Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szenvedélyes szónoklatot intézett a világhoz arról, hogy szerinte nyitva kell hagyni a diplomáciai csatornákat Oroszországgal a béke kedvéért, és nem szabad elítélni egy országot, nevezetesen Magyarországot, mert külügyminisztere rendszeresen orosz kollégája vállát veregeti (most éppen az ENSZ-ben), vagy a magyar kormányfőt sem kellene „Putyin bábjának, az oroszok kémjének, a Kreml propagandistájának, trójai falónak” nevezni, csak mert az EU-t rá akarja beszélni a diplomáciára Oroszországgal Ukrajna fegyveres támogatása helyett.
Szijjártó Péter a diplomácia csimborasszójaként nagyjából egész Európát, az Egyesült Államokat, Japánt és Kanadát, de még Ausztráliát is háborúpártinak minősíti, de Oroszországot, amelyik éppen háborúban áll Ukrajnával, amit maga támadott meg, hogy letörölje a térképről, hogy a már elfoglalt területeit a világ legtermészetesebb módján az Orosz Föderációhoz is csatolhassa, na, azt az országot sem Szijjártó, sem Orbán Viktor nem nevezi háborúpártinak. Hogy a magyar nép egyszerű gyermekei, akik nem olvasnak és nem tévéznek eleget, is tudják, kik az ország ellenségei, az EU és a nyugat vezetőit a kormány óriásplakátokon kiplakátozza nekik.
Az írástudók pedig a kormányzati sajtóból megtudhatják, hogy az orosz-ukrán háborúért a profitéhes amerikai nagytőke a felelős, ők keresnek minden orosz katonára kilőtt golyón, minden lelőtt orosz harci gépen, európai fegyvergyáros társaik pedig az öreg kontinens fegyverkezésén, és az EU tagországai által Ukrajnának küldött fegyvereken és lőszereken keresik magukat Orbán-kerekre. Szegény Oroszország, amely a nyugat által elkerítve ugyan, de tesz a szankciókra, ő csak a helyét keresi a felkelő nap alatt, harckocsikkal és kalasnyikovokkal, siklóbombákkal és cirkálórakétákkal, mégpedig a lemenő nap irányába, mert a világ legnagyobb területű országának joggal lehet igénye még több területre, amit magához csatolhat.
Szijjártó nem szidalmazza nap mint nap Oroszországot, amiért háborút indított Ukrajna ellen, nem követeli éjt nappallá téve, hogy hagyjon agressziójával fel, vonuljon ki a jogtalanul elfoglalt területekről, és álljon a béke pártjára. Arra sem volt egy halk szava sem a magyar kormánynak, a magyar parlamentnek sem, hogy Putyin lebombáztatott egy kijevi gyermekkórházat. A háborúpártiak nyugaton persze felemelték a tiltakozó szavukat a barbárság ellen, még a szlovák parlamentben is megpróbáltak nyilatkozatot elfogadni, de a hasba lőtt Fico fasiszta koalíciós pártja nem engedte napirendre tűzni a témát.
Magyarország annyira békét akar, hogy kutyafuttában minden feltétel nélküli béketárgyalásokat kezdetne Moszkvával, mégpedig azzal a céllal, hogy Oroszország igényeit kielégítő új világrendet is kimunkáljanak azon, olyat, ami Putyin kényes igényeit is kielégíti, Oroszország jogosnak vélt biztonsági feltételeit, jelentős ukrán területek átadását is magába foglalja.
Erről kellene a háborús bűnösként nemzetközi elfogatóparancs hatálya alá tartozó orosz elnökkel alkudozni, kaviáros szendvicseket majszolva és jó erős vodkát szürcsölve tonikkal. Mintha mi sem történt volna, mintha Moszkva – megtámadva Ukrajnát, annak vagy ötödét szétbombázva – nem szegett volna meg fél tucat nemzetközi egyezményt, köztük az ENSZ alapokmányát, mind olyanokat, amelyeket maga is aláírt.
A magyar kormánynak és külügyminiszterének egy szava nincs arról, hogy egy béketárgyaláson általában az elfoglalt területek ügye, a megtámadott ország területi szuverenitásának helyreállítása és a háborús károkért járó jóvátétel is szóba szokott kerülni. Tehát Oroszországnak kötelessége volna a károkat, amelyeket jogsértő agressziójával okozott a szomszédos országnak, megtérítenie. Magyarország egy kopejka orosz vagyont nem foglalt le orosz javakból ennek fedezetéül, vagy csak az agresszor szankcionálása céljából, szemben a nyugati országokkal.
Orbán Viktor, akit – ahogy Szijjártó is megemlíti – Putyin bábjának, orosz kémnek, a Kreml propagandistájának, trójai falónak neveznek az EU-ban, és nem azért, mert nagy a hasa és Viktor a keresztneve, hanem a politikája miatt, úgy gondolja, hogy Oroszországnak mint erősebbnek, atomhatalomnak joga volna bármely vele szomszédos ország határainak, politikai rendjének és kormánya összetételének meghatározására. Orbán maga mondta: egy béketárgyaláson majd eldöntik, hogy szükséges-e valamilyen entitás (tehát nem feltétlenül egy Ukrajna) Magyarország és Oroszország között.
Még ha bárki komolyan is venné Magyarország botcsinálta „békemisszionáriusát”, felmerül a kérdés, hogy nem kellene-e a magyar kormányfőnek nemcsak az agresszorral és annak támogatójával, Kínával egyeztetnie, de, mondjuk, érdemes volna az EU vezetőit, az európai nagyhatalmak első embereit, na és az Ukrajnának a legnagyobb támogatást nyújtó Egyesült Államok elnökét is meginterjúvolni az ügyben, bár Washington kitart amellett, hogy Ukrajnáé a végső szó abban, milyen feltételek mellett hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. Kijevben Orbánnak megmondták, hogy a feltételeik nem esnek egybe az oroszokéival, így meg is lehetett volna takarítani a nem éppen olcsó magyar kormánygép levegőbe emelését Moszkva és Peking irányába.
Szijjártó úgynevezett “szabadon hagyott diplomáciai csatornája” hullaszagot áraszt. Vagy nem is létezik valójában. Ha mégis van egy Orbán és Szijjártó által elképzelt valami ilyesmi, az akkor inkább egy alagút, amelyen Magyarország ki akar bújni a két szövetségi rendszer tagjaként reá háruló felelősség alól.
Nagy kérdés, hogy miért, de Orbán páni mód menekül attól, hogy a többség akaratát kövesse, és velük együtt lépjen fel a szövetségesei ellenségeivel szemben. Mintha Orbán tartana Putyintól, vagy mintha mégis volna annak valami alapja, amit Brüsszelben és a világ többi fővárosában rebesgetnek, hogy esetleg a magyar kormányfő mégiscsak „Putyin bábja, az oroszok kémje, a Kreml propagandistája, Moszkva trójai falova volna” – nem gondolod, kedves Szijjártó Péter, aki pedig mindannyiuk csicskása vagy? x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 