Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kormány nem támogat olyan EU-s szankciót, amely kihatással lenne az atomenergiára. Energiaellátás szempontjából azok az országok lesznek biztonságban – hangoztatja -, melyek saját maguk elő tudják állítani a szükséges energiamennyiséget. Magyarországon ez a nukleáris energiát jelenti.

Na mármost: a nyugat nem az atomenergiát kívánja szankcionálni, hanem az orosz atomipart. A nyugat Magyarországtól azt várná el – eddig mindhiába –, hogy függetlenítse magát az orosz energiahordozóktól, úgymint az orosz olaj és az orosz gáz, továbbá az orosz atomtechnológiától.

Kérik ezt azért, mert a nyugat az Ukrajnának nyújtott katonai és anyagi támogatásával Oroszország nyílt ellenségévé vált. Nem fogadja el – szemben Magyarországgal –, hogy Putyin el akarja foglalni, majd Oroszországhoz csatolni Ukrajnát.

Tekintettel a nyugati világnak Moszkvával folyamatosan mélyülő konfliktusára, az EU és a NATO együttműködést és szövetségestől elvárható közös fellépést várna a magyar kormánytól Oroszországgal szemben. Minden területen, így az energetikában is. Hazánk erre a háború kitörése óta nem hajlandó. Mégpedig erkölcsileg elfogadhatatlan, de a tényleges magyar nemzeti érdekek szempontjából is védhetetlen indoklással.

Szövetségeseink tehát nemhogy nem Magyarország energetikai biztonsága ellen lépnek fel, amikor együttműködést várnak hazánktól, hanem éppen a magyar energiabiztonság fenntartása érdekében. Tekintettel a nyugat-orosz szembenállásra, az veszélyezteti országa energetikai biztonságát, aki a legkisebb mértékben is Oroszországra kíván a közeli vagy a távolabbi jövőben építeni.

Az elementáris magyar érdek az orosz függés azonnali felszámolása és mielőbbi helyettesítése volna, amit egyébként a hazánkkal szomszédos országok, de egész Európa már vagy megkezdett, vagy sikeresen be is fejezett.

Ebben a helyzetben átlátszó hazugság, szemfényvesztés és a tényleges nemzeti érdekek elárulása arról tájékoztatni a magyar közvéleményt, hogy „orosz partnereink” milyen ígéreteteket tesznek a paksi fejlesztés gyors befejezésére, elismerve, hogy mindezt komoly nemzetközi ellenszélben próbálják megtenni.

Magyarország kormánya az ország meglévő, nem kevés gazdasági, politikai nehézségeinek számát növeli, ha kitart a magyar-orosz – úgynevezett – stratégiai viszony mellett, és ennek oltárán feláldozza az ország működését garantáló nyugati kapcsolatait. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s