A demokrácia önkéntes rendőrei

Azt írja az egyik demokratikus ellenzéki csoport adminisztrátora, úgy röviden és egyszerűen, hogy azt mondja: „Zsebesi troll. Nagyon sok demokrata csoportból eltávolították. Ideje lenne innen is.” Így, ennyi. Távolítsák el! Esetleg száműzzék a gulágra, csavarják ki a klaviatúrát a kezéből! Nem a mi emberünk, nem úgy gondolkodik, ahogy mi, más a véleménye. Pfuj. Nem kellene esetleg falhoz is állítani?

Hogyan hangzik ez, hogy „Nagyon sok demokratikus csoportból eltávolították.” Talán nem demokrata? Ki kellene mondani, hogy nem demokrata. A troll minősítés csak elkenése a lényegnek. Nem a mi vérünkből való, nem azt gondolja és mondja, mint amit mi. Ezért nincs helye közöttünk sem neki, sem a véleményének. Távolítsák el!

Milyen csúnyán és undorítóan csengenek ezek a szavak. Olyan füleknek, akiknek gazdái éltek még az átkosban és tudják, mit jelent, hogy nem a mi kutyánk kölyke. Soha nem gondoltam, hogy egy diktatúrához, autokráciához szokott társadalom egyik napról a másikra megérti mit is jelent a demokrácia maga, és benne a szólás és véleményszabadság, a vita, mégpedig a vita a saját táboron belül is, de azért ez csalódás.

Amennyire emlékszem a vitától, a más véleménytől való félelem minden diktatórikus rezsim egyik alapvető jellemzője. Így aztán – csak a formai logika alapján – a demokratikus ellenzéknek és a valóban demokratikusan gondolkodó, a NER-t és az orbanizmust elutasító embereknek nem így kellene gondolkodniuk. A tolerancia, a másság tisztelete és elfogadása a véleményekre is vonatkozik. Aki a vita, az érvek helyett a másik diszkvalifikálását sürgeti, az nem biztos, hogy érti mi a demokrácia lényege.

És akkor most nem is beszéltem még a politikai harcról és annak módszereiről. Magyarországon rendszerszintű politikai élet-halál harc folyik a demokraták és az autokraták, tovább megyek: az európai értékeket vallók és az újfasiszták között, mely utóbbiakhoz sorolom Orbán Viktort is, már csak az utóbbi években deklarált politikai barátságaiért és eszmei megnyilatkozásaiért, de talál azért is, mert pártja éppen ki van zárva az Európai Néppártból, jobboldali szélsőséges nézetei miatt.

Egyszóval Magyarországon nem egyszerűen a következő választásokon egy új politikai garnitúrára kell cserélni a jelenlegit, hanem rendszert kell váltani, és az előző rendszert létrehozókat, a magyar államvagyon jelentős részét minimum hűtlenül kezelőket, de jórészt elsikkasztókat börtönben kell zárni.

Új alkotmányra, polgári- és büntető törvénykönyvre, a fideszes törvényeket felváltó új szabályozásra, az önkormányzatiság helyreállítására, a közmédiának közmédiává alakítására, független bíróságra, független alkotmánybíróságra és ügyészségre, valamint a piacgazdaság alapszabályainak helyreállítására és arra van szükség, hogy Magyarország visszatérjen a nyugati szövetségi rendszerbe, annak nem csak névleges tagja legyen, de vállalja az odatartozással járó kötelezettségeket és tartsa be az ezzel járó normákat is.

A demokratikus ellenzék soraiban – leegyszerűsítve – két opció létezik. Az egyik szerint a megtépázott és kiherélt maradék demokrácia keretei között is lehetőség van Orbán Viktort leváltani. A másik opció szerint erre így nincs lehetőség és e nézet képviselői élnek a gyanúperrel, hogy egy esetleges ellenzéki választási győzelem esetén sem adná át a hatalmat a győztes ellenzéknek a jelenlegi rezsim. Éppen azért, mert ők is tisztában vannak azzal, hogy itt nem egyszerűen politikai garnitúra- és politikai irányváltás, hanem rendszerváltás és tömeges, jogos felelősségre vonás várható, aminek a végén a börtön van.

Ezért vannak olyan ellenzékiek, akik a Fidesz által szabott és egyre igazságtalanabb játékszabályok között nem látják sok értelmét a parlamenti demokrácia eszközei erőltetésének. Helyette jobban bíznak a tömegekre támaszkodó olyan politika harcban, amely sztrájkokkal, mégpedig politikailag motivált sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel, tömegtüntetésekkel operál és követelései nem gazdaságiak, egy-egy szakmai szervezet igényeit tükrözik, hanem a jelenlegi politikai vezetés, a kormányfő azonnali távozását és felelősségre vonását sürgetik.

A választási pártiak gyakran érvelnek azzal, hogy minden hatalom a kormány, Orbán kezében van, így nem lehet semmit tenni, csak meg kell várni a következő parlamenti választást, összefogni és ott többséget szerezni a parlamentben. Most nem megismételve az ezzel kapcsolatos kételyeket, emlékeztetni érdemes e vélemény híveit, hogy a szomszédos országokban, hogy csak néhányat említsek: Szlovákiában és Romániában is a tömegek kényszerítették ki az aktuális politikai garnitúra távozását

Ilyen folyamat tanúi vagyunk Csehországban, ugyancsak az utca aktív részvételével, nem választásokra várva. Nem kétséges, hogy Lengyelországban sem a soros választásokra gyúr az ellenzék, amikor az utcára vonul a bíróságok függetlensége védelmében.

A kelet-európai autokrata rendszerek lényege éppen az, hogy a demokrácia látszatát fenntartva építsék le a demokratikus intézményeket, ami egyébként Magyarországon gyakorlatilag befejezettnek tekinthető, és jogilag, törvényesen szabályozott keretek, tehát erőszak alkalmazása nélkül tegyék lehetetlenné a mindenkori ellenzék számára a választási győzelmet, ezzel bebetonozva a saját hatalmukat, amit a közvagyon szisztematikus kisajátításával erősítenek meg.

Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy az lenne a demokratikus ellenzék és bármely szervezete feladata, hogy egyirányúvá tegye az ellenzékiek gondolkodását, hogy ellehetetlenítse azokat, akik a jelenlegi többségi véleménnyel szembeni álláspontot fogalmaznak meg. Ne legyünk mi is olyanok, mint az ellenfelünk!

Egy vérből valók, aki egyet gondolnak és egyet mondanak. Mi – mivel demokraták és pluralizmus elkötelezett hívei vagyunk – nem azzal erősítjük a sorainkat, hogy kizárjuk a fő áramtól eltérő véleményeket, hanem azzal, hogy ezeket meghallgatjuk, megvitatjuk és használható elemeit beépítjük a mozgalomba.

Csak ennyit akartam megjegyezni azzal kapcsolatban, hogy megint valaki ki akar zárni, állítólag már valakik ki is zártak onnan, ahová tartozónak véltem magam. Vicces számomra visszagondolni, hogy egész életem a kizárások, kirúgások és eltávolítások sorozata volt, mert mindig más volt a véleményem, mint azoké, akik a sorsomról kicsiben és nagyban dönteni voltak hivatottak.

Már a gimnáziumból is kirúgtak és ez folytatódott a főiskolán, majd a munkahelyeimen és mára elérte a demokratikus ellenzéki csoportokat is, ahonnan ugyancsak el akarnak távolítani a demokrácia újkori önkéntes rendőrei, akik ma adminisztrátornak hívatják magukat.

Zsebesi Zsolt