Hazafias kötelezettség-e a magyar válogatottnak drukkolni?

A kérdésre, hogy hazafias kötelezettség-e, a magyar válogatottnak drukkolni egy magyar embernek, vagy nem, van egy rövid és egy hosszú válaszom. A rövid: nem kötelező. A hosszú: szabad országban, szabad ember annak drukkol, akinek akar. Nem az nemzetellenes, aki nem drukkol a magyar válogatottnak, hanem az nemzetellenes, aki focira költ milliárdokat, amikor nincs elég pénz az egészségügyre és az oktatásra.

A hosszúnál is hosszabb válaszom: azért, mert egy csapat tagjai magyarok és az ellenfél csapat tagjai nem magyarok, még nem biztos, hogy a magyar csapatnak kell drukkolnia egy magyar embernek. Tegyük fel, hogy egy magyar csapat osztrák gépjárművek fosztogatásával foglalkozik. Elfogják és az igazságszolgáltatás elé állítják őket. Egy csapatnyi osztrák igyekszik rájuk bizonyítani a vádat és csoportnyi magyar ügyvéd igyekszik ezt megakadályozni, vagy a vádat gyengíteni, a büntetést enyhíteni. Kinek kell nekem – magyarnak – drukkolnom. A magyaroknak vagy az osztrákoknak? Egyáltalán miért kellene bárkinek is drukkolnom, bárkivel szemben?

A labdarúgást sikerült politikai kérdéssé tenni. A magyar kormányfő, kormánya programjának fontos részeként fogalmazta meg, hogy mikor és melyik labdarúgó világversenyre kell a magyar válogatottnak kijutnia (ez nem sikerült) és ehhez minden anyagi támogatást megígért és meg is adott – na nem a saját és barátai zsebéből összeszedve, vagy a saját vagyonát erre feláldozva – hanem a köz pénzének egy jelentős részét a labdarúgásba, az akadémiákba, a klubok költségvetésébe, a stadionok építésére átirányítva. (Az adókból a vállalatok által leírt szponzori pénzek, a legfelsőbb bíróság által kimondva is közpénzek.)

A Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a magyar első osztályú labdarúgó kluboknak nem annyi pénzük van, amennyi a jegy-, reklám és egyéb bevételből befolyik, nem annyi, amennyit a tulajdonos, egy magánbefektető a csapatra szán, hanem annyi, amennyit a magyar kormány a köz pénzeiből erre költeni hajlandó.

Vagyis a magyar labdarúgás, a magyar foci anyagi helyzete politikai kérdés, arról a politika, a kormány, egészen pontosan egy ember, Orbán Viktor dönt. De nem csak erről, hanem minden egyébről, arról is, hogy ugyanabból a kasszából, a magyar állami költségvetésből mennyit kap az egészségügy és mennyit az oktatás, mennyit a rászoruló szegény családok, és mennyit a magyar nemzeti nagytőke, élén Mészáros Lőrinccel.

A Manchester United által játékosvásárlásra költött milliárdok, vagy a Bayern München 75 ezres stadionjának megépítése nem a német költségvetést terheli, nem a német polgárok adóeuróiból tartják fenn a német labdarúgó szövetséget, így aztán ott nincs is vita arról, mire kellene többet költeni.

A német focira-e, vagy Angliában az angol focira, és nem az ottani oktatásra, egészségügyre és infrastruktúrára, mert ezek nincsenek egy kalapban, közük nincs egymáshoz. Már azon kívül, hogy a német vagy az angol foci adóbevételek formájában az ottani állami költségvetés befizetési és nem a kiadási oldalán áll, vagyis az állam nem költ ezekre, hanem bevétele van belőlük.

Az-e a hazafi, aki a magyar focira százmilliárdokat pocsékol el, vagy az, aki számon kéri ezt, és úgy gondolja, hogy ezeknek a pénzeknek a magyar egészségügyben és a magyar oktatásban lenne jobb helye? Miért ne lenne az hazafi, akit felháborít a magyar kormány költségvetési politikája, amelyben a foci, általában a sport előbbre van sorolva, mint az emberek egészsége, a gyerekeink jövője vagy a szegény magyarok támogatása?

Az-e a hazafi, aki kimegy a magyar válogatott soron következő vesztes mérkőzésre ria, ria Hungáriát üvöltözni, vagy az aki, tiltakozásul a közpénzek ilyen elosztása miatt, inkább otthon marad, maximum a tévé képernyője elé ül, és azért drukkol, hogy kapjon ki a magyar válogatott és ébredjen már rá az országot vezető egy ember, továbbá a pénzverést passzívan néző milliók, hogy nem erre kellene a köz javait feláldozni? Mert a nem drukkolás mögött leginkább ez áll.

A foci egy játék. Több millió ember egészsége, gyerekeink megszerzett tudása, versenyképessége a nemzetközi munkaerőpiacon, vagy akár csak a hazain, az viszont nem játék. Az sem, hogy százezrek élnek mély szegénységbe vagy infrastruktúrával, munkahelyekkel gyéren ellátott országrészekben, gyenge állami szolgáltatásokkal ellátva, rossz lakáskörülmények között.

Az ő sorsuk sokaknak előbbre való lenne, mint az, hogy bejutunk-e a Bajnokok Ligája csoportkörébe, vagy kijutunk-e a soros foci Európa- vagy világbajnokságra. Akik ezt előbbre helyezik a focisikereknél, miért lennének kevésbé hazafiak, mint akik azért csápolnak a stadionban, hogy verjük meg Azerbajdzsánt, vagy Szlovákiát, Horvátországot a labdarúgás nevű játékban?

Vajon Széchenyi István, a legnagyobb magyar felajánlaná-e egy évi jövedelmét a Ferencvárosi Torna Klubnak, hogy az bejusson az Európa Liga negyedik kalapjába, vagy inkább megint tudományos akadémia alapítására adná a pénzét, miután azt egy mai nagy magyar felszámolta, mert fél idióták irányítása alá helyezte. Vajon egy Széchényi kaliberű magyar ember a sportba, a fociba fektetné-e a köz pénzének nagyobb részét, mint sem inkább oktatásba és az emberek egészségének megóvásába, a betegek gyógyításába?

A magyar labdarúgó válogatott, a magyar vízilabda válogatott és egyetlen magyar sportoló, aki a címeres mezt viseli, nem képviseli Magyarországot. Magyarországot a magyar kormányfő, a köztársasági elnök, a magyar parlament képviseli. Közvetlenül a világban a magyar külügyminisztérium és a magyar külképviseletek, nagykövetségek és konzulátusok.

Magyarországot – hála istennek – nem a magyar foci alapján értékelik sehol. Az más kérdés, hogy jelenleg rosszabbul járunk azzal, hogy a harmat gyenge foci helyett a magyar kormány, a magyar kormányfő, a magyar külügyminiszter megnyilvánulásai alapján ítélkeznek rólunk és nem a focink alapján.

A magyar focisták a magyar labdarúgást, a magyar úszók a magyar úszósportot, a magyar kézilabdások a magyar kézilabdasportot képviselik világversenyeken, nem az országot, még akkor sem, ha hajrá magyarokat skandálunk nekik, mert ezzel csak azt mondjuk, hogy hajrá magyar focisták, hajrá magyar kézilabdások, hajrá magyar úszók a más országok focistái, kézilabdásaival és úszóival vívott versenyben.

Amennyiben a hajrá magyarok úgy általában a magyarokra vonatkozna, akkor az a hajrá magyar szegényeket, hajrá magyar iskolásokat, hajár magyar betegeket, hajrá magyar leszakadt országrészekben élőket jelentene inkább, mint hajrá magyar focistákat, vagy hajra magyar nemzeti nagytőkéseket, hajrá Mészáros Lőrincet, hajrá Rogán Antalt, hajrá Csányi Sándort vagy hajrá Garancsi Istvánt, még kevsébé hajrá Orbán Viktort.

Szívesen elcserélném Magyarország összes olimpiai aranyát a finn oktatásért, az osztrák egészségügyért, a német nyugdíjrendszerért, a svéd korrupciós rátáért és a belga életszínvonalért.

Soha ne jussunk be a foci EB-re, VB-re, csak éljenek a polgáraink átlag annyi évig, mint a nyugat-európaiak, halljon meg csak annyi magyar ember rákban, mint a nyugat-európai átlag és legyenek az iskolák olyan hatékonyak, mint a finnek. Eladnám ezekért nem csak az egész magyar focit, de az egész magyar sportot. Grátisz adnám hozzá Orbán Viktort is.

Zsebesi Zsolt