
Aki eddig azt hitte, hogy a magyar zsidók mások, mint a magyarok, az most kapja össze magát. Vasárnap kiderült Heisler András, a Mazsihisz leköszönő elnökének facebookbejegyzéséből, hogy ott sem tévedhetetlenek a vezetők, és a zsidóság sem immunis a járványos intellektuális és erkölcsi betegségekkel, a széthúzással és a kicsinyességgel szemben. Mondjuk ki: pont olyanok, mint mi, nem zsidó magyarok.
Heisler írása válasz arra, ami a napokban történt a közösség háza táján: “A Magyar Autonom Izraelita Hitközség (MAOIH) bekebelezése a többszáz éves magyar ortodox hagyományok felszámolását jelenti. Az EMIH területfoglaló akciója háborús állapotokat hozott létre: a hagyományos ortodox közösség tagjai 80 évvel a világégést követően szent tekercseiket, a Tóráikat és a szent szövegeket tartalmazó könyveiket próbálják az EMIH rablása elől menekíteni. Mindeközben az EMIH kíméletlenül, azonnal zárolta a MAOIH számláit, rendőri segédlettel behatolt és fizikailag is elfoglalta a világ ortodox mozgalmaiban emblematikus helyszínnek számító Kazinczy utcai zsinagógát.”
Majd így folytatja Heisler: “A magyar kormány állásfoglalása az új MAOIH képviselet elismerésével minden tisztességes zsidó embert megdöbbentett – pedig ez logikus folytatása az eddigi gyakorlatnak. Az EMIH a NER részeként olyan kiváltságokban és védettségben részesül, ami mára teljesen kontroll nélkülivé tette őket. Az összefonódás egyértelmű. Az EMIH zsidó oldalról mindenhol, mindenben igazolja a kormány bármilyen zsidósággal kapcsolatos cselekedetét. Félrevezeti a világot, ha kell csúsztat, ha kell hazudik, sajtója fake news kampányokat indít a Mazsihisz vezetői ellen.”
Gut margn (Jó reggelt!), Mazsihisz! Jó reggelt, Heisler úr! Kimondatott végre – tegyük hozzá, hogy elsőként az úgynevezett történelmi egyházak egy vezetője által -, hogy a király meztelen, hogy az orbáni egyházakat támogató, kegyeket és pénzt osztó politika célja nem más, mint az egyházaknak a NER szolgálatába állítása, és hogy e cél érdekében Orbán undorító erőszakot követett el a zsenge magyar demokrácia után a tőle pénzt elfogadó magyar egyházakon, köztük a Mazsihiszen is.
Heisler bejelentésének súlyát és hitelét erősen rontja, hogy mindezt a Mazsihisz leköszönő elnökeként tette, akinek – miután két periódusban vezette a szervezetet – nincs lehetősége az újraválasztásra. Idáig Heisler véleménye az orbáni rezsimmel kapcsolatban úgy volt összegezhető, hogy amikor a zsidóságot sértő kormányzati lépéseket óvatosan elítélte, soha nem felejtette el a Fidesz-kormány és a Mazsihisz kapcsolatát példásnak minősíteni, a zsidóságnak és az intézményeinek nyújtott bőkezű állami pénzek okán.
Mi történt? Semmi új. Nem igaz, hogy most lett volna vége az antiszemitizmus elleni kormányzati zéró toleranciának, mert annak végét – hogy mindenki lássa – már jó régen kiplakátozták országszerte Soros György képével. Heisler szerint viszont, idézem:
„Az orbáni zéró toleranciának vége. Budaházy már szabad! A kormány mesterségesen alapított zsidó szervezeteket erősít a független Mazsihisz képviselettel szemben.”
Gut margn mégegyszer! Orbán megosztja a zsidóságot? Pont úgy, mint a gójokat? Ahogyan az egész magyar társadalmat? Hogy csak azokat juttatja levegőhöz, akik paroláznak neki, őt szolgálják? Hogy ez eddig sikeres lehetett, mert senki nem emelte fel a szavát, amikor másokkal játszották ezt? Hát persze a magyar zsidóság sem. Egészen addig, amíg példaszerűen jöttek a pénzek, és hagyták őket élni a saját köreikben. Egészen eddig.
Ezt nem én mondom, hanem a Mazsihisz elnöke, ha kissé megkésve is, de végre:
„Zsidó temetők megújítása, zsinagóga rekonstrukciós program, Izrael barátság, emelkedett hangulatú megemlékezések, fizikai biztonság. E díszletek között a magyar zsidóság szétverése, hagyományaink és függetlenségünk megszüntetése zajlik. Legyen szervilizmus mindenek felett! Ez a kormányzati elvárás a Mazsihisz vasárnap megválasztandó új elnökétől is.”
Ezt én, ateista gój, sem mondhattam volna szebben. Sajnos ez azt is jelenti, hogy a magyar zsidóság legnagyobb szervezete, a Mazsihisz is úgy tett eddig, mint az orvosok, a pedagógusok, a vasutasok, a nyugdíjasok és mindenki más is: nem engem bántanak, ha bántanak is, akkor csak azt mondom, hogy szomorú vagyok, ahogyan ezt Heisler nemegyszer megfogalmazta, de jön a pénz, a kapcsolat a kormánnyal példás, a magyar zsidóság aranykorát éli – ha jól emlékszem, Heisler úr, ez így hangzott el.
Gut margn, Mazsihisz! Legalábbis remélem, hogy eljött az ébredés pillanata. Bár ha megnézem a Heisler írása alatt megjelent hozzászólásokat, akkor megint csak azt tudom mondani, hogy a magyar zsidóság sem áll jobban, mint mi, magyar gójok. Íme a legjellemzőbbek összeszedve:
– Izrael demokratikusan megválasztott miniszterelnöke Netanyahu. Mi azzal a probléma, ha a szintén demokratikusan megválasztott magyar kormány kifejezetten jó kapcsolatot ápol az izraeli kormánnyal?
– A magyar kormány nem demokratikusan lett megválasztva
– Izrael támogatása nem kérdés.
– Miért is nem? A jelenlegi izraeli kormány ugyanolyan gyalázatos, mint az Orbán-kormány.
– Orbán Viktor szederszedéskor nem lakmározott együtt Budaházyval! Nem úgy, mint Heisler bátyó Gyöngyösivel! Lehet, hogy még koccintottak is! A préselő ember ezt kivánta!
– Ez nagyon szomorú esemény. Nem elég az antiszemitizmus elleni védekezés most zsido ember a zsidóság ellen fordul. Ezt nehezen lehet megerteni
Őszinte részvétem a magyar zsidóságé. Nem lesz egyszerű élete a Mazsihisz új elnökének. Csak abban tudok, nem olyan őszintén, de mégis hinni, hogy neki nem fog kilenc évig tartani, amíg rájön, hogy Orbánék ócska statisztát csinálnak a magyar zsidóságból, amely néhány milliárd forintért részt vett egy mocskos játékban, amiben nemcsak a zsidóság, de az egész magyar társadalom csúnyán meg lett vezetve. x
Zsebesi Zsolt