Szomorú vasárnap – Amerika és Európa milliókat csalt meg szégyenletesen, és százezreket ítélt halálra, most éppen Afganisztánban – holnap hol fog?

Most, hogy már jól látszik, mekkora hibákat követtek el a nyugati szövetségesek Afganisztánban, és az is világos, hogy ez emberek százezreinek életébe fog kerülni, a német sajtó minimum a német külügyminiszter azonnali lemondását követeli. A felelősség azonban nyilván ennél magasabb posztokon van, mindenekelőtt az Egyesült Államok elnöke tehet arról, hogy a nyugat afganisztáni beavatkozása 20 év után ilyen fiaskóval és ennyire rapid módon ért véget.

A 2001. szeptember 11-i merényletre válaszul elrendelt koalíciós beavatkozás Afganisztánban két évtizeddel később teljes csőddel ért véget. A szövetségesek még arra sem voltak képesek, hogy szervezetten és időben lépjenek, és megmentsék a helyi szövetségeseiket, segítőiket, akik felett azzal, hogy magukra hagyták őket, kimondták a halálos ítéletet. Mindeközben az afgán tálibok fegyverzetben és szervezettségben erősebbek, mint voltak 20 évvel ezelőtt, a térség biztonsága nagyjából pont ott áll, ahol akkor, és joggal lehet számítani a szomszédos országok destabilizációjára is.

Még egy hete is azt jelentették az illetékes döntéshozók, hogy a tálibok hetekre vannak Kabultól, ha egyáltalán eljutnak odáig. Még szombaton is elég időt látott Berlin arra, hogy hétfőn kezdje meg a Kabulban rekedt afgán segédszemélyzet, mintegy tízezer ember kimentését és Németországba szállítását, hogy megvédjék őket és családjaikat a tálibok vérbosszújától. Mindez vasárnap estére már legalábbis kétséges. Minden amerikai és egyéb biztató kijelentések ellenére Kabul is a tálibok kezére került, és a városban dantei jelenetek zajlanak. Az ország nyugati támogatást élvező elnöke külföldre menekült, a kormányhadsereg megszűnt létezni.

Csakhogy ennek a történetnek így nem lehet vége, mert nem lesz vége. A probléma akkor is megmarad és akkor is fennáll, emberek százezrei akkor is az életükkel fizetnek a politikusok tévedésiért, a menekültek tömegei akkor is el fogják árasztani a szomszédos országokat, és Európát is, ha csak annyit mondanak Washingtonban és Berlinben, vagy Londonban, hogy ezt elcsesztük. Magyarul, lehet kezdeni mindent elölről, mert a tálibokkal és a hozzájuk hasonlókkal nem lehet együtt élni, mivel nem lehet őket egy hegyi muzulmán országba bezárni, itt lesznek velünk, itt lesznek ellenünk, és a problémák számosabbak lesznek, mint voltak valaha. Újjá fog éledni a nemzetközi terrorizmus.

Miközben a magyar kormány és szócsöve, az MTVA híradója „migránsveszélyről” papol az afgán fejlemények nyomán, az igazság az, hogy valójában menekültáradattal fogunk szembenézni, ami nem egy és ugyanaz, hiába is akarja a kettőt egybemosni a mocskos orbáni propaganda. Aki nem látja, hogy az afgán fundamentalisták, az európai és a kelet-európai nemzeti és keresztény nacionalista politikai erők fellépése egy és ugyanazon tőről fakad, azok vakok és süketek egyszerre.

Nagy hibát követnek el azok, akik nem értik meg, hogy ahogyan a tálib fundamentalisták sem állíthatók meg demokratikus eszközökkel, ahogyan az afgánok éretlenek a demokráciára, ugyanúgy a kelet-európai országok lakosságát sem lehet magára hagyni, és kivárni, amíg behozza évszázados vagy évtizedes lemaradását a nyugati civilizáció adaptálásában. A vallással egybemosott diktatórikus, fundamentalista, nacionalista törekvések sem Afganisztánban, sem Lengyelországban, sem Szlovéniában, sem Magyarországon nem egyeztethetők össze a 21. században az emberiség előtt álló problémák megoldására irányuló törekvésekkel.

Az afgán kudarc sajnálatos módon vetíti előre a lengyel és a magyar, vagy a szlovén, az ukrán, a fehérorosz kudarc rémét. Nem lehet egy világban hosszan és békésen élni, ahol egymást kizáró politika rendszerek egzisztálnak nem egymás mellett, hanem egymás ellen. Nem lehet hosszútávon egy tálib Afganisztánnal, egy szaúdi diktatúrával, egy orbáni Magyarországgal, egy Kaczyski irányította Lengyelországgal vagy egy Janza vezényelte Szlovéniával, egy Putyin uralta Oroszországgal és egy kommunista Kínával együtt élni.

A magyar tanulság ebből: a nyugat egyedül, csupán erőből nem tudja megoldani a világ összes országának belpolitikai, demokráciahiányos és adaptációs problémáját, nem tudja az embereket, a társadalmakat kívülről átprogramozni. Ezt a feladatot az adott társadalmakat irányító politikai és intellektuális elitnek kell a társadalom széles rétegeivel összefogva megoldania. Aki látja, hová süllyedhet egy ország a fundamentalizmus és a vallási fanatizmus, a politika és a vallás fúziója nyomán, annak látnia kell, hogy a kis magyar tálibok már itt vannak közöttünk.

Egyelőre a mi tálibjaink nem gyilkolnak, csak kirekesztenek, megbélyegeznek. Liberálisokat, civileket, más szexuális orientációjúakat, a hatalomnak a derekukat be nem adóknak, egyelőre a nyugatot támadják, a liberális demokráciát, a sajtószabadságot, a szólásszabadságot, a francia forradalom évszázados vívmányait kérdőjelezik csak meg, pont ugyanarra hivatkozva, mint amire a tálibok: a hagyományra, a tradícióra, a nemzeti sajátságra, a vallásra, a tiszta népi erkölcsökre, amelyekbe belefér a mások gyűlölete, a kirekesztés és az erőszakos dominancia, végül a becsületgyilkosság, a véres diktatúra.

Kelet- és Közép-Európa népeinek tanulnia kell a leckéből, és természetesen a nyugatnak is le kell vonni a tanulságokat. Nem lehet, és nem is szabad alapértékekben alkudozni, és elvtelen kompromisszumokat kötni. Legyen szó Pekingről, Moszkváról, Kabulról, Varsóról, Minszkről, Budapestről. A problémák altatása, a szőnyeg alá söprése nem vezet sehová. Ez a legnagyobb tanulsága Afganisztánnak. Nem a tálibokkal van baj, nem a lengyelekkel, a fehéroroszokkal vagy az oroszokkal, a kínaiakkal, hanem azzal a nyugattal, amely egyszerre akar békében élni, kevés áldozatot hozni, zsíros üzleteket kötni bárkivel, és közben szép elveket hirdetni. A kettő együtt nem fog menni, mint látjuk, már most sem megy.

Afganisztán, Belorusz, Ukrajna, Oroszország, Kína és Szaúdi-Arábia tanulsága az, hogy nem lehet félseggel megülni a lovat. Fegyvert adni a tálibok, a szaúdiak kezébe, lovat adni az Orbánok és Kaczynskik segge alá, tárgyalóasztalhoz ülni bárkivel, aki nem megegyezni, nem együtt élni akar a nyugati demokráciával, hanem fel akarja azt számolni, egyszerre öngyilkosság és tömeggyilkosság. Egy pitiáner Orbán, egy orosz KGB-ezredes Putyin, egy belorusz téeszelnök, néhány százezer leszedált tálib harcos egy egész világnak sakkot ad.

A nyugatnak nem az a problémája, hogy lehet-e exportálni a demokráciát, a nyugati civilizációt, mert ezer példa van arra, hogy lehet, hanem az a problémája, hogy ezt nem akarja igazán, vagy másképpen: nem akarja ennek megfizetni az árát. Hogy a magyarok is értsék: István királyunk forró ólmot öntött megfelelő fülekbe, és kiszúratott megfelelő szemeket, idegen hadsereget hozott az országba és vadidegen kultúrát. Ezért vagyunk itt és létezünk még ma is, mint európai nép. Ha azt akarjuk, hogy ez így is maradjon, akkor – képletesen – most is melegíteni kell az ólmot, és vannak szemek, amelyeket legalább, ha nem is kiszúrni, de felnyitni kell, és ha nem megy szép szóval, erővel kell továbblökni az igaz ügyet.

Európának és az Egyesült Államoknak is megvan a felelőssége a világért, azért, hogy a civilizáció ne szoruljon vissza, hogy ne kerüljön a hatalom az afgán tálibok, az iráni, a lengyel, a magyar, az orosz ajatollahok, a kínai kommunisták kezébe. Mert egy darabig lehet azzal takarózni, hogy Oroszország, Kína és Afganisztán messze van, Magyarország és Lengyelország nem számít, de amikor majd berepül megint néhány repülő egy felhőkarcolóba, akkor kezdhetünk mindent elölről. Lehet, hogy másodszorra sikerül. Igyekezzünk, mert ez nem videó játék, amelyben több életünk van.

Zsebesi Zsolt