A Donald Trump által meghirdetett vámháború jól illeszkedik az amerikai elnök tárgyalási módszeréhez Ukrajna ügyében, mely utóbbi lényege: fosszuk ki Ukrajna természeti kincseit, visszaélve azzal, hogy az ország háborúban áll, és nem tud védekezni, ugyanis erejét leköti az Oroszország ellen vívott honvédő háborúja. Nevén nevezve a gyereket: Trump hullarablóként lép fel Ukrajnában, és hasonló módszerrel akar gazdasági és katonai erőfölényével visszaélni a világ többi országával szemben is.
Az „America first” igazi jelentése az, hogy mindenki, aki nem Amerika, vagy nem az amerikai elithez, magyarul az USA gazdag néhány százalékához tartozik, magasról le van csinálva. Az egyetlen cél, ami az Egyesült Államok politikáját meghatározni hivatott, az a nyereség, amit az ország gazdasági és katonai potenciálját mint nyomáseszközt kihasználva ki lehet csikarni a világból, az említett néhány százalék, benne a Trump család javára.
A fő irány már most világosan látszik, és a megszokottnál kendőzetlenebbül megfogalmazásra is kerül, pedig még el sem jutottunk a Trump-rezsim által beígért, a gazdagokat még gazdagabbá tevő nyári adócsökkentésekig, amelyek előkészítésének is tekinthető, ami ma az orosz-ukrán háború és az USA kontra egész világ vámháborúban zajlik.
Ha és amennyiben a világ többi országa vagy csak azok, amelyek megtehetik, átállnának a „mi országunk az első” elv alkalmazására, borítékolva van egy újabb gazdasági, majd véres világháborúba fordulás. A globalizáció oly népszerűvé vált temetése teljesen értelmetlen és megvalósíthatatlan próbálkozás.
A globalizáció nem azóta létezik, amióta annak nevezzük, hanem vagy kétezer év óta, amikor ha vámokkal és révekkel nehezítve is, és csak a társadalom egy kiváltságos rétege által élvezhető formában, de már folyt a kelet-nyugati kereskedelem, vagyis az egymástól nagy távolságra készült termékek cseréje, egyfajta természetes kooperáció és munkamegosztás keretében.
India, Kína és Európa, a Közel-Kelet, majd Amerika mindig és mindennel kereskedett, ha nem is olyan általános jelleggel, mint ma. Az, hogy a szegénység a világon lényegesen kisebb területekre szorult vissza, igaz, a gazdagok és a szegények közötti különbség nem kisebb, de nagyobb lett, jórészt a globalizációnak köszönhető. A technika, a technológia, a digitalizáció soha nem látott gyors fejlődése előtt is a globalizáció nyitotta meg az utat, és ezen az úton csak előre lehet menni, hátra egy lépést sem, legfeljebb lassan lehet haladni átmeneti ellenszél esetén.
Aki a globalizációnak úgy egészében és általánosan, ahogyan azt most Trump próbálja, ellenállni akar, az totális kudarcra van ítélve. Azzal, hogy a gazdaságtörténelem kerekét visszaforgatni próbálja, nem tesz jót sem a saját országának, sem úgy általában a világnak. A globalizáció, tehát az áruk és a tőke áramlásának korlátozására tett minden kísérlet teljesen hiábavaló.
A bárgyú próbálkozás arra, hogy a világ egyik részébe átvonult tömegtermelést visszavigyük azokba az országokba, ahol ahhoz már se képzett munkaerő, se munkára fogható semmilyen szabad humán erőforrás nincs, és ezzel megpróbálni elvenni a munkát a világ kevésbé fejlett vagy a tömegtermelésre ráállt részétől, teljesen fölösleges és értelmetlen próbálkozás.
A világnak nem arra volna szüksége, hogy egy-két magát erre kiválasztottnak gondoló ország diktáljon a többieknek, legyen is az ilyen felsőbbrendűek száma egy, kettő vagy több, hanem pont arra, hogy a globalizáció a jelenleginél is mélyebb és átfogóbb legyen, azzal a megkötéssel, hogy az eredményeképpen keletkező extraprofitot a mainál igazságosabban osszák vissza azoknak, akik annak létrejöttéhez így vagy úgy hozzájárultak. Amíg a globalizáció extra hozadékát az USA és a hozzá hasonló, iparilag fejlett országok lakosságának néhány százaléka fölözi le, addig a globalizáció előnyei csak korlátozottan és csak a kiválasztott országok és társadalmi rétegeknek válnak közvetlenül a hasznára.
Közvetve ugyanis a globalizáció előnyeit szinte kivétel nélkül mindenki élvezi. Mindenki alatt azt értem, hogy a tőke és a katonai vagy humán erőforrás erejétől függően, ezek nagyságának arányában minden ország és társadalmi pozíciója, anyagi bázisa arányában a világ minden polgára.
Ma a világ négy sarkában mindenki hozzájuthat a technika és a jólét minden eszközéhez, amennyiben ahhoz elég pénzzel rendelkezik. Tehát gyakorlatilag semmilyen más akadálya nincs az életforma és életminőség globalizációjának, mint az ehhez szükséges anyagi források megléte. Eltekintve itt az ezt részben gátolni próbáló társadalmi beidegződésektől és vallási előírásoktól vagy állami jogtiprásoktól.
A fenti megállapítás nem azt jelenti, hogy bármit is felszámolt volna a globalizáció a kapitalizmus alapvető ellentmondásaiból, sőt, azokat inkább láthatóvá tette. Mégis az általános jóléti szint emeléséhez eddig a legtöbbet a globalizáció tette hozzá, és a globalizáció lehet az egyetlen út ahhoz, hogy ezen a téren bármilyen előrelépés történjen egy igazságosabb társadalmi jövedelemelosztás irányába. Ennek megvalósítását nem maga a globalizáció akadályozza, hanem a kapitalizmus mint társadalmi-gazdasági forma. A polgári demokrácia csak enyhíteni képes a rendszer ellentmondásait, de felszámolni nem.
Az Egyesült Államok elnöke ma a kapitalizmus legvadabb és legnyíltabban igazságtalan változata felé igyekszik eltolni az országát. Ezt csak akkor tudja véghez vinni, ha előtte felszámolja az ezt fékező amerikai polgári demokráciát, amely a választások mechanizmusával, a szabad sajtó intézményével és a független igazságszolgáltatással képes fenntartani egyfajta egyensúlyt a gazdag kisebbség autokrata törekvései és a tömegeknek a demokrácia intézményébe való kapaszkodása között.
Trump azt látja, hogy Kína autoriter rendszere, egyszemélyes vezetése, a demokrácia teljes hiánya hatékony eszköze lehetett a kommunista ország gazdasági felzárkózásának a kapitalizmusra jellemző termelési módszerek alkalmazása mellett. Trump azt nem látja, hogy e siker mögött nem annyira a hatékony gazdaság áll, mint a másfél milliárdos, jó minőségű humán erőforrás. Az Egyesült Államok termelékenységben, de ez vonatkozik Nyugat-Európára is, messze Kína előtt jár ma is.
Az USA egy főre eső GDP-je Luxemburg: 140 312 US, Írország: 117 988 USD, Svájc: 110 251 USD, Norvégia: 102 465 US, Singapúr: 91 733 USD, Izland: 87 875 USD, Katar: 84 906 USD mögött a világranglista 8. helyén áll 83 066 USD-ral. Kína az egy főre jutó 13 306 USD GDP-jével a 73. helyet foglalja el, a 23 152 USD-ral az 52. helyen álló Magyarország mögött. Az USA 340 milliós lakossága tehát még mindig abszolút értékben is nagyobb értéket állít elő, mint Kína a maga másfél milliárdnyi lakosságával.
Az amerikai kereskedelmi deficit csökkentéséhez és az USA korlátlan lehetőségeinek lassú eróziójának megállításához Trump nem a legjobb eszközt választotta. Az izoláció, a világkereskedelem arányainak és irányainak eltérítése vámok segítségével nem vezet egy amerikai aranykorszak eljöveteléhez. Sőt! Tekintettel az amerikai cégek nagyságára, az egész világra kiterjedő tevékenységére, Trump többet árt magának az USA-nak, az amerikai gazdaságnak, az USA nemzetközi befolyásának, mint amennyit a világ többi országának.
Az USA gazdasága és katonai ereje olyan méretű, amelyet hatékonyan irányítani és hasznossá tenni az amerikaiak számára is csak úgy lehet, ha az Egyesült Államok sikeresen működik együtt a világ többi országával. Mégpedig anélkül, hogy ehhez élnie kellene a gazdasági erejében és hadereje nagyságában rejlő anorm nyomásgyakorlási képességének egészével, mert annak egy részét már eddig is sikeresen használta.
Az USA a hagyományos Észak-Atlanti együttműködés keretében, a demokratikus világgal karöltve lehetne a jövőben is a korábbi időszakhoz hasonlóan sikeres. Ehhez egy Donald Trumpnál szélesebb látókörű és cizelláltabb felfogó képességű elnököt kellene választania, ha most Trump nem gondoskodik arról, hogy ne legyenek többet választások az Egyesült Államokban. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 