
Ámulva olvasom – nem túl gyakran, mert szinte fájnak az írásai mostanában –, mekkora gyűlölet halmozódott fel egy egyébként nagy formátumú tollforgatóban, Bartus Lászlóban. Bartus jobban utálja Magyar Pétert, mint Orbán Viktort és igazságügyi miniszterét, Varga Juditot, akit inkább Magyar Péter által bántalmazott feleségnek lát, mint Orbán miniszterének, aki a főnök minden, a legaljasabb kívánságát is teljesítette, valamennyi hazug állítását vehemensen védelmezte a nyilvánosság előtt. Varga a rezsim egyik tehetséges, ámde feltétel nélküli kiszolgálója volt, és úgy látszik, az is maradt. Egy Gulyás Gergely szoknyában, aki Gulyásnál jobban dekázik és hegedül, de a NER-t és Orbánt azonos szorgalommal szolgálják mindketten.
Szóval – be kell vallanom – valamikor dolgoztam az Amerikai Népszavának, írogattam oda cikkeket pénzért. Mindegy, miért, majd Bartus elmondja, ha akarja, de az együttműködésünk megszakadt. Ettől függetlenül jó véleménnyel voltam és vagyok is Bartus zsurnaliszta képességeiről, egészen biztosan jobb tollforgató, mint én, de amit az utóbbi időben Magyar Péterrel és a Tisza Párttal művel, az teljesen elképesztő, és érthetetlen is számomra. Bartus, aki mélyen hívő katolikus ember, a gyűlölet és kirekesztés olyan mélységéig jutott el Magyarral kapcsolatban, ami egészen döbbenetes.
Ez oda vezetett, hogy az egyébként vitán felüli kiváló ítélőképessége megbicsaklott, és a szemére a gyűlölet köde ereszkedett, ami megakadályozza, hogy a tőle megszokott színvonalú írások kerüljenek ki a keze alól. Helyette Magyar-ellenes, nem eléggé megalapozott, túlzó és részrehajló, felületes ítéletek sorával traktálja a Magyar-ellenes olvasóit.
Példaként idéznék ide néhány megállapítást tőle Magyarról: „mocskos, képmutató, hazug, csaló, képmutató gazember, akinek semmi helye a közéletben, mert aki a magánéletében is bántalmazó és gátlástalan, szemét ember, az a közéletben is az lesz, amit eddig is bizonyított. Magyar egy undorító aljas ember, aki közveszélyes.”
Egy biztos, ez nem egy politikai elemzés. Ennek semmi köze semmilyen politikai programhoz vagy állásponthoz, amit Magyar mint politikus képvisel, vagy nem képvisel. Ez – nevezzük nevén a gyereket – tiszta gyűlöletbeszéd, Bartushoz méltatlan fröcsögés, amit nem is értek a mai napig igazán. Okát nem látom, célját nem ismerem.
Hogy nem túlzó az értetlenségem, idézem, hogyan folytatja Bartus: „Varga Judit „képződménynek” nevezte Magyar Pétert, emberi mivoltát is megkérdőjelezve. Mélyen együttérzünk vele, ez a nárcisztikus pszichopaták által bántalmazott nők életérzése. Varga Judit reakcióján érződik, hogy a bántalmazás feldolgozásának periódusában van még. Ehhez képest Magyar képmutató nyilatkozata valóban felér egy újabb bántalmazással.”
Magyar azt mondta: „Kívánom, hogy a volt feleségem boldogan és békében éljen.” Magyar semmi ilyet nem kíván, gondoskodott is arról, hogy az soha ne így legyen. Gyomorforgató képmutatás a szövege, ehhez képest Varga Judit őszintén és egyenesen érzékeltette azt a valóságot, amilyen kapcsolatban éltek, s amilyen a viszonyuk ma.”
Bartus “sine ira et studio” megnyilvánulása példaértékű arra, hogyan nem szabad egy publicistának megszólalnia. Odáig menni, hogy az általa – ahogy máshol írja – „nem utált” Magyarról még azt is tudja, hogy mit kíván a volt feleségének, azzal szemben, amit neki mond.
Hát, jóindulattal biztosan nem lehet Bartust vádolni, de azzal sem, hogy megosztotta volna velünk zsigeri gyűlöletének igazi okait, mert az sokat segítene abban, hogy az ő lelkiállapotát és azt is megértsük, hogyan tud a gyűlölet ilyen fokára emelkedni egy mélyen katolikus, hívő ember. Ez nekem mint ateistának nagy talány.
Végül is Bartus publicista és nem pszichológus, így maradjunk – jó lenne, ha ő is maradna – a saját kaptafájánál, a politikánál. Nem kioktatni akarom Bartust, mert arra nincs habitusom, mert miként jeleztem, jobb publicistának tartom magamnál, de azért, lévén, hogy ő is csak ember, tévedhet, én is csak ember vagyok, tehát lehet igazam is.
A politikusi létnek két megnyilvánulási formája van: az egyik az, ami a hatalom megszerzéséért, a hatalom megtartásáért, a szavazók elbűvöléséért történik, és az érdemi munka, ami az ellenzéki politizálásban és a kormányzásban ölt testet.
Magyar jelenleg az első szakaszban van, azt gyúrja egy nagy fölénnyel bíró, az egész médiateret uraló, kimeríthetetlen anyagi erővel rendelkező, hatalmon lévő, gátlástalan és választást nem veszíthető politikus ellen, akivel szemben nem hibázhat, aki sorra nyerte eddig nagy fölénnyel a cinkelt választásait.
Magyarnak most az a dolga, hogy választókat toborozzon, egy nagy néppártot hozzon létre, amelyben a magyar társadalom egymástól távol elhelyezkedő, de Orbánnal elégedetlen tömegeit állítsa maga mellé.
Ehhez elvi, gyakorlati kompromisszumok sokaságát kell vállalnia. Jobbközép pártjának bázisát ki kell tolnia a nacionalista jobboldal és a társadalmi igazságosságot igénylő baloldal felé ahhoz, hogy elég széles választói réteget tudjon megszólítani. Ehhez a legnagyobb közös többszörös elvét kell alkalmaznia. Olyan témákba beleállnia, amelyek követőinek a lehető legnagyobb hányadát foglalkoztatják és bántják. Olyan témákat kell kerülnie, amelyek megosztják a választói halmazt, mert annak egy bizonyos hányada mellette van, a másik ellene.
Ilyenek az ukrán háború és Ukrajna EU-tagsága, vagy a szivárványszínű mozgalmak támogatása is. Akármelyik kérdésben elkötelezi magát az orbáni politika bizonyos populista eleme ellen, azzal csak megosztja a választói bázisát, és alájátszik az őt lejáratni próbáló orbáni propagandának. Magyar ezt eddig szinte hibátlanul oldotta meg. Elkerülte a csapdákat, összetartotta a táborát. Most ez a dolga. A tényleges politizálás, Ukrajna támogatása vagy nem támogatása, a szivárványszínűek melletti kiállás nem most, majd a kormányzás alatt lesz aktuális.
Bartus véleménye pedig Varga Juditról azt bizonyítja, hogy a gyűlölet valóban elvette, ha talán nem is az eszét, de az éleslátását mindenképpen. Ugyanis ha Magyar Péter szerepet játszik, akkor Varga Judit egy igazi primadonna, csak nem azonos színpadon lép fel, mint Magyar. Varga most is Orbánnak alakít és fideszesként viselkedik, amiért meg is kapta a dicséretet Orbántól, amikor az kormányfői képességekkel ruházta fel őt, azok után, hogy Varga az ő igényeit kielégítve szállt bele a volt férjébe.
Ez a viselkedése – és nagyon sajnálom, hogy Bartus ezt sem szemlézte – azt is bizonyítja, hogy Varga nemcsak egy technokrata profi politikusnő, aki tudja, mikor mit kell mondani a főnök igénye szerint, de egy eléggé vitatható, mint mint anya, nem mint politikus, nem mint viharos körülmények között elvált nő, hanem mint három gyerek anyja, mert amikor „képződménynek” nevezi a volt férjét, akkor a gyerekei apjáról beszél nyilvánosan, tehát a gyerekek előtt. Nicht for dem Kind! Mondja a polgári dogma, amit egy polgári kormány igazságügyi miniszterének ismernie és betartania kellene még Orbánnak dekázás és hegedülés közben is.
Tehát Varga és Magyar cicaharcában nem Varga a nyerő, mert ő játszotta a legrosszabbul a szerepét. Most is, amikor „képződménynek” nevezte a gyerekei apját. Ez igazi bunkóság, és azt jelenti, hogy Vargának semmi nem szent, csak a saját egzisztenciája, a most is neki juttatott milliók a kamu állásában. Ezért teljesíteni kell, és teljesít is. Idesorolnám és a lehető legvállalhatatlanabbnak tartom Varga sírós interjúját, amit az ország legszínvonaltalanabb tévés sztárriporterének adott nyilván politikai megrendelésre.
Összegezve: Bartus Magyar Péter-fóbiája az ő magánügye. Érthetetlen és szerintem általa is nehezen vállalható, mert áthatja a nem éppen keresztényi gyűlölet. Ez az ő és istene ügye. Az más kérdés, hogy mindez elhomályosítja politikai éleslátását, megakadályozza abban, hogy a felületes szemlélő pozíciójából kilépve a lényegre tudjon koncentrálni, ahogyan azt sokszor sok kérdésben olyan színvonalasan tette.
Mégsem kárhoztatom ezért. Már csak azért sem, mert mint nem keresztény ember azért elismerem a hívő emberek életét a helyes kerékvágásban tartani hivatott tanok értékeit. Olyannyira, hogy mint ateista is betartani próbálom azokat. Nem akarok túl gyorsan ítélkezni, és nem hiszek a társadalmi, gazdasági és történelmi kontextusoktól független abszolút igazság létezésében. Helyette az egymás megértésére való törekvés, a mások igazságának elfogadása és jó szándékú megismerésének fontossága mellett török lándzsát.
Bartusnak azért azt üzenem a végén, hogy jó volt vele dolgozni. Sokat tanultam tőle. Mégis kénytelen vagyok kimondani, hogy véleményem szerint azzal, amit most Magyar Péterrel művel, szerintem többet árt az általa is képviselt jó ügynek, mint amennyit használni vél annak. Ha kiderül, hogy tévedtem, meg fogom követni. Ha róla derül ki, hogy tévedésben volt, előre megbocsátok, és nem várom, hogy Magyar Péteren kívül bárkitől elnézést kérjen. x
Zsebesi Zsolt
