
Abból indulok ki, nem kizárt, a kínai vakcina pont olyan jó, mint az orosz. Nem állítom, hogy az orosz és a kínai szérum kevésbé hatékony, mint a Pfizer és nyugati társai. Ettől függetlenül nem oltatom be magam sem kínai, sem orosz vakcinával. Ha nem kaphatok nyugati gyógyszert, inkább nem kérek semmit, mert elutasítom a két ország politikai rendszerét és vezető politikusianak magatartását.
Nem oltatom be magam kínai vagy orosz vakcinával, egyszerűen azért, mert hányok mindkét ország politikai rendszerétől, vezető politikusaitól. Mert nem hiszem el a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, az ország teljhatalmú vezetőjének egyetlen szavát sem. Mert nem bízok a volt KGB-tiszt, az eltitkolt milliárdos és novicsokos gyilkos orosz elnök, Vlagyimir Putyin tisztességes szándékaiban, abban hogy akár a saját népe, akár más népek bármilyen kérdésben is megbízhatnának az orosz és a kínai politikában, a két ország első számú vezetőinek tisztességes szándékaiban.
A kínai kommunista párt lábbal tiporja az alapvető emberi jogokat a saját országában. Saját lakosait táborokba deportálja, „átneveli”, szabadságukat korlátozza. Az orosz elnök erőszakos eszközökkel, hazugsággal tartja magát hatalmon, belpolitikai érdekből mindkét állam vezetése kalandor nemzetközi politikát folytat: A nyugat ellen (így ellenem is) szervezkedik és fegyverkezik. Kína diktatúrákat támogat és tart életben, (Észak-Korea) Oroszország ugyanezt teszi Szíriában. Mindkét ország stratégia és taktikai ellensége annak a két szövetségi rendszernek, az EU-nak és a NATO-nak, amelynek Magyarország is tagja, amelytől Magyarország anyagi segítséget és katonai védelmet kap.
Nem engedem, hogy olyan szert fecskendezzenek a vérembe, amelyet ott gyártanak, ahol azokat a szereket, amelyekkel Kínában ujgurokat sterilizálnak, vagy Oroszországban az orosz külpolitika titkos fegyverét, a titokzatos, ellenzéket ölő novicsokot gyártják.

Nyilván a Kínában gyártott ilyen-olyan termékek sokaságát vásároltam már életemben, lehet, hogy holnap is az áruházi vagy a virtuális bevásárló kosaramba kínai gyártmány kerül. Gyógyszert, oltóanyagot azonban, amit a testembe, a vérembe juttat két ócska diktatúra, lehet, hogy elfogad a szervezetem, de a lelkem soha. Az ellenzékieket és támogatóikat ezerszám letartóztató, a saját népét megfélemlítő, nagyüzemi módon félrevezető rendszerek gyógyszereit pont úgy elutasítom, mint ezen országok politikai rendszereit és vezetőit.
Amikor Orbán Viktor arról prédikál, hogy nincs helye a politikának a járvány elleni harcban, hazudik, mint mindig. Kína tájékoztatáspolitikáját és Peking magatartását a járvány kitörésének első pillanatától semmi más nem vezérelte, mint a politika. Ennek szolgálatában hazudtak minden kérdésben, és hallgattatták el azokat a kínaiakat is, akik időben figyelmeztettek a Covid-19 veszélyeire Kínában. Oroszország is csak és kizárólag politikai tőkét igyekszik kovácsolni a járványból, felelőtlen és megmagyarázhatatlan módon úgy kezdte a saját lakosságát oltani, hogy a vakcina veszélytelenségét még senki nem igazolta.
Orbán Viktor is a politikának rendeli alá a járvány elleni védekezést. Orbán Viktor csinál politikai kérdést a járványból, amikor demonstratív módon, egyetlen uniós tagországként, vásárol kínai és orosz vakcinát, anélkül hogy ezeket az EU engedélyezte volna az unió területén, mert azt akarja a magyar lakossággal elhitetni, hogy Brüsszel nem képes a közösséget, így Magyarországot megvédeni, a magyar emberek életét csak orosz és kínai támogatással lehet megóvni. A dörgölőzés Moszkvához és Pekinghez nem vakcinavásárlással kezdődött, és sajnos nem is fog ezzel véget érni.
Orbán már ma kitaszított és pária az Európai Unióban. Magyarország, a magyar társadalom de jure és de facto még nem. Az Európai Unió – szemben az elvarázsolt Fidesz-hívőkkel – még különbséget tud tenni a magyar nép kollektív, valamint elmeháborodott, enyveskezű vezetői személyes érdekei között. Orbánnak elemi érdeke a szoros kapcsolat a két diktatúrával, Kínával és Oroszországgal, míg a magyar népnek éppen ellenkezőleg. Mindegyik magyar ember vérébe fecskendezett kínai és orosz vakcina, még ha gyógyszer jegyeit is mutatja, valójában méreg, nem az egészségünket károsítja talán, de a lelkünket veszélyesen mérgezi.
Pont nem érdekel, hogy a Fidesz szócsövévé aljasult index.hu munkatársa miként oltatja be magát orosz vakcinával, az sem, hogy prominens magyar seggnyalók miért és hogyan teszik ugyanezt. Elvi alapon nem vagyok hajlandó az orosz és a kínai gyógyszert elfogadni. Nem biztatok másokat ugyanerre, mert mindenkinek joga van a saját egészségét, életét a belátása, a saját erkölcsi és etikai normái szerint védeni. Az én erkölcsi és etikai immunrendszerem kiveti a kínai és az orosz vakcinát, és mindent, ami a kínai és orosz gyógyszerbeszerzés mögött politikailag megbújik.
Azzal, hogy nem oltatom be magam e két diktatúra oltóanyagával, nem a járványból csinálok politikai ügyet, hanem az agyonpolitizált járványkezelést utasítom vissza. Én türelmesen megvárom, ha kell, hónapokig, amíg olyan gyógyszert fecskendeznek a vérembe, amit erkölcsi és etikai immunrendszerem befogadni képes, és nem lök ki. Számomra az orosz és a kínai vakcina egy olyan szervátültetéssel egyenlő, amelyben a lelkemnek idegen szervet akarnak belém plántálni, ami csak akkor lehetséges, ha kikapcsolják az immunrendszeremet, amihez én nem járulok hozzá. Ennyi.
Zsebesi Zsolt