Az őrület folytatódik – Trump 104 százalékos vámmal fenyegeti Kínát

Donald Trump amerikai elnök nem tud leállni, és látszólag hidegen hagyja az amerikai és a nemzetközi tőzsdéken tapasztalt meredek lejtmenet. Hétfőn azzal fenyegette meg a Kínára kiszabott 34 százalékos vámot ugyanilyennel viszonozó kommunista gazdasági és katonai nagyhatalmat, hogy újabb 50 százalékos vámot vet ki rá, ami azt jelenti, hogy a korábbi 20 és 34 százalékkal együtt a kínai termékeket szerdától 104 százalékos vám sújthatja. Ezzel együtt bejelentette, hogy míg más országokkal kész tárgyalni a vámokról, addig Kína esetében ez nem áll a szándékában.

Európa, Kínától eltérően, nem kapkodott az ellenintézkedésekkel, és helyettük tárgyalást javasolt kölcsönös nulla vámokról. Egyébként sem az volt a brüsszeli terv, hogy a 20 százalékos általános amerikai vámokra és a gépkocsiexportra kiszabott 25 százalékos vámra valami hasonlókkal válaszolnak, mert komolyan vették Trumpot, hogy ebben az esetben újabb vámmal torolja meg az amerikai árukra kivetett ellenvámot. Helyette inkább egyéb intézkedésekkel, kereskedelmi korlátozásokkal és az amerikai digitális szolgáltatások megsarcolásával terveztek visszavágni. Hogy egyáltalán lehet-e racionálisan válaszolni egy irracionális lépésre, az legalábbis kétséges.

Az viszont nem kétséges, hogy a vámokkal Trumpnak nem fog sikerülni a piramidális amerikai kereskedelmi mérleghiányt sem Európával, sem Kínával szemben felszámolni. A vámháborúnak valami egészen más eredménye rajzolódik ki, ami – ismerve, hogy Trump négy év múlva még tovább is elnök akar lenni, mégpedig bárhogy – nem jelenthet mást, mint hogy tesz a választási esélyekre, saját népszerűségének alakulására, a hatalmát nem ezekre támaszkodva akarja bebetonozni, hanem valahogy amolyan Putyin módra.

Mert ha nem így volna, akkor nála is meg kellene szólaljon a vészcsengő annak láttán, mit művelt a világgazdasággal és benne az USA gazdaságával is, amit egyébként aranykorba akart vezetni, de helyette a recesszió és az infláció réme kopogtat máris elég agresszívan az amerikai vállalkozók és egyszerű halandók ablakain.

Az külön megérne egy misét, hogy gazdasági intézkedései, a szövetségeseivel való agresszív fellépés, Európa védelmének és az USA NATO-tagságának lebegtetése nemcsak Európának, a NATO-nak, de az USA-nak is komoly károkat okoz, pont akkor, amikor az Egyesült Államok éppen Kínával készül szembeszállni Tajvanért és a világhatalmi hegemóniáért.

Egyelőre a trumpi politika egyetlen kedvezményezettje Vlagyimir Putyin Oroszországa, amelyet – ez is megérne egy misét – véletlenül teljesen kihagytak a büntetővám-dömpingből, azzal az ócska és kierőszakolt, utólagos magyarázattal, hogy az nem szolgálná a két ország között folyó tárgyalásokat a kétoldalú kapcsolatok javításáról és az orosz-ukrán háború befejezéséről. Nem kapott viszont semmi kedvezményt Putyin magyar hangja, mégpedig annak ellenére, hogy Orbán Viktor jó időben igyekezett magát befészkelni Donald Trump hátsó felébe. Mindhiába.

Nem elég, hogy egy kicsiny gesztust sem kapott Felcsút nagy szülötte Washingtonból, akárcsak egy meghívást a beiktatási cirkuszra, ehelyett név szerint megemlítették Orbán Magyarországát, mint amely a maga korrupt kormányával jelentősen hozzájárult az Európával szemben bevezetett vámok indokolttá magyarázásához.

Vagyis röviden: Orbán totálisan mellényúlt, amikor – talán egyedüliként – elhitte, hogy Trump rövid idő alatt, ha nem is 24 órán belül, de gyorsan békét teremt Ukrajnában, kerül is ez akármennyibe Ukrajnának, vagyis akár Oroszország hódításának elismerésével is, ami után kitör a világbéke, és a magyar gazdaság egy Musk-rakéta sebességével lő majd ki a magyar „békeköltségvetés” szilárd üzemanyagát égetve piros-fehér-zöld csíkot húzva a közben lassan patrióta barna színűbe váltó Európa egén.

Egy politikus államfői nagyságát nem azon szokás mérni, hogy hány évig képes bármilyen eszközzel hatalmon maradni, még azon sem, hogy társadalmi támogatottsága mekkora, azon főleg nem, hogy hány kétes értékű politikai vezetővel épít ki személyes, jó kapcsolatot, hanem azon, hogy ténylegesen mivel és mennyiben járult hozzá országa felemelkedéséhez, fejlődéséhez, nemzetközi kapcsolatainak szilárdulásához, gazdasági környezetének kiépítéséhez, a nemzetbiztonsága fenntartásához és – nem utolsósorban – népe életszínvonalának, életminőségének javulásához, mégpedig nem csak úgy abszolút értékben, de a környezetéhez és a vele azonos súlycsoportban induló versenyzők teljesítményéhez mérve.

A nagyeszűnek, de legalábbis dörzsöltnek, egyesek szerint nagy látókörrel rendelkezőnek minősített Orbán Viktornak a felsorolt feltételek egyikét sem sikerült megugornia ahhoz, hogy államférfinak lehessen nevezni. Sőt mi több, a családja vagyonának kétes eszközökkel történő gyarapításával, a maffiamódszerekkel megszerzett milliárdoknak és azoknak a strómanjai nevére írásával, állami pénzek lenyúlásával nemcsak mint politikus vált értékelhetetlenné, de mint Magyarország polgára leküzdötte magát egy egyszerű köztörvényes bűnöző szintjére, aki ugyan a budai várban, a karmelita kolostorban pöffeszkedik testőrei és talpnyalói körében, de valójában a szegedi Csillagban volna a helye, bár a dolgok jelenlegi állásánál már ez sem sokat változtatna azon a katasztrofális helyzeten, amelybe Magyarországot kormányozta. Legfeljebb annyit mégis, hogy talán nem süllyednénk tovább. x

Zsebesi Zsolt