György László kormánybiztos a diktatúra előnyét bizonygatja a demokráciával szemben

György László kormánybiztos az index.hu-nak adott hosszú interjújának egyetlen célja annak kimondása, hogy egy nemzet, egy nemzetgazdaság sikerének nem feltétele a polgári demokratikus berendezkedés, annak intézményei és politikai gyakorlata, mert sokkal fontosabb, hogy – és itt most szó szerint idézem a kormánybiztost – „van-e egy ország vezetésének ereje és akarata a nemzet érdekeit képviselni”. Még egyszerűbben a költőtől merítve: hagyjuk a demokráciát másra, bízzuk országunk Orbánra!

“György László kormánybiztos a diktatúra előnyét bizonygatja a demokráciával szemben” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán halálos veszélyt jelent az ukrajnai magyarságra

Most, hogy – állítólag – halálra vertek egy ukrajnai magyar sorkötelest, újra felmerül a kérdés, vajon az ukrajnai magyarság érdekét szolgálja-e, hogy a magyar kormányfő „komédiásnak” nevezi Ukrajna elnökét, aki csak az elmúlt három évben több állam- és kormányfővel tárgyalt a világ négy sarkában, mint amennyit Orbán Viktor az elmúlt 15 évben közelről látott.

“Orbán halálos veszélyt jelent az ukrajnai magyarságra” A teljes bejegyzés megtekintése

Az EU-tól félti a miniszter az ingyen öntözővizet, miközben a magyar kormány duplájára emelte a díját

A kormány megint hazudik, és tehetetlenségét, elhibázott agrárpolitikája következményeiért az EU-t, az orosz-ukrán háborút, az állítólag elhibázott szankciókat és Magyar Péter Tisza Pártját próbálja felelőssé tenni.

“Az EU-tól félti a miniszter az ingyen öntözővizet, miközben a magyar kormány duplájára emelte a díját” A teljes bejegyzés megtekintése

A székesfehérvári polgármester mint az emberarcú fideszes

A 24.hu terjedelmes interjújában Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere játssza a „jó fideszes rendőr” szerepét, és próbálja meg eladni ezt egy egész országnak – a 24.hu újságírója lelkes támogatásával –, hogy vannak problémák, meg gond „a stílussal” a kormánypártnál, de ő maga még nem érzi, hogy itt volna az ideje – mint jó magyar embernek és frissen esett hó tisztaságú, babalelkű politikusnak – kilépnie a Fideszből.

“A székesfehérvári polgármester mint az emberarcú fideszes” A teljes bejegyzés megtekintése

A DK szerint a Pride méltatásánál fontosabb a Tisza ekézése

Összesen 210 szavas bejegyzést szentelt a Pride politikai jelentőségének a Demokratikus Koalíció egyik vezető politikusa. Ebből 130 szót szentelt Magyar Péter ekézésének. Ez a teljes szöveg mintegy 62 százaléka, vagyis kevés hiányzott a kétharmadhoz.

“A DK szerint a Pride méltatásánál fontosabb a Tisza ekézése” A teljes bejegyzés megtekintése

Csúcsforgalom az égen

Először fordult elő a történelemben, hogy több mint 24 000 utasszállító repülőgép tartózkodott egyszerre a levegőben ezekben a napokban – ezt a Flightradar adatai mutatják. Átlagosan naponta 100 000 kereskedelmi repülés zajlik, fedélzetükön milliónyi utassal.

“Csúcsforgalom az égen” A teljes bejegyzés megtekintése

A szivárvány színei lenyomták a rothadó narancssárgát

Látványos vereséget szenvedett Budapesten szombaton Orbán Viktor egészen ágyékmélységig süllyedt politikája, amely nem elégedett meg Magyar Péter nadrágjának tartalmával, ugyanis minden magyar gatyájában, bugyijában és hálószobájában ott akar lenni, és elő akarja írni, ki mit, hogyan és kivel tegyen Orbán Viktor örömére és tetszését elnyerendő. A magyar kormányfőnek igaza lett: a szervezőknek nem kellett a budapesti szivárványos felvonulás előkészítésével sokat bajlódniuk, a kormány döntése az esemény betiltásáról elég volt minden idők legnagyobb budapesti Pride-jának létrejöttéhez.

“A szivárvány színei lenyomták a rothadó narancssárgát” A teljes bejegyzés megtekintése

Fodor Gábor a maga ásta erkölcsi sírba lőtte magát

Mit is mondhatna a Fidesz szócsöve, az Index „állandó szerzője”, Fodor Gábor, mint azt, hogy jövőre „rendes és tisztességes” parlamenti választás lesz Magyarországon? Mondhatna helyette igazat is, hogy a választás – ha lesz – minden lesz, csak rendes és tisztességes nem, de akkor nem lehetne az Index állandó szerzője.

“Fodor Gábor a maga ásta erkölcsi sírba lőtte magát” A teljes bejegyzés megtekintése

Ki lehet Orbán Viktor szövetségese az EU, a NATO és az USA elleni békeharcában?

Mark Rutte, a NATO főtitkára a védelmi szövetség csúcstalálkozója előtt ma kijelentette: az USA teljes mértékben a NATO mellett áll. A tagállamoknak azonban jelentősen növelnie kell a védelmi kiadásaikat, a tervek szerint a cél a GDP 5 százaléka, amiből 1,5 százalék a hadsereg által használt infrastruktúrára költhető. A német kancellár megerősítette: kiáll az Oroszországgal szembeni szankciók szigorítása mellett, és úgy véli, ebben Európa számíthat az USA együttműködésére. Friedrich Merz szerint Putyin jelenleg nem mutatja jelét annak, hogy érdekelt volna egy fegyverszünetben, az orosz-ukrán háború befejezésében.

“Ki lehet Orbán Viktor szövetségese az EU, a NATO és az USA elleni békeharcában?” A teljes bejegyzés megtekintése