
A világsajtó megkongatta a vészharangokat, mert a mesterséges intelligencia tökéletes hamis hírek gyártására is alkalmas. Nem kellett volna. Annál jobb álhíreket aligha fog a mesterséges intelligencia előállítani, mint amilyeneket a humán intelligencia tudott produkálni az elmúlt évszázadokban.
Az úgynevezett álhírek, magyarul fogalmazva a hazugságok termelése, ezer évek óta folyik. Először nyilván kisüzemi módszerekkel verték át a nagyérdeműt, de a technika fejlődésével ezt egyre hatékonyabban teszik, és mind nagyobb tömegeket érnek el.
Ismerjük be, hogy a fake news terjesztésének élharcosai az egyházak voltak, nem akármilyen mértékben éppen a keresztények. Igaz, az igazhitű muzulmánok és más vallások képviselői is megtették ezen a téren a magukét. Világnézeti maszlagba csomagolva ganajozták tele az egész világot az álhírek tömkelegével, a túlvilági csodás életről, más vallások alacsonyabb rendűségéről, sőt istentelenségéről, embertelenségéről.
Az összes hittérítés és boszorkányüldözés, az antiszemitizmus nem szolgált más célt, mint a hatalom megszerzését más népek felett, javaik kisajátítását, munkaerejük kizsákmányolását. Ehhez azt kellett elhitetni az érintettekkel, hogy a magasságos istennek tetsző az alávetettségük, és a föléjük kerekedettek korlátlan hatalma is a teremtőtől ered. Más vallások és más istenek veszélyesek rájuk.
Miben tud ezen a téren újat hozni a mesterséges intelligencia? Talán jobban fog hazudni? Nem hiszem, hogy az újkori történelem két nagy erőszakos eszmeáramlatát, a nácizmust és a kommunizmust, mondjuk a hitleri Németországot vagy a szovjet birodalmat ezen a téren bármely mesterséges intelligencia képes lenne felülmúlni.
Hozhatnánk példákat más népek történelméből is a piramidális hazugságokra, az álhírekre, amelyek nem annyira voltak intelligensek, mint amennyire hatékonyak, mert a befogadásukhoz jól előkészítették a terepet, előre stimulálták a megfelelően tudatlan és folyamatosan félretájékoztatott embertömegeket.
Ennek vagyunk a tanúi ma is. Hogy aktuális példát hozzak: az orosz-ukrán háború célja Moszkva szerint Ukrajna megtisztítása a náciktól. Továbbá Ukrajna a nála többször nagyobb és sokkal erősebb hadsereggel rendelkező Oroszország biztonságát veszélyezteti.
Egyébként pedig – Moszkva szerint – olyan, hogy ukrán nép, nem is létezik, az ukránok oroszok, akiknek a nyugat bemagyarázta, hogy nem azok, hanem ukránok, egy szuverén nép egy szuverén országban. Ez Putyin szerint másképpen van. Azt állítja, hogy Ukrajna a nyugat bábja, mely Nyugat-Ukrajnát felhasználva Oroszország elpusztítására tör.
Ebben a helyzetben Oroszország csak a biztonságát védi, hogy a szomszédja nehogy veszélyeztesse azt nyugati támogatással, nyugati pénzzel és nyugati fegyverekkel. Oroszország ugyan – Moszkva szerint – nem áll háborúban Ukrajnával, ott csak „speciális katonai műveletet” hajt végre, viszont mindeközben azt állítja, hogy az egész nyugat ellene harcol, a NATO, az Egyesült Államok már az ellene folyó háború részese.
Minek ide mesterséges intelligencia? Még sima humán intelligencia sem kell ehhez. Amire szüksége van Moszkvának, Putyinnak, ugyanaz, mint amire ezer éve is szüksége volt minden nagy hazudozónak, birodalomépítőnek és agresszornak. Tudatlan, unintelligens és alulinformált tömegekre.
Az álhírek nagyüzemi gyártása mellett az alulinformáltak tömeggyártása is gépesített és részben automatizált formában folyik. Ezt a világ egészében operáló orosz propaganda és az őket szolgáló politikai erők és médiáik szállítják.
Szomorú tény, hogy e téren a magyar állami propaganda is Oroszország szolgálatába állt. Magyarország kormánya az általa meghirdetett „békepolitikával”, magyarul Ukrajna nem támogatásával és az orosz érdekeket szolgáló fegyverszünet és béketárgyalás, valamint az oroszellenes szankciók megszüntetésének, a fegyverszállítások leállításának követelésével kis méretéhez képest az egyik legnagyobb álhírgyártóvá lépett elő a mesterséges intelligencia minden támogatása nélkül.
Nekünk elég Orbán Viktor intelligenciája, amely saját életösztönétől vezérelve mindent elkövet azért, hogy hatalmát fenntartsa a magyar nép fölött. E törekvésére jelenleg nem a demokráciájától és akaratától, önbecsülésétől megfosztott magyar nép jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a nyugati szövetségi rendszerek, az EU és a NATO.
Így érthető, hogy az Orbán vezényelte magyar hazugsággyárak teljes kapacitással az EU és a NATO befeketítésével vannak elfoglalva, miközben készítik elő a menekülési útvonalat kelet felé, Oroszországot és Kínát szalonképessé, sőt példaképpé emelve a magyarok számára, akiket a nyugat meg akar fosztani magyarságuktól és nemzeti szuverenitásuktól.
Mindkét esetben amitől félni kell, az nem a mesterséges intelligencia esetleges csatasorba állítása az orosz és a magyar politikát irányítók érdekében, hanem az, hogy az orosz és a magyar társadalom kollektív intelligenciája lesz, sőt már van is úgy amortizálva, hogy a legnyilvánvalóbb hazugságok is termőtalajra találnak mindkét országban, de nem csak ebben a kettőben.
Ezért nemzeti érdek a magyar pedagógusok harcának támogatása. Kikecmeregni ugyanis a hazugság útvesztőiből össznemzeti szinten csak jól képzett, felvilágosult, önálló gondolkodásra, a világ kritikus és kreatív megismerésére, a saját és az ország alapvető érdekeinek felismerésére képes tömegekkel lehet.
Az út ehhez a színvonalas oktatáson keresztül vezet. A demokrácia helyreállításán át. Orbán Viktor hatalmának megtörésével. Magyarország visszacsatolásával a nyugati civilizációhoz és elszakításával a keleti despotizmusoktól. Ennél korszakosabb feladat nem áll a magyar értelmiség, a magyar fiatalság, most közvetlenül a magyar pedagógusok előtt.
Minden, ami tegnap a Karmelita kolostornál történt, minden, amit eddig a pedagógusok a szakmájuk védelmében tettek, minden, amit ezután tenni fognak, csak a fenti állítás elfogadásával nyeri el tényleges értelmét. Itt nem egy szakmáról, hanem egy ország jövőjéről van szó. x
Zsebesi Zsolt