Alekszander Lukasenka, aki az utóbbi időben gyanúsan megromlott egészségi állapota miatt számos hazai és oroszországi rendezvénytől maradt távol, retteg az életéért. Attól tart, hogy megmérgazik, és külügyminisztere sorsára jut, aki teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül, állítólag szívrohamban halt meg.

A lengyel sajtó jól informált diplomáciai körökre hivatkozva úgy tudja, hogy a fehérorosz elnök óvatosan tapogatózott Varsónál esetleges menekülésével kapcsolatban, de úgy tudni, bakancslistáján van néhány tengerentúli ország is.

Lukasenka immár évek óta húzza országa formális egyesülését Oroszországgal, aminek már két évvel ezelőtt is csak aláírására vártak a dokumentumai. Nem fűlik a foga ahhoz, hogy a legfontosabb kérdésekben, a külpolitikában, a honvédelemben Moszkvához kerüljön a döntés joga.

A fehérorosz-orosz fúzió a hatalmának elvesztésével lenne egyenlő, bár már ma sem ő az ország igazi ura, hiszen tízezres orosz katonai kontingens állomásozik Fehéroroszországban, és az ország gazdaságilag teljes egészében ki van szolgáltatva Oroszországnak.

Idáig Lukasenkának sikerült elkerülnie, hogy országa ne csak felvonulási területe legyen az oroszoknak az Ukrajna elleni háborúban, hanem maga is beszálljon abba. Moszkva kudarca miatt azonban egyre fokozódik a nyomás a diktátorra, hogy országa Oroszország oldalán belépjen a háborúba. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s