Orbán már csak sodródik

Most, hogy a világ újabb lépést tett az USA képviselőháza legfrissebb döntésével Ukrajna támogatásáról, mégpedig ellenkező irányban, mint amerre Orbán Viktor masírozni szeretne, a magyarok további százezrei számára válhatott világossá: a magyar kormányfő nem ura az eseményeknek, azokkal már csak sodródik. Testbeszéde elárulja, maga is tudja, hogy kiadták rá a kilövési engedélyt, mögötte összenevetve céltáblát tűztek a hátára a nyugat politikusai, keleti szövetségesei meg egyre kevesebb hasznot látnak a szorosabb kapcsolat fenntartásában vele.

Mint a sarokba szorított fenevad, vicsorogva szűköl, már nem mérlegeli, mit mond, mit tesz, egyetlen vezérelve, hogy belemarhasson ellenfeleibe, akik már jó ideje többek annál, mert ellenségüket látják benne. Ezért a saját hazájában, de az ország határain kívül is ellene szövetkeznek, meg akarják törni évtizedes uralmát, ami elsősorban a hatalommal való rendszerszerű visszaéléssel, a magyar nemzeti érdekek semmibevételével és a zsenge magyar demokrácián elkövetett fajtalan erőszakkal volt egyenlő, továbbá Magyarország szövetségeseinek elárulásával járt párban.

Orbánnak át kell élnie, hogy élve eltemetik. Mindenekelőtt Európában és a civilizált világban, de immár idehaza is egyre többen veszik a bátorságot, hogy kimondják: a király meztelen, vagy ami ennél sokkal jobban írja le a valóságot, Orbán Viktor egy történelmi félreértés volt és egyelőre még az is, mert nemcsak politikailag, gazdaságilag tett tönkre egy országot, de olyan erkölcsi kárt okozott – persze jó bázisa volt a magyar múltból hozzá –, amit megint csak évtizedek alatt fogunk tudni helyrehozni, ha egyáltalán.

Veszett dühe korlátozza a racionális gondolkodásra és cselekvésre való képességét. Egyre rosszabbul viseli, hogy a rendszeres brüsszeli megjelenései alkalmával levegőnek nézik Európa vezetői, mert nem tehetnek mást. Nincs lehetőségük még csak párbeszédet sem kezdeni vele, érvekkel alátámasztani, hogy ő megy szembe az autópályán a forgalommal és nem a többiek, mert már ezerszer megpróbálták, és nem értek el vele semmit.

A nagyhatalmak és az EU vezetői, a fontos európai fővárosok – az évszázados zsidó-keresztény kultúra hagyományait betartva – szemtől szembe, a brüsszeli szalonokban veregetik a vállát, és dicsérik eredetiségét, de a hátuk mögött marokra szorítják a kést, amit, ha csak egy pillanatra is elfordul, könyörtelenül a hátába fognak döfni.

Ha hagyná magát legalább kikerülni, ha lehetővé tenné, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyhassák, zavartalanul építhetné személyes gazdagságát, kénye-kedve szerint játszadozhatna a magyar néppel, de nem képes elfogadni, hogy egy olyan kártyaasztalnál ül, ahol mindenki cinkelt kártyákkal játszik, ráadásul a neki osztott lapokból előre kivettek minden ütőkártyát, és maga is kijátszotta már a saját hamis kártyáit a régen kinőtt zakója ujjából.

Ez a vég. Orbán megbukott. Bár ma még csatára készül Brüsszel ellen. A régi magyarok sem voltak tisztában a merseburgi és az augsburgi kalandozásaik idején, hogy olyan hadjáratot indítottak a nyugat ellen, amit sosem lesznek képesek megnyerni. Ma látjuk igazán, mennyire esélytelenek voltak és vagyunk ma is. Egyszerűen azért, mert nem a nyugat ellen, hanem a nyugattal lehet, érdemes, és a sorsunk is, együtt menetelni.

Amikor Orbán azt állítja, hogy már ideje volna szakítani ezeréves álmunkkal, a nyugathoz csatlakozás eszméjével, egyszerűen hazudik. A nyugat nem egyszer és nem kétszer volt végveszélyben a kelettel szemben, de még mindig felállt, az utolsó percben összekapta magát, mert a gazdasági és politikai rendszere mindig hatékonyabb volt, és ma is az, mint bárhol keleten, beleértve a nagy mumust, Kínát is.

Orbánnak nem esett le, és mivel autokrata, nem is kérdezett meg senkit, hogy az egy főre jutó GDP, vagyis egy adott ország lakosságára vetített teljesítményben a nyugat nem került lényegesen hátrább, mint ahol ötven évvel ezelőtt volt Oroszországhoz, Kínához vagy Indiához képest. A termelékenység, vagyis egy társadalom hatékonyságát jellemző egyik fontos mutató alapján Oroszország a 65., Kína a 68. és India 136. azon a világranglistán, ahol Magyarország mindegyiküknél előrébb, a 48. helyen áll.

Az EU és az egész nyugat gazdasági teljesítménye a most vele bátran háborút hirdető Oroszország gazdasági teljesítményének több mint a 60-szorosa. Az Egyesült Államok GDP-je valahol a 21 billió dollár körül mozog, míg Oroszországé a 2 billió környékén. Az Egyesült Államok védelmi kiadásai nagyobbak mint a világranglistán utána következő 9 ország ilyen célú ráfordításai együtt, bennük Kína és Oroszország kiadásaival.

Ha csak ezt képes volna helyesen értelmezni Orbán és kiskaliberű munkatársai a túlmozgásos futszálos külügyérünkkel és a túlnyomásos gazdasággal kísérletező aktuális közgazdasági zseninkkel együtt, akkor talán mégis felülvizsgálnák, hogy ha összecsapásra kerülne sor a világ nyugati és keleti fele között, akkor kihez volna érdemes tartoznunk, már csak a győzelem esélyét alapul véve és minden egyéb előnyt és erkölcsi megfontolást számításon kívül hagyva.

Van, amikor a szövetségesi hovatartozás kevésbé fontos, mint az egymással szemben fennálló érdekellentétek és ezek rendezése. Most nem ilyen korszakba léptünk. Ma fontosabb jó helyre állni, mint volt akárcsak a tíz évvel ezelőtt. Életbevágó a megfelelő szövetségesekkel a jó irányba tartani.

Orbán nemcsak nem ismerte fel a helyes irányt, de pontosan azzal ellentétest választott. Ezért Európa és Magyarország érdekében mennie kell. Ezt mindenki, ma már ő is, tudja. Nagyon itt az ideje, és mindannyiunk kötelessége, hogy segítsünk neki ebben. x

Zsebesi Zsolt