Budapest lehet az új Casablanca

A magyar kormányfő tartótisztjével, Vlagyimir Vlagyimiroviccsal tárgyalván Moszkvában a minap egészen öt órán át észnél volt, amivel maga dicsekedett el a nagy nyilvánosság előtt. Nem mintha ez számítana egy Putyin kaliberű KGB-ügynökkel szemben, akármilyen hosszú asztal másik oldalán is ül az ember.

Lévén az orosz elnök tapasztalt vallató és beszervező tiszt, elbánik olyanokkal is, akik azt hiszik, hogy észnél vannak. Ha pedig nem értenek a szóból, akkor felvonul százezer katonájával az országuk határán, és könnyen nyúl a novicsokhoz is. (Ez nem a kazacsok egy modern változata, hanem egy gyorsan ölő méreg.)

Szóval, amikor a magyar kormányfő azt mondja, hogy öt órán át észnél kellett lennie az orosz fővárosban, végül is nem állította, hogy észnél is volt, csak azt, hogy észnél kellett lennie. Legyünk jóindulatúak, és értelmezzük ezt úgy, hogy észnél is volt. Ez viszont súlyosbító körülménynek számít, vagyis nem hivatkozhat majdan a bíróság előtt arra, hogy nem volt magánál, hogy módosult lelkiállapotban leledzett, esetleg kényszerítették, amikor kiárusította a hazáját az orosz medvének.

Maga vallja be tehát, hogy szabad akaratából szegődött el orosz ügynöknek, amit nagyvonalúan úgy definiál, hogy Magyarország jégtörő lehet Oroszország és a nyugat között. A metaforában természetesen ő maga az ország és a jégtörő is, mert lényegében néhány órától eltekintve tényleg nemigen van az eszénél, és rendre összekeveri az országot és annak népét saját magával, mintha ő lenne Magyarország, és Magyarország ő. Pedig ez nem így van. Az ország nem ő, csak lassan az övé lesz.

Most, hogy a nyugati sajtó Orbán Viktort Putyin hasznos idiótájának nevezte, vagyis nem annyira hiszik a Lajtán túl sem, hogy a magyar kormányfő az eszénél volna, amikor jégtörőnek nézi magát, miközben a világ Putyin trójai falovának tartja, aki Moszkva érdekében politizál az EU-ban és az EU ellen. Aki az orosz birodalmat szolgálja, és teljes erejével azon dolgozik, hogy nehogy az EU is birodalom legyen, miközben Brüsszelt folyamatosan Moszkvával azonosítja, mely utóbbi az orosz birodalom fővárosa.

Felmerül a kérdés, és a rá adott helyes válasz számos probléma megoldásának kulcsa lehet, hogy tudniillik vajon úgy általában, mondjuk a hét öt munkanapján, napi 10 órában, amennyit a karmelita kolostorban vagy munkája egyéb színhelyein tölt a magyar kormányfő, eszénél van-e?

Ha az ember az elmúlt 12 év történéseit szemléli, Magyarország lassú, de biztos kiszorulását szemléli az EU-ból, Orbán viselkedését a szövetségeseivel, a NATO-val, viszonyát a demokráciához, a magyar emberekhez, a káderpolitikáját, azt, hogy kikkel veszi körül magát, joggal merül fel: Magyarországot egy olyan ember irányítja, aki nincs az eszénél. Maximum néha úgy öt órára.

Persze ha elfogadjuk, hogy Magyarország egyenlő Orbán Viktorral, ami ma de facto igaz is, akkor minden rendben van, mert legyen is a magyar kormányfő az eszénél, vagy teljesen elmeháborodott, azt teszi, ami neki jólesik, úgy jár el és úgy vezeti az országot teljhatalommal, ahogy neki és kedves családjának, barátainak, vazallusainak jó, vagyis saját és azok érdekeinek megfelelően, azaz mint aki nagyon is észnél van, pontosan tudja, hogy mi jó neki és mi nem.

Akkor talán a valós helyzet az, hogy nem is a mi kormányfőnk eszetlen, hanem a magyar társadalom, a választók, a magát demokratikusnak mondó ellenzék, akik immár 12 éve asszisztálnak Orbán neofasiszta kurzusához, dörgölődzéséhez Moszkvához és Pekinghez, egyre szorosabb és egyre nyíltabb kötődéséhez az európai neonácikhoz és neofasisztákhoz, akiknek nemcsak fővárosa lett Budapest, vezére Orbán Viktor, de immár magyar bank finanszírozza innen eurómilliókkal egyiküket-másikukat.

Ha Orbán szerint neki elég öt órán át észnél lenni, akkor a magyar ellenzéknek is elég volna – tekintettel sanyarú helyzetére – valamennyivel hosszabb ideig, legalább néhány hónapig az eszénél lennie, de ez – egyelőre – megugorhatatlannak bizonyult számukra, és így egyetlen esélyük, hogy – bár mindent elkövetnek, hogy ne úgy legyen – a magyar választók az ellenzéki oldalon is irracionálisan döntenek, és az összefogásra szavaznak, úgy, ahogyan teszik ezt a Fidesz hívei a másik oldalon ugyancsak irracionálisan, amikor Orbánra adják a voksukat.

Nem igazán jó dolog egy diktatúrában demokráciát játszani, falazni a neofasiszta orbáni diktatúrának, akár akarva, akár akaratlanul, de hatalmon tartani egy kurzust, amely a vesztébe vezeti az országot, benne a hívőket és az ateistákat, a keresztényeket és a zsidókat, a jómódúakat és a szegényeket, a hülyéket és a még hülyébbeket, a fideszeseket és az MSZP-seket, a DK-sokat és a jobbikosokat.

Vagy ez az igazi nemzeti konszenzus? Ez az együttműködés a józan ész, az ország érdekei ellen? Miközben a leggazdagabbak nagy téteket tesznek mindkét opcióra, hogy a pénzüknél maradjanak? Akár a hülyék nyernek a még hülyébbek ellen, vagy fordítva? És itt most nem Soros shortol, hanem Csányi és a magyar nemzeti nagytőke, amely Orbán Viktor bukása utánra készülve invitálja már most a vályúhoz a magyar politikai elitet, amely kéreti magát, és mórikálva ugyan, de elfogadja a meghívást.

Ahogyan vezérük, Márki-Zay Péter nyíltan fogalmazott: bárhonnan jön, elfogadjuk a pénzt: “I think this is the beginning of a beautiful friendship.” Budapest lehet az új Casablanca. x

Zsebesi Zsolt