Szerencsénk van, mert – ha – Kína lerohanja Tajvant, amire a jelenlegi látszat szerint vehemens előkészületeket tesz, Oroszország pedig – Fehéroroszország felhasználásával – destabilizálja Lengyelországot, akkor a magyar kormány a győztesek oldalán találhatja magát, hiszen kivételes jó viszonyt ápolunk, és kapcsolatainkat, függőségünket egyre szorosabbá tesszük az oroszokkal és a kínaiakkal is.
Az már nem kérdés, miként reagálna az EU és a NATO egy Lengyelország szuverenitását veszélyeztető orosz-fehérorosz akció nyomán, azt követően hogy Putyin annektálta a Krímet, és megszállva tartja Kelet-Ukrajna egy részét.
Vagy mit fog tenni az Egyesült Államok, amely számára életbevágóan fontos a térségben húzódó kereskedelmi utak biztonsága, amihez szüksége van a „lehorgonyzott legnagyobb repülőgép-hordozónak” nevezett szigetre, Tajvanra. Akármennyire is tekinti a népi Kína Tajvant saját tulajdonának.
Mégis mit tehetnének? Egyet biztos meg fognak tenni. Súlyos gazdasági szankciókkal fogják sújtani mindkét országot, ami még mindig kevesebbe fog kerülni, mint egy nyílt katonai konfrontáció, de – Kína esetében – az sem zárható ki. Akkor hol fogunk állni a giga orosz és kínai hitelünkkel, az orosz atomerőművünkkel, a kínaiaknak építendő vasútvonallal, vagy a budapesti kínai egyetem projektjével?
Nem annyira diplomatikusan fogalmazva: nem túl jó idők járnak a formabontó magyar külpolitikai stratégiára, a keleti nyitásra, a kétkulacsos, pávatáncos magyar magatartásra, aminek a lényege, hogy értékrendjét a nyugatnak nem fogadjuk el, de a pénzével szorgosan építjük a magyar illiberális, antidemokratikus és nyugatellenes NER-t, amiben nagy segítséget várunk Moszkvától és Pekingtől.
Hogy ez mekkora baklövés, az hamarosan ki fog derülni. Magyarország akkor próbál meg kifarolni a nyugati érdekszférából, akkor kezd el Oroszország és Kína európai trójai falovaként fungálni, amikor úgy Peking, mint Moszkva gyengének érezvén a NATO-t, az USA-t, az EU-t és még néhány nyugati rövidítést, csavarni akar a présen, amivel nyomást gyakorolhat a nyugatra.
Kína nem annyira tart a külső gazdasági következményektől, mert – hírek szerint – már a befelé fordulás mellett döntött, az önellátásra és a saját forrásokra, kínai technológiára támaszkodást akarják forszírozni a nemzetközi együttműködés helyett. Oroszországnak meg azért nincs gazdasági téren sok vesztenivalója, mert nemzetközileg szinte mindent elvesztett már. Két gázvezeték az, ami még összeköti gazdaságilag a nyugattal.
Peking soha nem látott számú repülővel, harci gépekkel és bombázókkal sértette meg az elmúlt napokban Tajvan légterét, agresszív magatartással vádolva a demokratikus, független országot, amivel Washington éles reakcióját váltotta ki. Annak lényege: az Egyesült Államok minden segítséget megad Tajvannak, hogy megvédhesse magát.
A lengyel-fehérorosz határra Lukasenka repülővel hozat Szíriából, Törökországból és Pakisztánból menekülteket. A fehérorosz határőrség próbálja meg átdobni őket lengyel területre, amit Varsó egy ellene indított orosz-fehérorosz hibridháborúra tett kísérletnek értelmez, a hátár menti vajdaságokban rendkívüli állapotot tart fenn, és könyörtelenül visszaver minden kísérletet szuverenitása megsértésére.
Mit tesz ebben a helyzetben Orbán Viktor? Kinek a pártján áll? Az tudjuk, hogy Magyarország Ukrajnával szemben Oroszország oldalára sodródott, és minden lépésével, legutóbb a magyar-orosz gázmegállapodással az oroszok érdekeit szolgálja. Moszkva lengyelekkel szembeni provokációjára egyelőre nincs reakciója, mert a kiállás Varsó mellett sértené Moszkva és Minszk érdekeit.
A kínai-amerikai konfliktusban ugyan nem osztottak kártyát Magyarországnak, pont senkit nem érdekel, mit kavar Budapest Pekinggel, de ez azt is jelenti, hogy senki nem fogja a magyar érdeksérelmeket orvosolni, ha a jelenleginél is jobban megromlik a nyugat és Kína viszonya. Ez vonatkozik a magyar-orosz kapcsolatokra is. Vagyis a következmények alighanem euró milliárdokban mérhető magyar gazdasági veszteségek lesznek.
A fentiek fényében sokkal élesebben vetődik fel azok felelőssége, akik most pitiáner személyi ambíciók és kisstílű politikai játszmákkal kockáztatják annak a lehetőségét, hogy a 2022-es parlamenti választások eredményeképpen egy új, a magyar érdekeknek megfelelő pályára lehessen állítani az országot egy ellenzéki győzelem és hatalomátvétel után.
Nemcsak az iskolarendszerünk, az egészségügyi ellátásunk, a sajtószabadságunk, az igazságügyi rendszerünk, a demokráciánk, az uniós tagságunk, a személyes szabadságunk, de a helyünk is komoly veszélyben van a nyugati világban. Magyarország perceken belül a senki földjén vagy Kína és Oroszország halálos ölelésében találhatja magát.
Legyen végre ennek az országnak néhány felelős vezetője, aki túllát a felcsúti mezőkön, és képes felfogni, mi is folyik a világban, és elfogadni, hogy nem mi csináljuk a világpolitikát, de mi szenvedhetjük meg a legjobban, ahogyan arra számos példát találni a történelmünkben. Vegyük a kezünkbe a sorsunkat, mert most nagyon rossz kezekben van. Minden egyébnek semmi jelentősége nincs. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 