Donald Trump legújabb döntése az Ukrajnának szánt katonai támogatás beszüntetéséről rövid időn, hónapokon belül végzetes következményekkel járhat az Oroszország ellen élethalál harcát vívó ország számára. Az amerikai elnök és véresszájú alelnöke még csak nem is a ritkaföldfémeket tartalmazó nyersanyagok amerikai kisajátításának ukrán jóváhagyásától teszi függővé bármilyen hozzájárulását Ukrajna védelméhez, mert ez esze ágában sincs. Trump „semleges” akar maradni a konfliktusban, az ásványkincseket a korábbi amerikai adminisztráció által nyújtott segélyek visszafizetésekén akarja elkönyvelni.
Alelnöke Vance tegnap – kitartva a mellett, hogy az USA semmilyen formában nem ad garanciát egy tűzszünet orosz betartására – arról mesélt a nemzetközi közvéleménynek, hogy egy megállapodás Washingtonnal Ukrajna kifosztásáról a legjobb biztonsági garancia volna Kijev számára. Az ukránok és Európa ezt nem így látja, mert meg van győződve arról, hogy Putyin, aki – amint azt Zelenskij a Fehér Házban elmondta – az eddigi tűzszüneti megállapodásokat a két fél között 25 alkalommal vette semmibe, vagyis egyedül kellő katonai képesség tántoríthatja el attól, hogy a jövőben is így járjon el.
Az ellentét Európa és a vele szövetséges Ukrajna, valamint az USA között az, hogy azt az amerikai követelést, hogy a tűzszünetet és egy esetleges békeszerződést az európaiak garantálják a saját katonai erejükkel, Európa csak akkor látja teljesíthetőnek, ha az Ukrajnába bevonuló európaiak fölött az USA taktikai nukleáris védőernyőt tart, biztosítja a szükséges felderítési adatokat, szállító kapacitást és az európaiakat érő esetleges orosz támadás esetén hajlandó saját katonai erejével támogatásukra sietni. Európa ma ennél többre nem alkalmasak. Donald Trump egyelőre ezt utasítja határozottan el, mint ami megnehezítené közeledését Oroszországhoz.
Stratégiai elemzők szerint az orosz követeléseknek tett amerikai engedmények, Ukrajna egy orosz béke elfogadására kényszerítésére irányuló amerikai törekvések mögött az a hátsó szándék húzódik meg, hogy Washington megakadályozza a kínai-orosz szövetség létrejöttét, mert fő ellenségének Pekinget tekinti, amely az indokínai térségben folyamatosan terjeszti ki befolyását, és nem mondott le Tajvan erőszakos visszacsatolásáról a Kínai Népköztársasághoz. Mind gazdasági erejénél, mint pedig növekvő katonai képességénél fogva, Kína jelenti a nagyobb veszélyt az USA nemzetközi befolyására és vezető nagyhatalmi státuszára.
A Trump adminisztráció láthatóan azt tervezi, hogy ejti Európát, benne a számára stratégiailag teljesen értéktelen Ukrajnával együtt, és minden így felszabaduló védelmi kapacitását a Kínával szemben konfrontációra irányítja át. Az amerikai védelmi minisztérium költségvetésében már jól láthatók ennek a jelei, ugyanis a Pentagon az erőforrásainak jelentős részét a hadiflotta és a légierő fejlesztésére csoportosította át a szárazföldi erők helyett, amelyek elsősorban Európa védelmét szolgálják egy orosz páncélos támadással szemben. Trump az európaiakra akarja bízni saját biztonságuk védelmét, és kizárólag ezért szorgalmazza az európai NATO-tagországok katonai kiadásainak a GDP 5 százalékra emelését.
Ugyancsak stratégiai elemzők szerint az elég átlátszó amerikai terv Moszkva eltávolítására Peking mellől kudarcra van ítélve, és nem csak azért, mert amit a vak is lát, azt ott is jól látják, hanem azért, mert Peking és Moszkva ugyanazzal a stratégiával nyomul Európában, ahol arra törekszik, hogy megroppantsa az Európa védelmét és az USA katonai képességeit is erősítő euroatlanti együttműködést, melynek terén – Trump eszetlen politikai irányváltásának segítségével – máris többet értek el, mint amiben Washington egyáltalán reménykedhet a másik oldalon elérni. Azzal, ugyanis hogy Európa és az USA hosszú évtizedek alatt kimunkált és sérthetetlennek vélt védelmi együttműködésének vége szakadjon, sem Kínának, sem Oroszországnak már gondja nincs, azt Trump elintézte helyettük.
Az egyetlen – de nem a leggyorsabb és a legegyszerűbb – megoldás Európa számára, ha védelmi és gazdasági téren is a saját lábára áll. Az 500 millió lakosú kontinensnek meg van a humán és minden egyéb képessége arra, hogy – ha felveszi a kesztyűt – az USA, Kína és Oroszország mellett a negyedik nagyhatalmi tényezővé váljon, képessé arra, hogy megvédje saját érdekeit a másik három játékos segítsége nélkül is. Ehhez azonban egy a mainál egységesebb és az európai államok szorosabb együttműködésén alapuló, egy az Európai Egyesült Államok eszméjéhez közelebb álló politikai-gazdaság-katonai entitásra van szükség, valami olyasmire, amit az európai Orbán Viktorok tűzzel-vassal megakadályozni akarnak.
A hétvégi londoni csúcs az első lépés volt abba az irányba, hogy Európa azon országai, szövetségben például Kanadával, de akár Ausztráliával is, leválasztva magukról azokat akik nem Európával, hanem az USA-val, vagy Oroszországgal akarnak tartani, megszervezzék magukat és közösen kidolgozott és közösen finanszírozott erőfeszítéseket tegyenek mindenek előtt Európa védelmi képességének megerősítésére, de ami ehhez elengedhetetlen, gazdasági erejének és függetlenségének a növelésére.
A kezdeményezés élére Franciaország és Nagy-Britannia állt, de az új német kormány hivatalba állásával Németország csatlakozása is biztos, miközben Kelet-Európát Lengyelország képviseli, amely az úgynevezett Weimari Háromszögben – Németország, Francia, Lengyelország – már eddig is ebbe az irányba mutató politikát folytatott.
Mint látjuk, a nagy stratéga, Orbán Viktor az új Európa építéséből, – ha tetszik a tegyük Európát újra naggyá – mozgolódásból ügyesen kimaradt, és a magyar vezetéssel megálmodott Visegrádi Négyek szerepe a nullára redukálódott. Orbán a kormányon lévő európai politikai erők helyett a hatalom megszerzését álmodó európai szélsőjobbal kötötte össze a sorsát.
Ezek közül a hatalmon lévő egyetlen olasz kormányfővel Georgia Melonival elvesztette a kapcsolatát, mert Meloni kitart Európa és Ukrajna mellett, szemben Orbán szélsőjobbos barátaitól, akiket Oroszország, de immár a német AfD amerikai megtámogatása után az USA is favorizál. Az osztrák szélsőjobb ugyan választást nyert, de kormányra nem volt képes kerülni.
Az Orosz-Kínai-Amerikai hatalmi játszmát Európa nem akarja karba tett kézzel a partvonalról nézni, mert az a bőrére megy. Ezért a francia-brit-német-lengyel tengely felismerve a kontinens biztonságát és gazdasági erejét aláásó nemzetközi folyamatokat, megkezdte magát újraszervezni. Magyarország Orbán Viktor vezetésével ebből a folyamatból nem saját szándéka ellenére, hanem saját döntése alapján marad ki. Korábbi nemzeti tragédiáink forrása az volt, hogy a fejünk fölött hoztak döntéseket az európai nagyhatalmak. Ez most megismétlődni készül.
Most a magyar kormány önként hozza magát a vesztes kívülálló helyzetébe, egy újabb Trianonnak ágyaz meg, amikor olyan országokban, mint az USA, Kína vagy Oroszország keresi a szövetségesét, amelyeknek Európa és így értelemszerűen Magyarország felvirágoztatása nem hogy nem fontos, hanem éppen ellenkezőleg, a kontinens és országainak meggyengítése a céljuk.
A történelmi méretű és fájdalmas kudarc borítékolva van. A józan magyar politikai erőknek, a magyar társadalom tájékozott, felvilágosult tömegeinek addig kell cselekedniük, amíg nem késő. Orbán nem csak idehaza, de nemzetközi téren is alkalmatlannak bizonyult az ország vezetésére. El kell venni tőle a hatalmat.
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 