Magas állami kitüntetésben részesítik a Pfizer-Biontech koronavírus elleni vakcináját kidolgozó török házaspárt Németországban. A Nagy Érdemkeresztet az Érdemrend Csillagával Walter Steinmaier német köztársasági elnök fogja átnyújtani az Elnök Palotában március 19-én a két első generációs török migránsnak. Az indoklás szerint a koronavírus-járvány leküzdésében szerzett kivételes érdemeikért, több éves kutatómunkájuk elismeréseként kapják a magas állami kitüntetést.

A Biotechet alapító mainzi házaspár, Ugur Sahin és Özlem Türeci első generációs migránsok, akik a szüleikkel együtt Törökországból vándoroltak be Németországba. Mindketten orvosi egyetemet végeztek, mielőtt összeházasodtak. A német sajtó mint a sikeres integráció iskolapéldáját emlegeti a házaspárt.

A koronavírus-járvány kitöréséig a rák gyógyításában az immunrendszer erősítésének lehetséges módszereit kutatták, és erre alapították a cégüket is, amelyben ma már „csak” 18 százalékos részesedésük van, de néhány hónap alatt ezzel is milliárdosokká váltak, és ma Németország 100 leggazdagabbja között tudhatják magukat.

Sahin négyéves volt, amikor az édesapja bevándorolt Németországba, és vendégmunkásként az ottani Ford autógyárban kezdett el dolgozni. Sahin ma a mainzi egyetemi klinika alkalmazott onkológiaprofesszora. Feleségének édesapja már orvosként érkezett Törökországból Németországba, ahol egy kis vidéki katolikus kórházban kapott állást. Lánya apját követte az orvosi pályán. Az egyetemen ismerkedett meg a férjével, akivel 2001-ben alapították meg a Biontechet.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s