Tévedések drámája Magyar Péter külpolitikája

A 21. század elején nem időszerű a nemzetállamok reneszánszáról álmodni, amikor a modern állam nem nemzeti alapon áll, hanem állampolgárok alkotják, nemzeti és világnézeti hovatartozásuktól, politikai irányultságuktól és nemi identitásuktól függetlenül.

A föderatív Európa gondolata a mai világpolitikai káoszban Európa egyetlen menekülési lehetősége. Létrejöttének célja nem a tagállamok függetlenségének felszámolása, bár nyilván szuverenitások korlátozását jelenti, ami a tagállammá válás alapfeltétele is volt.

A közel 500 millió lakosú Európai Uniónak a gazdasági integráción túllépő közös külpolitikára és védelmi politikára van szüksége ahhoz, hogy állni tudja a versenyt az Egyesült Államokkal, Kínával és meg tudja magát védeni Oroszország imperialista törekvéseivel és Kína a nyugattól idegen értékrendjének erőszakos terjesztésétől.

A nemzetállamok 19. századi létrejötte két világháborúnak ágyazott meg. Azóta Európa és a világ országai számos gazdasági, politikai és védelmi szövetséget hoztak létre éppen abból a megfontolásból, hogy az egyes országok saját „nemzeti” érdekeit egymással karöltve tudják érvényesíteni egyrészről, másrészről minden nagyobb befolyással és gazdasági-katonai erővel rendelkező ország szövetségeseket toboroz saját pozíciójának megszilárdítására.

Egy-egy ország gazdasági és társadalmi fejlődését alapvetően határozza meg, hogy mely szövetségi rendszerhez, gazdasági zónához csatlakozik. Magyarország az Európai Uniót és a NATO-t választotta, mely választás egy ezeréves törekvés megkoronázását jelenti. Hazánk számára kulturális öröksége, gazdasági és társadalmi berendezkedése okán a nyugati szövetségi rendszerek jelentették és jelentik ma is a gazdasági életünk és biztonságpolitikánk alapját.

A mi táborunk az EU, a NATO. Az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolataink fontosságát az EU és az USA között a versengés mellett megvalósuló gazdasági együttműködésük, valamint a NATO szoros kötődése a világ legnagyobb katonai hatalmához, az Egyesült Államokhoz szabja meg. Nem lehet felelős magyar politikus, aki az ország érdekeit úgy képzeli el képviselni, hogy Magyarország viszonyát nem tartja kellő stabil szinten Brüsszellel – az EU és a NATO központjával – és Washingtonnal.

Magyar Péter megfontolatlan és jelentős felkészületlenségről árulkodó kijelentései az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalásáról, az ukrán konfliktus geneziséről, orosz ihletésű, penészes összeesküvési elméletek felemlegetése, egy konföderatív Európa gondolatának elutasítása, a Fidesz-találmány kettős mérce narratíva átvétele nem járult hozzá ahhoz, hogy maga mellé állítsa a felvilágosult, atlanti irányultságú magyar értelmiséget, amely nélkül nehéz lesz új Magyarországot építeni a mai gazdasági, erkölcsi és intellektuális romhalmazból.

Természetesen ezek nélkül is lehet jelentős választási sikert elérni Magyarországon, amire a legjobb példa éppen a Fidesz, melynek a hatalomtól való megfosztására készül Magyar Péter. Ebben minden jó érzésű magyar ember támogatására számíthat, de arra már nem, hogy a külpolitikai elképzeléseinek is tapsoljanak, és nem azért, mert más az ízlésük, hanem mert nem látják azt a magyar nemzeti érdekkel harmonizálónak, sőt azzal ellentétesnek tartják.

Meglepően amatőr fellépésnek tűnik – még ha nem jelentéktelen tömegtámogatást is elérhet vele – Magyar drót egyszerű, hogy ne mondjam, primitív felfogása az orosz-ukrán háborúról és Ukrajna nyugati integrációjáról, EU- és NATO-tagságáról. Gyermeteg az elképzelése arról, hogy a nyugat-balkáni országok beléptetése indokoltabb volna, mint Ukrajnáé. Magyar – veszélyes hozzá nem értést tanúsítva – azt képzeli, hogy a belépés az adott ország teljesítményétől függ csak, és nem mindenkor egy komoly politikai döntés következménye.

Az Európai Uniónak sokkal fontosabb az Oroszországgal szemben első védelmi vonalat jelentő Ukrajna felvétele, mint a csökött, már-már beteges pánszlávizmuson alapuló orosz barátságával tüntető Szerbia vagy Bosznia beléptetése, amiben pont a magyar példa után a legkevésbé vonzó alternatívát látnak Brüsszelben, újabb belső orosz érdekeket megjelenítő uniós tagországok képében. A nyugat-balkáni országoktól – egyelőre – hiába követeli az EU Oroszországgal szembeni politikájuk revideálását.

2021 áprilisában nem a magyar külpolitikai irányvonal összeszerelése, hanem a NER lebontása az aktuális feladat. Akik Magyar Péterrel részt akarnak vállalni ebben, azok tegyék azt. Akik közülük nem értenek egyet Magyar külpolitikai elképzeléseivel, tegyenek a pártján belül azért, hogy megváltoztassa. Ha nem megy, ott kell hagyni, és olyan erőt kell keresni vagy létrehozni – ahogyan ő is tette, tehát ez lehetséges –, amelyben a nézeteiket képviselő politika alakítható ki.

Ne legyünk még ma is „Sztálin gyermekei”, aki csak egy és egyetlen igaz vezető egyszemélyes bölcsességét vagyunk képesek elfogadni és követni. A magyar társadalom által hőn áhított pluralista és demokratikus politikai berendezkedésnek el kell bírnia a jobboldali keresztény, a jobbközép és a balközép irányultságú, baloldali és zöld pártok versenyét. A jobb- és baloldali liberálisokat is.

Amit nem bírunk és nem is akarunk tovább eltűrni, az az egypártrendszer, egy ember, egy világnézet, és a 19. században megrekedt nemzetállam-felfogás, az egyház és az állam „pedofil” házassága, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a homofóbia és a nemzeti gőg.

Amit a NER lebontása után várunk – Magyar Péterrel és híveivel és még sokan másokkal együtt -, az egy olyan méltányos teherviselésen, hatékony szociális újraelosztó rendszeren alapuló, polgári demokratikus, szociális piacgazdaságot üzemeltető politikai rendszer, ahol négyévenként a polgárok fair, szabad, demokratikus, arányos választásokon a döntéshez rendelkezésre álló kellő információk birtokában dönthetnek, hogy melyik politikai opciónak adnak újabb négy évre bizalmat. Olyan sok ez?

Hogy ez megvalósulhasson, hogy új Magyarországot építhessünk, ahhoz az itthoni feladat megszabadulni a NER-től. Nemzetközi téren pedig helyre kell állítani és meg kell erősíteni a kapcsolatainkat a nyugati szövetségi rendszerekkel és az Egyesült Államokkal. Az Európai Unióban a magyar érdekek képviseletével és az európai integráció erősítésével kell foglalkozni. Tudomásul kell venni, hogy a véleményünk csak annyit számít, amennyi szövetségesünk van annak érvényesítéséhez a 26 tagország közül, mert most egy sincs.

Nem kettős mércéről kell papolni és „nyomják Krahácsot” kiabálni, hanem szövetségeseket, támogatókat, barátokat kell szerezni, akiknek mi is adunk valamit, és nem csak kérünk tőlük. A legkevesebb, amit megtehetünk, és azt már holnap meg kellene tenni, hogy megbízható partnerei legyünk végre azoknak, akikkel formális szövetséget alkotunk, mert ez a magyar nemzeti érdek, és nem a kompország építése, a lebegés a világrendszerek és hatalmi érdekszférák között az űrben, mert az maga a nemzethalál réme.

Az új magyar külpolitikát a majdan magyar koalíciós kormánynak kell kidolgoznia. Reményeink szerint abba majd Magyar Péter mellett másoknak is lesz beleszólása, és amennyiben Magyar a jelenlegi véleményét fogja képviselni, kisebbségbe kerül. Ami nem az ő veresége, de a demokrácia győzelme és a magyar érdekek érvényesülése lesz.

Rázzuk le magunkról a magyar átkot! A feketébe-fehérbe gondolkodás átkát. Nem csak egy igazság létezik, és annak sem csak egy prófétája van. Magyar szikra akar lenni. Az lett. Lehet, hogy elég volna, ha az is maradna. Ha nem akar csak az maradni, akkor együttműködnie, másokkal együtt gondolkodnia és szükség esetén változni kell neki is, nekünk is, mindannyiunknak. x

Zsebesi Zsolt