
Magyarország a NATO első számú árulója. A nyugat, az EU és az USA bujtatott ellensége, aki Oroszország és Kína kegyeit keresi, de már jó ideje Moszkvát és Pekinget szolgálja. Mégpedig nem valami sajátságos magyar érdekből, hanem kizárólag azért, mert ez a förtelmes árulás egy ember és bűntársai, vagyis Orbán Viktor és kompániájának létérdeke, hatalmon és szabadlábon maradásának záloga.
A magyar kormányfő az újkori magyar történelem legocsmányabb figurája, szép régi, romantikus időkben bitófán végezné, vagy kivégző osztag elé állítanák, vadabb időkben felnégyelnék, esetleg karóba húznák. A mai Magyarországon viszont – szégyen és gyalázat – a választók közel fele rá fog szavazni az áprilisi parlamenti választáson, mégpedig több okból kifolyólag, de elsősorban azért, mert a nép példátlan módon meg van vezetve, nap mint nap félre van tájékoztatva, hazugságok szövedéke veszi körül, halvány fogalma nincs, mi zajlik valójában a világban, és mi lenne a saját jól felfogott érdeke.
Hogy ez ne így legyen, azért – sajnálatos módon – a magyar, magát demokratikusnak nevező ellenzék sokat nem, de eleget egészen biztosan nem tudott tenni, így valahol Márki-Zayt és társait is történelmi felelősség terheli azért, ami Magyarországgal történik és történni fog. A választások előtt másfél hónappal, egy ukrán-orosz háború előestéjén az ellenzéknek éjt nappallá téve a magyar lakosság dobhártyáját próbára téve kellene a polgári fülekbe ordítani: árulók lettünk, rossz oldalon állunk, Magyarország a vesztébe rohan, amikor egy vidéki suttyó, kalandor tolvaj Oroszországhoz és Kínához köti az ország hajóját.
Az orbáni világ tényleges veszélyének felmutatása helyett negyedrangú baromságokról szól az ellenzéki kampány, lényegében arról, hogy mivel Orbán számos intézkedése népszerű a lakosság jelentős részénél, ezért azok meghagyását ígérve kell a választásokra gyúrni, nem saját választói bázist kell építeni, hanem meg kell nyerni a Fidesz híveinek egy részét, mégpedig ugyanazzal, amivel Orbán magának nyeri meg őket, déli határkerítéssel, igazságtalan adórendszerrel, erdélyi szavazati joggal, a határon túliak zsebébe öntött ingyen pénzekkel, hazug családtámogatási politikával és nem létező rezsicsökkentéssel, homofóbiával és álkeresztény suttyósággal.
A magyar kormányfő már régen nem geci. Mert a sperma mégiscsak értéket, életet hordoz magában. Orbán szar a fűben, ahol nemcsak lapít, de erősen bűzlik is. Nem csak haszontalan és ocsmány, de átvitt értelemben a gyávaság és a gerinctelenség, a minden értékhiány és erkölcsi deficit szinonimája. Valami olyasmi, amitől mielőbb meg kell szabadulni, el kell ásni, el kell a szem elől takarítani. Olyan utálat és viszolygás tárgya, amit csak a saját ürüléke kelthet az emberben, mielőtt lehúzza a fajanszban.
Miközben a világ országainak vezetői hazájuk jól felfogott érdekei mentén keresik a számukra lehetséges legjobb pozíciókat az orosz-ukrán konfliktusban, sokan akár elvtelenül is, de mindenképpen népük érdekeit szem előtt tartva, addig van egy mocskos európai politikus, Orbán Viktornak hívják, aki csak a saját seggét védi, amikor Oroszország és Kína hátsó felébe bújik, mert fél a saját szövetségeseitől, mert tudja, hogy árulónak tartják, és úgy is fognak vele bánni, mert fél, retteg polgárainak nagy részétől, tudja ugyanis, hogy bűntársaival együtt börtönbe zárják abban a pillanatban, ahogy elveszti a hatalmát.
Van egy ember, ő vezeti az országunkat, akinek semmit nem számít az, ami 10 millió magyar embernek a legdrágább, benne annak a három és félmillió megvezetett Orbán-hívőnek is, akik ugyanabban hisznek, amiben az ellenzékkel szimpatizálók, csak ők sajnálatos módon elhiszik, hogy Orbán is ezt teszi, hogy az ország érdekét szem előtt tartva cselekszik, amikor Moszkva és Peking szolgálatába áll.
Orbán hívei beveszik, hogy amit a kormányfő művel, az a magyar emberek érdekében történik. Nem látják az igazságot, mert kitakarták, kisatírozták előlük a valóságot, félszáz évre titkosították az orbáni árulás bizonyítékait, elkendőzve a szomorú tényt, hogy ma az ország kormányfője nem hazája, hanem a családja, a barátai és hatalmának elvtelen haszonélvezői érdekében elárulja honfitársainak millióit. Most, hogy országa polgárai és a világ, a szövetségesei előtt színt kellene vallania, választania kellene a jó és a rossz között, lapít, mint szar a fűben. x
Zsebesi Zsolt
Honnan származik a fotó? Hol, mikor, miről készült?
KedvelésKedvelés