Csak az ellenzék profitál az árvízből

A közelgő árvíz a gátakra szólította a kormány és az ellenzék politikusait. Egyedül a hatalmon lévők számára síkos a terep. Az ellenzék – akárhogyan tartanak vagy nem tartanak a gátak – csak nyertesen jöhet ki a természeti katasztrófából. A kormánynak nem egyszerűen a gáton kellene lennie, hanem fel kellene mutatnia azokat az árvízvédelmi létesítményeket, amelyeket az elmúlt 14 évben épített, hogy ne ismétlődhessen meg az évtizedekkel ezelőtti helyzet, ami most megismétlődni látszik.

A dolgok a szokásos forgatókönyv szerint zajlanak. Homokzsákok, civil összefogás, áldozatkész vízügyi dolgozók és katonák, de eddig egy szó nem hangzott el kormányzati részről arról, mitől más, miért jobb most a helyzet a korábbi vészhelyzetekhez képest, mégpedig a kormány előrelátó politikája, komplex vízgazdálkodási víziójának eddigi következetes megvalósítása okán. Néhány napja még az országos aszály volt a téma, amire az Orbán-kormánynak semmi koncepciója nem látszott, most ugyanez tapasztalható, amikor meg sok a víz.

Magyarország egy medencében fekszik, mégpedig jó ideje. Ebből következően ha folyóink vízgyűjtő területein, az ország határain kívül jelentős csapadék esik, akkor nálunk kiöntenek a folyók. Mert onnan, fentről lefelé, a gravitáció miatt hozzánk folyik a víz. Erre lett volna ideje a kormánynak felkészülnie, és fel is kellett volna. Nem homokzsákokkal és a hadsereggel, hanem hosszú távú, a mezőgazdaság igényeit és a települések biztonságát szolgáló vízügyi politikával. Ennek nyomát nem látni. Az aszályban nincs mivel öntözni, árvíz esetén, nincs hol tárolni a felesleges vízmennyiséget.

A gátakon egymás farába ér a politikusok lapátja. Komoly verseny bontakozott ki, kinek jobb az árvízi szerkója. Ebből, csapzottan és sárosan, csak az ellenzék, mindenekelőtt Magyar Péter pártja, a Tisza jöhet ki jól, mert látványosan a gáton voltak, amikor kellett, a vízgazdálkodás eredendő bűneiért pedig a kormány, személy szerint Orbán Viktor pénzszóró, rabló politikája a felelős, amely eurómilliárdoktól fosztotta meg az országot vérgőzös politikai fantazmagóriák kergetése miatt. Ahelyett, hogy élt volna ezen a téren is az EU-tagsággal járó előnyökkel.

Orbán – akinek látványosan engednie kellett Magyar nyomásának – itthon maradt, és az európai politikai ügyek helyett kényszeredetten gumicsizmát húzott, és a sarat tapossa, ami egyébként jobban áll neki, mint a túlsúlyos tipegés a brüsszeli vagy a strasbourgi parketten. Csakhogy láttuk már őt a gáton évekkel ezelőtt. Ugyanebben a szerelésben, és sajnos ugyanezeken a gátakon.

A kormányfő nyakig áll a slamasztikában. Az árvíz, a közvélemény-kutatások és a vasgolyók súlya alatt görnyedezik erősen. Nem sokat segíthet rajta a nyugdíjas terminátor. Magyar Péter fiatalos alakja mellett súlyos kontraszttá vált a felcsúti amatőr focista tekintélyes derékbősége és lejárt szavatosságú atyáskodása. A Tisza – mint párt – árad, a Duna meg hozza a formáját. Nemcsak a dinnyehéj úszik el rajta, de az öröknek hitt orbáni hatalom is. x

Zsebesi Zsolt