Az eddig eltelt közel egy hónap semmi jót nem hozott a világ számára. Sem az orosz-ukrán fronton, sem a Közel-Keleten, sem az EU berkeiben. Az Egyesült Államok új elnökéről is sokat el lehet mondani, csak azt nem, hogy hivatalba lépésének első hetében csökkentette volna a nemzetközi feszültséget, esetleg tett volna bármi pozitívat is az enyhülés érdekében. Sőt.
Ami ma a világgazdaságban és a világpolitikában zajlik, az kivétel nélkül már eddig is komoly károkat okozott Európának és benne Magyarországnak is. Ami pedig kibontakozni látszik az év első hónapjának eseményei alapján, az ennél még rosszabbnak ígérkezik. Van azonban ennél még szomorúbb hírünk is, mégpedig az, hogy Magyarország még mindig autoriter, minden hatalmat a kezében tartó vezetője van, akit Orbán Viktornak hívnak.
Nem elég, hogy az Európai Unió, a NATO az orosz-ukrán háború nyomán válaszút elé került: Ukrajna feláldozásával békét köt-e az agresszor Oroszországgal, vagy beleáll a konfliktusba, és közvetlen részvételével, de legalább eddigi támogatásának növelésével megpróbálja útját állni az orosz imperialista terjeszkedésnek, hanem újabban már egy agresszív amerikai területszerzési törekvéssel és annak az euró-atlanti szövetségre és Európa biztonságára gyakorolt fatális következményeivel is számolnia kell.
Mindeközben az Európai Unió, mint a világ legnagyobb gazdasági övezete a maga 450 millió lakosával, azért kénytelen aggódni, hogy a II. Világháború óta rendíthetetlen szövetségese, az Egyesült Államok hajlandó-e a jövőben is részt vállalni Európa biztonságának garantálásában, a NATO erejének fenntartásában, a nyugat egységes fellépésében a feltörekvő autoriter hatalmak, diktatúrák, Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea féken tartása érdekében, sőt aggódnia kell, mert az USA gazdasági háborút kíván indítani Európa és az Európai Unió ellen.
Ebben a fatális helyzetben, amikor Oroszország egyre közelebb tolja az ukrajnai frontot az EU egyik legjelentősebb középhatalma, Lengyelország határához, Kína egyre nagyobb gazdasági befolyást épít ki a világban, Európában is, továbbá rohamtempóban építi ki katonai erejét, és nyíltan Tajvannak az erőszakos Kínához csatolásán dolgozik, Magyarország az Európai Unió egyik leggyengébben teljesítő országaként egy diktátor, egy a korrupciót politikai rendszerként üzemeltető kalandor, Orbán Viktor karmaiban vergődik, aki kizárólag a saját családjának anyagi gyarapodását szolgáló, az ország érdekeivel homlokegyenest ellentétes politikát folytat a nyugat és saját szövetségi rendszerei, az EU és a NATO ellen.
Magyarország Orbán eszetlen és teljesen értelmetlen, konfrontatív, megalomán, a polgári demokrácia felszámolásán alapuló és az európai szélsőjobbal, a kontinens és az EU neonáci és neofasiszta pártjaival kialakított szoros együttműködésével mindenkivel szembemegy, akinek jelenleg döntő befolyása van az európai politika kialakítására és Magyarország gazdasági és politikai pozíciójára.
Egyfajta „gazdasági semlegességet” meghirdetve, amit csak és kizárólag a jelenlegi nyugati gazdasági partnereink és szövetségeseink ellenére és az ő érdekeiket, de ezzel a magyar érdekeket is súlyosan megsértve lehet megvalósítani, megpróbálja Magyarország nyugati gazdasági és politikai orientációját orosz-kínaira cserélni.
Magyarország, mint Európa minden országa, akkor is megszenvedné a kedvezőtlen és veszélyes kimenetellel fenyegető jelenlegi nemzetközi válságot, ha az országot egy zseniális, a magyar nemzeti érdekeket tévedhetetlenül felismerő és azokat megvédeni képes vezető és nem egy elmeháborodott tévelygő irányítaná Orbán Viktor személyében.
A magyar kormányfő mára nem egyszerűen az európai uniós és a NATO-tagságunkból eredő előnyeinket nullázta le, de ezekkel a szövetségi rendszerekkel szembefordulva légüres térbe kormányozta az országot, mégpedig anélkül, hogy bármilyen észszerű és az ország számára haszonnal kecsegtető egyéb életképes partnerkapcsolatot épített volna ki.
Azt ugyanis nem lehet az EU- és NATO-tagságunk alternatívájának és az ezekből eredő magyar gazdasági, politikai és nemzetbiztonsági garanciák és előnyök alternatívájának tekinteni, hogy a magyar kormány vonakodva, de az Oroszország elleni szankciókat megszavazza, de közben energetikai függőségét az egész nyugat ellen háborút hirdető Moszkvával nemhogy nem számolja fel, de azt hosszabb távra fenntartani igyekszik, a gazdasági jövőjét pedig az Európával és az USA-val kereskedelmi háború előtt álló Kínára kívánja alapozni. Mindezt úgy, hogy – legalábbis hivatalosan – az EU és a NATO tagja kíván maradni.
A „gazdasági semlegesség” névvel meghirdetett magyar politika a legkisebb mértékben sem semleges, mert az EU és a NATO és az Egyesült Államok politikájával megy szembe, azok érdekeivel ellentétes, legfeljebb kétkulacsosnak nevezhető, de a nyugat ezt áruló politikának tartja, és ebben teljesen igaza is van.
Nem lehet egyszerre uniós támogatásokat zsarolással kikényszerítve európai jólétről álmodozni és a Magyarországon működő nyugati cégekre kínai befektetéseket rászabadítani, azt a hiú ábrándot kergetve, hogy azok kiválthatják Magyarország évszázados gazdasági kötődését Nyugat-Európához, a nyugati világhoz.
Magyarország a világgazdaság és a világpolitika problémáit se Orbánnal, se nélküle megoldani nem képes. Azok kimenetelére a kicsinél is kisebb befolyása van jelentéktelen gazdasági és katonai ereje, csekély népessége, minimális stratégiai jelentősége miatt, és ez nem fog változni még akkor sem, ha a kormányfő irodájának falán Nagy-Magyarország térképe lóg.
Amit azonban az ország vezetése ma is megtehetne, és meg is kellene tennie az, hogy az évszázadok alatt kialakult európai gyökereire támaszkodva kivegye részét az európai érdekek képviseletéből és védelmébből, ami biztosítaná számára a szövetségesei támogatását, amit például ma a Brüsszelből érkező eurómilliárdokban lehetne mérni, és amire támaszkodva egy nagy közösség, egy erős európai kontinens tagjaként hatékonyan tudna fellépni a közös európai és benne a saját érdekei védelmében, mert erre mára elvesztette a képességét.
Magyarországnak az EU és a NATO tagországaival karöltve az egységes európai politikát kellene teljes erejével támogatnia. Nem külön utakat keresni, autoriter hatalmak kétes szövetségéért házalni, neofasisztákkal és neonácikkal bandázni, nem holmi gazdasági semlegességgel a nyugat ellen fellépni, hanem kihasználni a lehetőséget, ami abban rejlik, hogy az ország ezeréves történelmében először, 1990-ben véráldozat nélkül átsétált a történelem országútjának napos oldalára. Hogy az ebben rejlő lehetőséget nem a legjobban használta ki, az az ország és lakóinak, a vezetőinek a felelőssége.
Ahogyan az is a magyar emberek, a magyar értelmiség, a magyar politikai elit felelőssége, hogy látva mai keserű helyzetünket és a kilátástalan politikai vezetésnek a magyar érdekek helyett a saját személyes érdekeit követő politikáját, minél hamarabb a kínálkozó és szükséges valamennyi eszköz felhasználásával ezen változtatni próbáljon. Most. Amíg nem késő. Az utolsó órában vagyunk, itt már a lassú és hosszan tartó terápiára nincs idő, sebészi beavatkozásra van szükség. Olyan gyorsan és olyan határozottan, amilyen gyorsan csak lehet. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 