániából is, hogy járvány ide, járvány oda, de tömegfelvonulással rendezzen erődemonstrációt, miután az ellenzéki előválasztás kivette a kezéből a kezdeményezést.
Az ellenzéknek egységesen járványügyi intézkedéseket és a tervezett „Békefelvonulás” elhalasztását kellene követelnie a budapestiek és a magyarok egészségének védelmében. Fel kellene hívni a figyelmet a kormány felelőtlenségére és arra, hogy Orbánt kizárólag a hatalom megtartása érdekli, még az emberek egészsége árán is. x
Zsebesi Zsolt