Magyarországon a valóság csupán a nemzetpolitikát zavaró, a torz, természetellenes, liberális világképet támogató olyan tényező, amelynek kiiktatása nemzeti érdek, ezért az a magyar politikai vezető jár el helyesen, aki a valóságot elhallgatja vagy elhallgattatja, mondjuk, akár úgy, hogy arról a tájékoztatást titkosítja, vagy csak a végtelenül távoli jövőbe száműzi.

A valóság, a tények csupán a liberális manipuláció eszközei, amelyeket a nemzeti erők ellenfelei arra használnak, hogy aláássák a bizalmat a kormánnyal, a rendszerrel, Orbán Viktorral és mindennel szemben, ami szent, beleértve ebbe a magyar katolikus egyházat is, amely ugyan nem szent, de mégis maga felé hajlik a keze.

Ha valaki azt mondja, hogy ez vagy az rosszul működik, az nem az igazat mondja, hanem csak a valóság látszatát kelti, mert az igazság az, hogy Mária (köz)munka alapú országában minden a legjobban működik, és nincs az életnek olyan területe, amelyben ne vernénk métereket a nyugat-európai liberális országokra, annak ellenére hogy az anyagi fölény náluk van. Viszont a lakosság számára vetítve nincs ellenfelünk.

Így például akármit is hazudik a baloldali Szabad Európa rádió, a lakosság számára vetítve sehol a világon nincs annyi fideszes, mint Magyarországon. A lakosság számának arányában sehol annyi embert nem oltottak be akármivel, mint nálunk. És ez nem azért történhetett meg, mert a vakcinák túlnyomó többségét az EU bocsátotta a rendelkezésünkre, hanem azért, mert nem is kevés érkezett a testvéri Oroszországból és a baráti Kínából is.

Arról pedig hogy Magyarország az egyik legkorruptabb európai ország volna, sehol egy sort nem lehet olvasni a szabad és független, kormánypárti sajtóban, vagyis a hír nem igaz. Egyébként is a korrupció még csak nem is magyar szó, a magyar emberek lelkétől távol álló, a magyar jellemmel össze nem egyeztethető liberális jelenség, amit az EU és az Egyesült Államok terjeszt tűzzel és vassal a világon, de közben másokra mutogat, mintha nem amerikai találmány volna még a panama szó is.

Hogy Orbán Viktor az ország leggazdagabb embere volna, az merő kitaláció, pont mint az, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin meg Oroszország legtehetősebb polgára. Mert sem a magyar kormányfő, sem az orosz elnök soha életében egyetlen megveszekedett forintot vagy rubelt sem tett a zsebébe, amikor azt gondolta, hogy nem látják, mivel mindketten igazi egyenes gerincű, jellemes, sportszerető férfiak, akik vállalják a felelősséget a tetteikért, a lopásért is, csak eddig nem tartották fontosnak megmondani, hogy pontosan mennyiért és mikor.

A sajtó pedig Magyarországon is pont olyan szabad, mint Oroszországban, de sokkal szabadabb, mint valamennyi nyugat-európai országban, ahol az újságírók öncenzúrát alkalmaznak, már csecsszopóként magukba szívják a korrekt nézőpontot és nyelvezetet, így aztán ott semmi szükség nincs is a befolyásolásukra, főleg nem novicsok katonai idegméreggel, mert ha azt bevetnék ellenük, már egy zsurnaliszta se volna a földön, és csak azért vannak még mindig olyanok, akik összevissza firkálnak mindent, mert az ellenzékiek elleni merénylet mögött nem Putyin KGB-je áll. Ha az állna, már egyikük se élne, mint ahogy ezt Vlagyimir Vlagyimirovics volt kedves hivatalosan tudatni velünk.

Sajnos még mindig vannak olyanok Magyarországon, de még az Egyesült Államokban is, hiába Orbán és Trump értelem elleni szőnyegbombázása, akik a saját szemüknek és nem a politikai vezetőknek hisznek. Ők javíthatatlan álmodozók, akik nem értették meg a kor szavát, arról hogy csak az létezik, amit a hatalom állít, csak úgy működik a világ, ahogyan a politika megszabja neki, hogy még a felhők is úgy vonulnak az égen, ahogyan azt Müller Cecília körlevélben elrendeli. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer nem így történik, akkor leszünk majd tényleg nagy szarban, amit – nyilván – nem kívánhat jó szándékú magyar ember, hacsak nem gyurcsányista, liberális, szemét baloldali, Soros-bérenc, aki rendre a hazájára támad.

Az ország belső ellenzéke ma veszélyesebb, mint a külső, mert a határaink mentén húzott 200 kilométer széles sávban mindenki meg van vásárolva, ingyen templomokkal, sportpályákkal, kulturális és egyéb támogatással, nyugdíjjal, uniós útlevéllel, azzal, amit csak akar, de ez olyan sokba került a magyar államnak, hogy a hazaiak választási korrumpálására már alig maradt forrás, ezért kénytelenek néhány kiló krumplival, vagy a közmunka megvonásával fenyegetve rávenni az itthon rekedt magyarokat, hogy saját érdekükben a saját érdekeik ellen szavazzanak, mert egyeseknek így lesz ez jó, a többieknek meg így nem esik bántódása.

Aki meg akarja érteni, hogy miért Kelet-Európáé a jövő, miért az egykori szovjet blokk országai írják majd az elkövetkező évtizedek sikertörténeteit, aki kíváncsi arra, miért fog Nyugat-Európa önként a saját maga által ásott sírba feküdni, annak nem kell mást tennie, csak ellátogatni a magyar országgyűlésbe egy olyan napon, amikor interpellációkat és napirend előtti kérdéseket válaszol meg az ország első embere, Orbán Viktor.

Egy ilyen látogatás kiváló alkalom arra, hogy akinek korábban halvány fogalma nem volt arról, mi is az illiberális demokrácia, a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mi az az orbanizmus, miben különbözik ez a nyugati, hanyatló liberális demokráciáktól, az egy csapásra megvilágosodjék. Mert a magyar autokratikus, neofasiszta rendszer lényege nem a vadkapitalizmus, nem a klerikális nyomulás, a nacionalizmus, az ideológiai és tájékoztatási monopólium, a burkolt egypártrendszer, az állami szintre emelt korrupció és törvénnyel támogatott közvagyonlopás. Nem.

Orbán korlátlan hatalmának és még sokáig megdönthetetlen uralmának alapja egy név, a Gyurcsány név. Ez olyan viszonyítási alap Magyarországon, mint a nyugati keresztény-zsidó kultúrában a Krisztus. A világ történelme két korszakot ismer, a Krisztus előttit és a Krisztus utánit. Így van ez Magyarországon Gyurcsánnyal. Történjen is bármi napjainkban az orbáni diktatúrában, a magyar emberek milliói azonnal értik, hogy az mit is jelent, és az miért jó nekik, akkor is ha nagyon nem jó. Mert a Gyurcsány.

Mert minden akkor romlott el és vált javíthatatlanná, vagy csak nagy áldozatok árán helyre hozhatóvá, amikor Gyurcsányék voltak hatalmon, és rombolták az országot, és akkor lesz a mainál is sokkal rosszabb minden, ha megint ők kerülnek kormányra. Ilyen egyszerű ez. Ha sokan halnak meg a koronavírus miatt, akkor csak azt kell mondani, hogy még többen halnának meg, ha a baloldal vezetné az országot. Ha nagy a káosz az oltás körül, akkor azt kell mondani, még nagyobb lenne, ha Gyurcsány lenne a kormányfő. Ha már a holdról is szabad szemmel látszik az európai listavezető magyar korrupció, akkor arra kell hivatkozni, hogy az éhesen visszatérő Gyurcsányisták még ennél is többet lopnának.

Arról nem is beszélve, hogy nyilván kilőnék az emberek maradék fél szemét is, amelyiket nem találták el, amikor a békésen gyújtogató és fosztogató magyar embereknek öltöztetett szurkolói kemény magra lövettek. Aminek máig ható tragikus következménye, hogy a magyar jobboldalon, a keresztény gyökereink közül a bátrabbak félszeműek, a Kubatov-lista maradéka meg féleszű. Természetesen ez a lakosság számához és átlagos szellemi képességéhez viszonyítva értendő. Vagyis az igazság az, hogy ez így szar is és jó is egyben, ahogy van. De annyira, hogy néha már felmerül az eretnek gondolat: ezt még Gyurcsány se tudná elrontani.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s