Rétvári államtitkár úr és a „ha” szócska

Rétvári Bence, a belügyminisztérium államtitkára és tősgyökeres Fidesz-káder szerint Magyar Péternek, a Tisza Párt vezetőjének, a legnagyobb ellenzéki tömörülés fejének a Fidesz által megszabott játékszabályok szerint kell viselkednie, és semmiképpen nem úgy, hogy tevékenysége folytán esetleg nőjön pártja népszerűsége, és csökkenjen a kormányzópárt támogatottsága.

Ne vigyen párthívei nevében karácsonyi ajándékokat a lehangoló, de inkább felháborító állapotban lévő gyermekintézményekbe, hanem helyette tegye lehetővé, hogy ezen ajándékokat a kormányzópárt emberei, alkalmazottai adják át a gyerekeknek, hogy azok még véletlenül se legyenek politikai célokra felhasználva, vagy pontosabban fogalmazva, ha mégis, akkor az kizárólag a kormánypárt politikai célja lehessen.

Rétvári a „ha” szócska túladagolásának veszélyétől vissza nem riadva azt magyarázza, hogy „ha” Magyar a gyerekek érdekében tevékenykedne, akkor midőn ajándékot visz nekik, vagy amikor az intézményekben uralkodó kritikán aluli állapotokat akarja a közvéleménynek megmutatni, akkor alkalmazkodna a Fidesz játékszabályaihoz, és nem menne gyermekintézményekbe személyesen, mivel egy ellenzéki pártnak nyilván az a kötelessége, hogy úgy járjon el, és azt tegye, amit a kormánypárt engedélyez neki.

A nem olyan ritkán előforduló magyar „ha” szócskát viszont mi is tudjuk használni, nem csak Rétvári államtitkár úr. Ennek megfelelően: „ha” a kormánypártnak halvány fogalma volna a demokráciáról, és komolyan venné, hogy – állítólag és formailag – Magyarországon pluralista, polgári demokrácia van, akkor eszébe se jutna egy ellenzéki pártot adminisztratív eszközökkel abban akadályozni, hogy a saját maga álláspontját népszerűsítse, és ellenfele magatartását a saját maga választotta eszközökkel bírálja.

„Ha” a Fidesz és vezetői nem szégyellnék magukat a magyar gyermekotthonokban uralkodó állapotok miatt, ezért nem éreznék a saját felelősségüket, és ezt nem próbálnák meg eltussolni, „ha” a gyerekek érdekeit a kormányoldalon is előbbre helyeznék a pártjuk választási sikerénél, akkor nem az ellenzékkel foglalkoznának, nem Magyar Pétert és a Tisza Pártot szapulnák teli szájjal, hanem a gyerekek helyzetének javításával múlatnák a drága idejüket, és elfogadnának bármilyen, bárhonnan érkező segítséget, hozzájárulást, még az ellenzékét is, melyek ezen erőfeszítéseikkel egybeesnek.

„Ha”a Fidesz-csinovnyikok és talpnyalók képesek volnának felülemelkedni a mindenkori politikai és személyes érdekeiken, akkor ahelyett hogy másokat vádolnak ennek hiánnyával, a tettek mezejére lépnének, és a politikai versengést azon a terepen vívnák meg, ahol az civilizált országokban szokás, nem a másik fél szándékainak és személyes hitelének bemocskolására koncentrálnának, és nem ilyen célokra, hanem a gyerekekre fordítanának közpénz milliárdokat. „Ha”.

„Ha” Rétvári Bence nem az Orbán család végrehajtója és verőembereként mozogna a magyar politika színpadán, akkor nem kényszerülne arra, hogy hülyének nézze a magyar társadalom egy jelentős részét, és abból próbáljon meg kiindulni, amikor kenyéradó gazdája láncán csahol, hogy a szavait hallgatók vagy csak részben értik a magyar nyelvet, vagy elvakult Fidesz-hívek, esetleg sík hülyék.

„Ha” ugyanis ez így volna, akkor nem volna sem Rétvári, sem társai, beleértve a nagyfőnököt, Orbán Viktort is, annyira berezelve, amennyire szavaik és tetteik alapján berezelve látszanak. „Ha” nem tévedek, kizárólag azért, mert helyenként és időnként működésbe lépett a még teljesen el nem tiport magyar demokrácia maradéka, és létrejött egy ellenzéki párt, amely „ha” a Fidesz és vezetői így folytatják, elveheti tőlük az ebül szerzett javaikat és az örök tulajdonnak vélt politikai hatalmat. x

Zsebesi Zsolt