Orbán Viktor újból harcolni utazik Brüsszelbe. Pont, ahogy eddig, hogy ott aztán a szavazáskor a két feltartott kezéből az egyiket leengedje. Ha kell, a nyomaték kedvéért, a másikkal a fehér zászlót lengesse.
A kor vicce szerint az 1956-os budapesti szovjet nagykövetet, a KGB volt főnökét, Jurij Andropovot úgy választották meg a szovjet kommunista párt élére néhány évtizeddel később, hogy az ülést vezető elnök felszólította a grémiumot: aki Andropov elvtársra szavaz, az egyik kezét leengedheti.
Valószínűleg ez lesz Brüsszelben is, amikor Orbán Viktor egyik kezét leengedve fog bátran az újabb oroszellenes szankciókra szavazni, majd hazatérve elmesélni, hogyan harcolt oroszlán módjára a magyar érdekekért, mennyire elhibázott az EU szankciópolitikája, ami csak Európának árt, a magyar infláció és minden gazdasági nehézségünk oka egyben, de Oroszországgal szemben hatástalan.
Nem fogja zavarni, hogy a legfrissebb adatok szerint már idén januárban 23 milliárd eurónak megfelelő lyuk keletkezett az orosz állami költségvetésben. Ez az egész évre tervezett deficit 60 százaléka. A lyuk betömésére egyszeri „önkéntes” adó beszedésére kényszerül nagyvállalataitól a moszkvai vezetés. (Aki nem fizet, ne menjen emeletes épületbe, mert kieshet az ablakon!)
Az olaj és a gáz exportjából származó adóbevételek ez év első hónapjában 46 százalékkal maradtak el a tavalyi év januárjához képest, miközben a költségvetés kiadásai 59 százalékkal emelkedtek meg ugyanebben a hónapban a háború költségei miatt. Meglepő módon az olaj- és gázadó mellett a többi adónemből származó bevételek is mintegy 28 százalékkal estek vissza.
Az orosz olaj ára most a nyugati szankcióban megszabott hordónkénti 50 dollár körül mozog, miközben a világpiaci ár hordónként 75-90 dollár. Az orosz költségvetés tervezésekor Moszkva 70 dolláros olajárral kalkulált. A pénzügyminisztérium bejelentette, hogy a költségvetés megtámogatására Oroszország mintegy 500 millió euró értékben adott el kínai jüant és aranyat, továbbá keresik az adóbevételek növelésének újabb lehetőségeit.
Kár, hogy Orbán Viktor megint nem lehet tekintettel a magyar emberek véleményére, és így kidobott pénzt jelent az 1,4 millió magyar által visszaküldött nemzeti konzultációs ívekre és a kormányfő tájékoztató levelére kiadott 2,7 milliárd forint. Nem baj, de legalább meg sem próbálta. Végül is több is veszett Mohácsnál.
Ne értse félre senki – majd elmagyarázza a helyzetet a királyi magyar sajtó, a vármegyei helyi lapokkal és a királyi tévével közösen –, hogy miért nem Orbán Viktort fogadta Londonban a brit uralkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök helyett, aki onnan Párizsba repült, hogy találkozzon a francia elnökkel és a német kancellárral.
Ennél is fájdalmasabb Orbán számára, hogy a szívéhez oly közel engedett, a szó szoros értelmében a kebelén melengetett, szélsőjobbos múlttal rendelkező, tehát elvtársnak számító új olasz miniszterelnök nemcsak megszavazta a Magyarországnak járó uniós pénzek befagyasztását, de a magyar kormányfő szeme előtt fog találkozni az ukrán elnökkel Brüsszelben. Giorgina Meloni kormánya – a magyar kormánytól eltérően – már eddig is jelentős katonai támogatást ígért és nyújtott is Kijevnek.
Szóval a világ meghülyült teljesen. Senki nem hallgat az okos szóra, amely pedig elég hangerővel terjed a székesfővárosban, amikor Mária (köz)munka alapú országának első számú müezzinje a Kossuth rádió minaretjében századszor kiáltja a világ négy tája felé, hogy Orbán a világ esze, minden magyarok szent királya, aki előtt – ha magyar vagy – térdre kell borulnod. Természetesen kelet és semmiképpen sem nyugat felé fordulva. A cipődet viszont nem kell levenned, mert azt – a gatyáddal együtt – a magyar kormány hibátlanul lehúzza rólad.
A magyar kormányfő brüsszeli útjai az állami propagandában terjesztett győztes csaták helyett inkább hasonlítanak egy kanosszajárásra. Mint bizonyára ismert a keresztény, fideszes magyar választók tábora előtt, a kanosszajárás az volt, hogy VII. Gergely pápa (ur. 1073-85) Canossa várában (Észak-Itália, Modena mellett) tartózkodott, amikor 1077. I. 25: a kiközösített IV. Henrik császár (ur. 1056-1106) vezeklő ruhában megjelent a vár kapuja előtt, és három napon át kérte a pápa bocsánatát. A pápa három nap múlva befogadta, és föloldozta a császárt a kiközösítés alól.
Az akkor így volt, és most is így van. A Henrik idejétől máig eltelt majd ezer éve alatt is a hatalomvágy és a teljesüléséhez elengedhetetlen pénz játszotta és játssza a főszerepet. Ez már akkor is világos volt, nem hogy ma, hogy van az a pénz, amiért egy német-római császárnak is meg kell alázkodnia. Miért lenne kivétel ez alól a magyar uralkodó, a felcsúti kiskirály, Orbán a Viktor?
Magyarország mára kialakult hermetikus elzártsága és annak katasztrofális következményei arra kell ösztökélje a magyar királyt is, hogy odafigyeljen végre a nyugati világ uralkodóinak és politikai vezetőinek szavára, ne csak a saját hangjába legyen szerelmes.
Winston Churchill néhai brit kormányfő a II. Világháború idején azt mondta a népének: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” És ezt be is tartotta. Te viszont, kedves Orbán Viktor, hiába ígérsz tejjel-mézzel folyó Kánaánt a magyaroknak, hogy utolérjük Ausztriát, amikor helyette csak vér, erőfeszítés, veríték és könnyek jutnak a magyar népnek.
Pragmatizmusból és nemzeti érdekből egyaránt fontolóra kellene vennie a magyar uralkodónak a Churchillnek tulajdonított másik mondás figyelembe vételét, amely szerint: „Amit nem tudsz megakadályozni, azt támogasd”! Érted-e, Viktor? Nem tudod megakadályozni. Támogasd! x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 