Az Európai Parlament képviselőinek nagy része nem tartja Magyarországot alkalmasnak és méltónak arra, hogy jövőre fél évig a soros elnökséget adja. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter ez ellen úgy lép fel, hogy megfenyegeti a parlamentet, a magyar elnökség csak olyan témákat fog napirendre venni, ami egyedül Magyarország támogatását élvezi.

A miniszter az üggyel kapcsolatban egyrészt azzal vádolja az elnökségünket ellenzőket, hogy be akarják kényszeríteni hazánkat az orosz-ukrán háborúba, másrészről azt vélelmezi, hogy a parlament tagjai félnek a magyar elnökségtől, mert az számukra kellemetlen témákat fog napirendre tűzni.

Mindkét állítása a közröhej kategóriájába sorolható, kizárólag a Fidesz félművelt, amatőr világmagyarázói szájaízének kielégítését szolgálja, mert a felvetései épeszű ember számára inkább sértőek, mint egyáltalán végiggondolandóak. Magyarországot, de egyetlen uniós tagországot sem kényszerítheti az Európai Parlament semmilyen háborúba belépni, még az orosz-ukránba sem.

Másodsorban: a féléves soros elnökség alkalmával az adott tagország nem a saját politikai nézeteinek áterőszakolásával van megbízva, hanem azzal, hogy a maga által fontosnak tartott témákban hozzon létre a 27 tagország által támogatható álláspontot. Vagyis semmi értelme azzal riogatni a parlament többségét, hogy – az egyébként teljesen magára maradt Magyarország – majd bármire rá fogja őket kényszeríteni.

Minden rosszindulatunk ellenére nem feltételezzük, hogy az idióta üzenetet Varga Judit komolyan az Európai Parlamenti képviselőknek szánta. Értjük, hogy az értelmi fogyatékos Fidesz-szavazók a tényleges címzettek.

Sajnos mégis: magától adódik a szomorú felismerés, hogy teljesen igaza van az Európai Parlament azon képviselőinek, akiknek kételyeik vannak a magyar elnökség értelmét illetően, és erre sziklaszilárd bizonyítékkal éppen Varga Judit szolgál számukra ezzel a megnyilvánulásával. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s