Mindenekelőtt mindenki szuverén volna. A legfontosabb döntések az Orbán által nemzetállamoknak nevezett tagországok kezében, ami azért is nagyon jó lehetne, mert így minjárt a kocsmaajtó előtt le lehetne egy az egyezni, vagy konzervatívabb módon egyszeri golyóváltással, két segéddel rendezni a nemzetállamok érdekellentéteit, anélkül hogy a senki által fel nem hatalmazott Brüsszel beleugatna a dolgokba.

Béke nem lenne, de szuverenitás süvöltene minden csövön. Főleg Kelet-Európában, ahol mindjárt éppen Magyaroszág élvezkedik most is Nagy-Magyarország-térképekkel az autóin meg a meccseken kifeszített lepedőkön. Persze nem csak ott, mert a konzervatív európai jobboldalnak vannak elképzelései arról, mit tenne, ha tehetne a liberális vagy aberrált baloldallal, a nem keresztényül gondolkodó, nem nemzeti érzésű idegenszívűekkel.

De nem ez volna a lényeg. A lényeg az volna, hogy a kis országok uralkodnának a nagy országok, a kisebbség a többség fölött. Vagyis isten ments, hogy felszámolják az EU-ban az egyhangúlag hozott döntések gyakorlatát a fontos kérdésekben, mert akkor az a helyzet állna elő, hogy a többség, a nagy országok akararata érvényesülne, szemben a mostani helyzettel, ahol a kis országok döntik el, hogy a többség akarata érvényesülhet-e vagy nem.

Az más kérdés, hogy Orbán éppen arra hivatkozva irányítja az országot teljhatalommal, amitől az EU-ban retteg. A kétharmados többségére támaszkodva tojik legyezőszerűen mindenki más véleményére és érdekére. Magyarországon a többség, az ő többsége kell legyen az úr. Az EU-ban viszont az ő kisebbségének lenne joga a döntéseket jóváhagyni vagy elutasítani, a vétó intézményével visszaélve.

Orbán Európáját Magyarország irányítaná, mint ahogy azt hiszi, hogy most is ő irányíthatja, mert az EU-ban eddig alkalmazott vétók 60 százalékát bejelentő Magyarországnak az egyhangú döntések szabálya miatt meghatározó szerepe volna a szövetség álláspontjának kidolgozásában, mert hogy ilyenje nincs.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta Magyarország gyakorlatilag az EU által képviselt politikai irányvonal egészét elutasítja, annak szinte minden részletével ellentétes véleményen van, nap mint nap vétózza Brüsszel döntéseit. A helyzet mégis az, hogy Ukrajna maradéktalanul élvezi az EU és a NATO, az Egyesült Államok és a világ iparilag legfejlettebb országainak teljes támogatását.

Vagyis a nyugat stratégiájára és konkrét tetteire a magyar kormány nulla befolyással van. Sőt, a folyamatos széllel szembeni, az állandó vétózgatás miatt esélye, hogy bármilyen mértékben, de valamilyen befolyása lehessen bármire, akár csak a saját sorsára, folyamatosan csökken.

A magyar kormánynak a nyugattal teljesen ellentétes fellépése az orosz-ukrán háború kapcsán tragikus mértékben mélyíti a szakadékot közte és a nagyhatalmak, az egész nyugat között.

Ennek hatása lassan begyűrűzik a magyarok mindennapjaiba. Az elmaradt uniós támogatások, az ezzel szorosan összefüggő gazdasági nehézségek, a rekord infláció, a reálbérek csökkenése és az erősödő orosz és kínai befolyás képében. Orbán páni menekülése a valóság, a nyugat által megkövetelt demokratikus normák teljesítése elől az autokrata kelet karjaiba taszítja Magyarországot.

Itt már évek óta nem arról van szó, hogy az orbáni neonáci diktatúra és az EU által elvárt liberális demokrácia közötti ellentétek hogyan oldhatók fel, mit kell tennie az EU-nak és mit a magyar kormánynak ahhoz, hogy az egymás ellentétét képező két formáció az illiberális és a liberális demokrácia egymás mellett tudjon élni, mert nem tud.

A kérdés mára csak az, hogy az egymással szemben rohanó gyorsvonat vezetője és biciklista közül az ütközés előtt ki rántja el előbb a kormányt. Mivel az európai express egy szilárdan kiépített sínen halad, a kerékpárosnak alaposan el kell gondolkodnia, meddig provokálja a lokomitívot. Az ütközés ugyanis csak és kizárólag a számára járna végzetes következményekkel.

Még akkor is, ha – miként bölcs vezérünk mondta volt – az Európai Unión kívül is van élet. A gyorsvonat és a kerékpáros találkozása után is. A biciklistának a másvilágon. Mint igazi keresztény politikus, Orbán Viktor bízvást számíthat erre az életre, de tízmillió magyarnak ebben megoszlik a véleménye. Vagyunk egy páran, akik ezen a világon szeretnénk európai ember módjára, szabadon élni. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s