Az orosz beteg

Egy beteg világban miért pont Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin lenne egészséges, tisztességes és humánus, tiszta kezű és őszinte szavú? Ki mondta, hogy az orosz-ukrán az első háború 1945 óta Európában, és hogy ez lenne a legveszélyesebb? Ki meri állítani, hogy az utolsó? Még néhány hónap és vége lesz. Putyinnak. Oroszország a padlóra kerül, és rá fognak számolni, de fel fog állni.

A nyugat cégek ismét egymás sarkát taposva fognak rohanni, hogy megvesztegessék az új orosz hatalmat zsíros üzletek reményében, mert már a régi rómaiak is megmondták: “Navigare necesse est, vivere non est necesse” vagyis “hajózni (lavírozni) kell, élni nem kell”. Vagy ennek mai változatában: “business as usual”, azaz a szokásos módon. Tovább, ahogy eddig is.

Mi az ukrán háború tanulsága, amit már most le lehet vonni? A kis diktátorokból nagy diktátorok lesznek. A kicsiny jogsértések nagyra dagadnak. A picinyke félrenézéseknek, az apró elvtelenségeknek súlyos következményei lesznek. A keleti diktatúrák és a nyugati demokráciák kizárják egymást. Békés egymás mellett élésük csak addig lehetséges, amíg egymásra vannak utalva. Amint a demokráciahiányosok lehetőséghez jutnak, hogy teret hódítsanak, élnek a lehetőséggel.

A demokrácia nagy hátránya, hogy bele van építve megdöntésének a lehetősége, mégpedig a demokrácia eszközeivel. A diktatúrák lényege: belülről, demokratikus eszközökkel megdönteni nem lehet őket. Vagy belső erőszakkal, vagy külső nyomással, gazdasági, politikai és katonai fenyegetéssel, fellépéssel lehet kiszorítani a diktátorokat a hatalomból. Ha mégis demokratikusan sikerül megfosztani a diktátort a hatalmától, akkor az nem is volt diktatúra.

Magyarországon ugyanolyan diktatúra van, mint Oroszországban. A demokrácia hiánya pont akkora, mint ott, csak annak fenntartásához – egyelőre – nincs szükség fizikai erőszakra, börtönökre és kivégzésekre. Az állam még tömeges erőszak nélkül is félelemben és függőségben tudja tartani, illetve félre tudja vezetni a polgárait. Oroszországban Putyinnak keményebb eszközökre van szüksége a saját ellenzéke ellen, mert az keményebb, mint Orbán magyarországi ellenzéke.

Ne tévesszen az meg senkit, hogy nem ellenzékiekkel vannak tele a magyar börtönök, és nem kell erőszakkal felszámolni vagy bezárni független intézményeket, civil szervezeteket, és nincs szükség ellenzékiek likvidálására, mert ez nem Orbánon múlik, hanem az ellenzéken, amely ezt nem kényszerítette ki eredményes és a hatalomra nézve veszélyes tevékenységével, továbbá még mindig van fékező hatása, még ha egyre kevesebb is, hogy hazánk az EU tagja.

Ha Oroszország talpon maradna Ukrajna lerohanása után, akkor Orbán Viktor nem Magyarország semlegességét hazudná, mint most, hanem nyíltan Oroszország mellé állna, mert az ő Magyarországa Oroszországgal kompatibilis és nem a nyugati polgári demokráciákkal. Mert csak így maradhatna korlátlan teljhatalmú vezére és tulajdonosa Magyarországnak. Mivel Oroszország nem tudja megnyerni a háborút Ukrajna, valójában az egész nyugati világgal szemben, Oroszország középhatalommá degradálódik, vagy inkább manifesztálódik középhatalmi státusza, ami már eddig is tény volt.

Oroszország vagy Kína vazallusa lesz, vagy integrálódik a nyugati világba, mégpedig úgy gazdaságilag, mint politikai rendszerét tekintve. Putyin nem beteg. Legalábbis nem elmebeteg. Egyszerűen tévedett. Azt hitte, hogy neki szánták az istenek a korszakos feladatot, hogy felszámolja a nyugat egyeduralmát, és Oroszországot visszahelyezze a nagyhatalmak közé azzal, hogy feltámasztja a Szovjetuniót. Ahelyett hogy korszerű, plurális, demokratikus, a világgazdaságba integrálódni tudó, gazdaságilag és minden egyéb téren versenyképes és vonzó Oroszországot épített volna, amely úgy a 21. században is nagyhatalom maradhatott volna. Megvolt rá az esélye.

Putyinról túl későn derült ki felelős döntéshozó számára, hogy kisstílű, szűk látókörű és egyáltalán nem tehetséges politikus, messze nem államfője a világ legnagyobb területű országának, a második legnagyobb atomhatalomnak. Putyin megmaradt jelentéktelen KGB-ügynöknek, csak az ott tanult fogásokkal tudott politizálni, és gátlástalanul beépült az Oroszországot nagyvonalúan meglopó, az orosz nép vérét szívó, “nemzeti nagytőkébe”, amely nem egy kultúrországban létezett már korábban, és létezik még ma is, de nem mint általános norma és egyetlen létezési forma, hanem inkább mint kivétel vagy rendszerhiba.

Oroszország és Magyarország közös vonása és a Putyin-Orbán elvtársi barátságnak alapja, hogy mindkét kalandor csak és kizárólag bizonyos feltételek megléte vagy bizonyos korlátok nem léte esetén tud létezni. Ez egyszerűbben fogalmazva: működő demokráciákban, ahol politikai, szólás- és sajtószabadság van, ahol akárcsak egy szürke polgári demokrácia működik, és jól működik, ott nincs táptalaja Putyinok és Orbánok elburjánzásának, ott nem képesek ezek a haszontalan gazok gyökeret sem ereszteni.

Most, amikor Putyin maga hozta magára a bajt, maga veri be az utolsó szögeket a saját mindeddig korlátlan hatalmának koporsójába, a nyugatnak könyörtelennek és következetesnek kell lennie. Jaj a legyőzöttnek! Nem Oroszországot kell megsemmisíteni, hanem Putyint kell a hatalomtól megfosztani és a putyini rendszert kell lebontani, helyére egy szabad, demokratikus országot és rendszert építeni. Magyarországnak is elég lenne egy sima rendszerváltás, egy Orbántalanítás, a korábbi, a 90-es években még működő magyar demokrácia visszaállítása, az európai normák újra érvényre juttatása.

Egy igazi rendszerváltáshoz az időpont ma alkalmasabb, mint bármikor korábban. Azzal, hogy Oroszország kilép a befolyásos országok klubjából, a világ egy picit egyszerűbb lesz. A nyugatnak Kína marad egyetlen ellenfele. Nagyobb, veszélyesebb és okosabb, mint Oroszország. Nem lehet ezt fel nem ismerni, és ebben sokat segítenek maguk a kínaiak is. Nem tudni, milyen felfordulással és milyen véráldozatokkal jár majd, de ki fog derülni, hogy Oroszország túl későn és túl rosszat lépett, amikor megtámadta Ukrajnát.

Kína viszont túl korán kezdett a hajrába, még jóval a célegyenes előtt, és egy nem rövid távú futamban a korán robbantás azzal a veszéllyel jár, hogy a verseny végére elfogy az erő. Még akkor is, ha elfogadjuk, ami nem igaz ma még, hogy egyenrangú, egyformán esélyesek versenyeznek, amikor Kína szembefordul a fejlett nyugati világgal. Ez a futam a mostaninál is őrültebb futam lehet, de a győztes nem Kína lesz.

A kérdés azonban kérdés marad. Hány ártatlan – most éppen ukrán – ember életébe kerül, amíg olyan világrend születik, amelyben az országok egymás ellen nem alkalmaznak erőszakot, ahol nem lesznek egymással kiolthatatlan érdekellentétben álló államok, amelyben a világ valamennyi országa lehetősége szerint együtt fog azon munkálkodni, hogy megmentse a földet lakói, és nem egy-egy állam vagy tőkés csoport számára? Ehhez még jó néhány Orbánt és Putyint kell a süllyesztőbe küldeni, és ebbe még sokan fognak ártatlanul belehalni.

Minden ukrán legyilkolt civil és elesett katona a mi halottunk is. Minden értelmetlenül a vágóhídra küldött orosz fiatal a mi halottunk is.

Ez a háború nem volt elkerülhetetlen. Itt nem az orosz nép, nem az orosz gazdaság, nem az orosz állam érdekei keresztezték Ukrajna lakói és az ukrán állam érdekeit. Egy ember fatális tévedése, buta küldetéstudata, rossz helyzetfelismerése vezetett tömegek halálához. Vegyük tudomásul, hogy ez a demokrácia, a jogállamiság hiányában fordulhatott csak elő. x

Zsebesi Zsolt