Háborús vészhelyzetben akármit megtehetsz, ezerkétszáz milliárdért repteret is vehetsz

A magyar kormány lelkesen jelentette be, hogy 560 milliárd forintos hiteltartozásával együtt 1200 milliárd forintos áron megvásárolta a Liszt Ferencről elnevezett budapesti nemzetközi repülőteret, amivel – ahogyan az illetékes miniszter fogalmazott – hazajött Liszt Ferenc (gondolom, Weimarból), mert a reptér el sem ment Ferihegyről. Mindegy is, a lényeg: közös pénztárcánk 1200 milliárd forinttal lett könnyebb, és államunk adóssága 560 milliárd forinttal nagyobb. Hurrá!

“Háborús vészhelyzetben akármit megtehetsz, ezerkétszáz milliárdért repteret is vehetsz” A teljes bejegyzés megtekintése

Amikor az elmélet rászabadul a valóságra, avagy így érvel a tudós politológus

Csizmadia Ervin szerint ugyanaz demokrataként egy demokratikus szabad választáson elszenvedett vereség után kisebbségbe kerülni, mint autoriter hatalomban, antidemokratikus, nem szabad választásokon elszenvedett vereség után ellenzékbe szorulni. A politikai elemző szerint Orbán ugyanabban a frusztráló szituációban bírálja az EU-t, mint, mondjuk, Magyar Péter a NER-t.

“Amikor az elmélet rászabadul a valóságra, avagy így érvel a tudós politológus” A teljes bejegyzés megtekintése

Putyin megvédte a német neonácikat – Szijjártó meg Putyin után koslat

A normandiai partraszállás közelgő évfordulója előtt, tehát jól megválasztott időpontban találta fontosnak az orosz elnök, Vlagyimir Putyin, hogy védelmébe vegye Németország neonáci pártját, az AfD-t (Alternatíva Németországért), amelynek vezetői éppen a napokban buktak nagyot a pártnak juttatott orosz anyagi támogatás és más náci huncutságok miatt.

“Putyin megvédte a német neonácikat – Szijjártó meg Putyin után koslat” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbánnak nincs terve arra, ha Oroszország veszítene Ukrajnában

A magyar kormányfő nem a világháborútól tart, hanem attól, hogy Oroszország elveszti a háborút a NATO ellen Ukrajnában. Orbánnak semmilyen elképzelése nincs arra az esetre, ha a lehengerlő katonai és gazdasági fölénnyel bíró nyugat és benne az Egyesült Államok nem engedi meg Putyinnak Ukrajna bekebelezését, mert Orbán feltétel nélkül elkötelezte magát Oroszország és a konfliktus mellékszereplője, Kína mellett.

“Orbánnak nincs terve arra, ha Oroszország veszítene Ukrajnában” A teljes bejegyzés megtekintése

A Fidesz Ukrajnában Putyin, az USA-ban pedig Donald Trump győzelmére építi dicső jövőnket

Optimizmust sugárzó nyilatkozatot tett Orbán Balázs, a magyar kormányfő politikai igazgatója, aki szerint „az idő az Oroszország oldalán áll” az orosz-ukrán háborúban, és Magyarországnak nem szabad a csónakját Németország süllyedő hajójához kötni. Minek is, ha kötheti a békepárti Oroszországhoz és Kínához is – ezt már én teszem hozzá. Ráadásul nemcsak az idő dolgozik Putyinnak, de Orbán Viktor is.

“A Fidesz Ukrajnában Putyin, az USA-ban pedig Donald Trump győzelmére építi dicső jövőnket” A teljes bejegyzés megtekintése

Megtarthatja-e Orbán az ördögűzést Brüsszelben?

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetői, Orbán Viktor magyar kormányfő szerint Európa patás ördögei, engedélyezték az ukrán hadseregnek, hogy védelmi célból orosz területeken lévő katonai célpontokat támadjon a rendelkezésére bocsátott francia, brit és amerikai rakétákkal.

“Megtarthatja-e Orbán az ördögűzést Brüsszelben?” A teljes bejegyzés megtekintése

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor üzenete a nemzetközi gyermeknapon

Vlagyimir Putyin orosz elnök szívélyesen üdvözölte a gyerekeket a nemzetközi gyermeknap alkalmából. Arra emlékeztette őket, hogy „az Orosz Föderációban a gyermeknevelés és a családi értékek ápolása az állam kiemelt támogatását élvezi. A legfontosabb, hogy minden gyermek gondoskodást és szeretetet kapjon, hogy egészségesen és boldogan nőjön fel, és kiteljesíthesse képességeit és tehetségét”.

“Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor üzenete a nemzetközi gyermeknapon” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán az agresszor oldalára állva hirdeti a békét

Orbán a békemenete végén elhangzott „békebeszédében” felcserélte az Ukrajnát megtámadó Oroszországot az ukránok honvédő háborúját támogató nyugattal. A világbékére nem az ukránokat halomra gyilkoló, az országot porig romboló Oroszország a veszélyes – a magyar kormányfő szerint -, hanem a véresszájú, Soros-bérenc nyugat, az EU, a NATO, akik Ukrajna mellé állnak, és saját maguk védelmére rendezkednek be, mert attól tartanak, hogy Ukrajna sorsára jutnak, orosz támadás áldozatául esnek.

“Orbán az agresszor oldalára állva hirdeti a békét” A teljes bejegyzés megtekintése

A parlamenti ellenzék a saját paródiáját adta elő

A magát demokratikusnak nevező parlamenti ellenzék rendkívüli ülést hívatott össze, hogy azon a kormánypártot kérdőre vonja a magyar külügyminisztérium orosz lehallgatása miatt, és azért, mert a Fidesz köztársasági elnöke a DK szerint törvényt sértve közreműködött magyar földek külföldi kézre játszásában, így méltatlan a tisztségére.

“A parlamenti ellenzék a saját paródiáját adta elő” A teljes bejegyzés megtekintése