Akinek van jövőképe, politikai és erkölcsi preferenciája, határozott elvárása a saját országa vezetésével szemben, az nem elégedhet meg a „mindegy mi, csak más legyen, mint most” minimalista jelszavával. Magyarországnak nem mindegy, hogy milyen kormánya, milyen kormányfője lesz, mert nem lehetünk és nem is leszünk elégedettek, sikeresek és boldogok egy mindegy milyen politikai vezetéssel, csak azért, mert annak első emberét nem Orbán Viktornak fogják hívni.
Hazánknak a 21. század kihívásaira válaszokat megfogalmazni képes politikusokra és a kor igényeihez igazodó gazdasági, szociális programokra van szüksége, olyan vezetőkre, akik a balközép ellenzék alapvető célkitűzéseinek megvalósításához társadalmi támogatást tudnak maguk mögé állítani. Márki-Zay Péter nem ilyen.
Nem annak kell miniszterelnök-jelöltnek lennie, akinek támogatása van, hanem olyan miniszterelnök-jelöltet kell támogatni, akinek az országot előrelendítő víziója és ehhez erkölcsi és emberi adottságai vannak, akiben mint leendő kormányfőben is maradéktalanul meg tudunk bízni. Az, hogy mindenki más jó lehet Orbán helyett kormányfőnek, aki Orbánt le tudja győzni, végzetes tévedés.
Az ellenzékben sokakat sikerült meggyőzni arról, hogy ne a leendő kormányfő kormányzati képességeit, emberi és szakmai, összességében politikai kvalitásait mérlegeljék, hanem olyan magát ajánlót preferáljanak, akire rajtunk, ellenzékieken kívül mások is voksolni hajlandók.
A toposz, hogy nekünk olyan kormányfőjelöltre van szükségünk, aki nem csak a mi értékrendünket képviseli, azt jelenti, hogy – legalábbis részben – lemondunk az ellenzék elvárásainak egy részéről. Tesszük ezt vakon bízva abban, hogy a felhígított, az ellenzék értékeitől jórészt idegen programot megfogalmazó jelölt a mi kormányfőnk tud majd lenni. Ez súlyos tévedés, amiért az ellenzék nagy árat fog fizetni.
Amikor a baloldal jelöltje, Karácsony Gergely, majd őt követve az MSZP beállt Márki-Zay Péter jobboldali-keresztény jelölt mögé, feladta baloldaliságát – mondjon is erről akármit akárki. Indokuk az a feltételezés, hogy csak ez az árulás hozhat ellenzéki győzelmet a jövő évi választáson. A Momentum, amely ugyancsak Márki-Zayra tett, nem hajtott végre ilyen fordulatot, hiszen ő magát inkább jobbközépre pozicionálja.
Mindkét esetben árva választók maradtak hátra a két pártban, olyanok, akik aligha vagy egyáltalán nem azért szavaztak Karácsonyra vagy a Momentum egyéni jelöltjeire, mert úgy érezték, hogy akár Márki-Zayra is adhatták volna a voksukat. Az MSZP pálfordulása azért is szomorú, mert a DK-hoz hasonlóan magát inkább balra pozicionáló MSZP nem a baloldali Dobrev Klára, hanem a vele homlokegyenest ellentétes elveket valló jobboldali jelölt mellé sorakozott fel. Mondjuk ki: a gyurcsányozás az MSZP vezetésénél is bejött, illetve a Gyurcsánnyal szembeni ellenszenv az MSZP vezetése esetében mindent vitt.
A nemcsak politikailag, de egzisztenciálisan is kettészakított magyar társadalom megosztottságának enyhítéséhez 12 év ultra jobboldali, nemzeti nagytőkét építő, egykulcsos személyi jövedelemadót és 27 százalékos áfát, megadóztatott minimálbért, szinte a nullára redukált szociális hálót, agyonvert szakszervezeteket hátrahagyó kormányzás után baloldalra húzó kormányfőre lenne szüksége az országnak. Dobrev Klárára.
A magyar társadalom, a szavazni akarók ezúttal az ellenzéki előválasztáson tették újra tanúbizonyságát politikai és társadalmi vakságuknak, amikor olyan jelöltre fordultak Márki-Zay személyében, aki semmit abból nem ígér személyében, amire nekik szükségük volna, aki ezzel szemben ugyanazt a politikai irányvonalat, a jobboldali keresztény nyomvonalat fogja követni, amit Orbán.
A szükséges baloldali fordulat helyett Márki-Zay jelölésével a keresztény jobboldali irányt erősítjük meg, amiben minden benne van, amit Orbán megutáltatott velünk, és semmi, amit a magát éppen lábon lövő baloldalnak kellene Orbán és Márki-Zay értékrendjével szemben képviselnie, magyarul, a szociális érzékenységet felmutató, a fenntartható és igazán a népet szolgáló, demokratikus és kollektív kormányzást.
Igazán jelképszerű volt, hogy a kormányfőjelöltségért induló és az első fordulóban egy másik baloldali politikus mögött a második helyen záró Karácsony visszalépését a jobboldali keresztény, csak harmadiknak befutó jelölt javára, éppen a Duna partján jelentette be. Ahelyett hogy az első helyen végzett másik baloldali kormányfőjelölt mellé állt volna.
A hely szellemét még jobban visszaadta volna, ha Karácsony a bejelentése után azonnal közli teljes visszavonulását a politikától. Helyette a székesfőváros polgármestere bejelentésével – jelképesen ugyan – a baloldali szavazók tízezreit, a mögötte álló pártok tagjainak többségét, az összes támogatóját a Dunába lőtte. Példátlan pusztítást hajtva végre az ország baloldalán, amit soha nem fogunk neki megbocsátani. Annak ellenére, hogy az MSZP és a baloldal más frekventált személyiségei is csatlakoztak a vérengzéshez.
Az előválasztás eszmei eredményének a baloldal folytatódó eróziója és a jobbközép keresztény politikai irányvonal erősödése látszik, mégpedig annak ellenére, hogy erről maguknak a jobboldali jelöltre szavazóknak fogalmuk sincs, mert látásukat elvakította a gyurcsányozás és az a toposz, hogy a szélsőjobboldali keresztény kurzust nyomó Orbánt csak egy jobboldali keresztény tudja leváltani. Az ötgyermekes felcsúti focistát egy hétgyermekes hódmezővásárhelyi magánzó.
A Márki-Zayra szavazó, változást és 21. századi társadalmi-gazdasági és zöld politikát elváró és mindeddig passzív magyar fiatalok a változást remélve konzervatív, jobbközép keresztény kurzust ígérő, jórészt 19. századi eszmék alapján mélyen katolikus, az abortuszt elvből elfogadni nem tudó, az esküvő előtt házaséletet nem élő politikai kövületet választottak maguknak abban a reményben, hogy ő fogja kikövezni az utat számukra a jövő és Európa felé. Tévedésük fájdalmas, de reményeink szerint következményeiben nem megfordíthatatlan. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 