Mivel Magyarországon nem működik a polgári demokrácia, vagyis az ellenzéknek – legyen is az akármilyen – esélyes sincs egy kormányváltást parlamenti választás megnyerésével kierőszakolni, az egyetlen lehetőség a hatalomváltásra a rezsim törvényeinek megszegésével, a parlamenten kívüli, erőszaktól sem megriadó politikai harc.
A törvényes rend, vagyis esetünkben a diktatúra megdöntése a világon sehol nem parlamenti napirend előtti felszólalások vagy interpellációk útján szokott megtörténni. Ebből kellene kiindulnia mindenkinek, aki a nyugati polgári demokrácia helyreállításában, egy civilizált magyar jövőben és az ország gazdasági, kulturális, társadalmi fejlődésében gondolkodik, és ebben az országban akarja boldogan leélni az életét.
Körülnézve a világon a magyar parlamenti ellenzék is láthatja, hogy nem a polgári demokrácia, a jogállamiság fénykorát éljük, vagyis a világ minden sarkában komoly gondokkal küszködnek a hagyományos demokratikus normák alapján működő jogállamok is.
Egyre több fontos országban – mint például Németországban vagy éppen az Egyesült Államokban – merül fel teljesen reálisan az eddig sziklaszilárdnak hitt liberális jogállam, a hagyományos polgári demokrácia felszámolásának lehetősége, mégpedig a választók egy jelentős részének támogatásával.
Ahol még működik a demokrácia, a jogállam, működik a szabad sajtó és a független igazságszolgáltatás, van esély arra, hogy a rendszeren belül megoldást találjanak a rendszer bajaira, és megakadályozzák a jogállamiság halálos veszélyt jelentő végzetes erodálódását.
A működő nyugati demokráciák megvédése sem egyszerű, mert a nyugati jóléti társadalmakban jelentkező gazdasági és szociális nehézségek komoly esélyt teremtettek a demokráciára fenekedő autoriter, hatalomra törő politikai erőknek.
Lengyelország, amelynek autoriter vezetője a magyar utat másolta, csak azért tudott – lehet, csak időre – kiszabadulni a szélsőjobbos, diktatórikus rendszert építő Kaczynski-maffia szorításából, mert Orbán ottani követőinek nem sikerült megkaparintani a sajtó feletti teljes ellenőrzést, és a lengyel nagyvárosok polgári gondolkodású lakossága megakadályozta, hogy a hatalom a vidék Lengyelországára és a katolikus egyházra támaszkodva a Fideszéhez hasonló betonkemény választói bázist tarthasson fenn magának.
A lengyel kivétel azonban csak erősíti a szabályt. A rendszer keretein belül mozogva, annak törvényeit betartva, az általa hozott játékszabályok alapján magát a rendszert felszámolni nem lehet. Magyarország ebben a helyzetben van. Szemben az egész – ugyancsak nehéz helyzetbe került – nyugattal, nálunk nem a választók jobbratolódását, a szélsőjobb hatalomra kerülését kell megakadályozni, mert ez már megtörtént.
Magyarországon a feladat a szélsőjobboldali, autoriter, fasisztoid rendszer erőszakos megdöntése. Ezt nem lehet a nyugati szövetségesekre bízni, ez magyar feladat, a magyaroknak kell elvégezniük.
Orbán agyament külpolitikája már most megteremtette a lehetőségét annak, hogy ehhez egy potens, politikailag felvilágosult és erkölcsileg feddhetetlen új magyar ellenzék, a külső, nyugati nyomás hatására létrejövő forradalmi helyezettel élve, népfelkelés útján átvegye a hatalmat.
A magyar rendszerváltáshoz tehát minden külső feltétel adott. A nyugati világ, az EU, a NATO, az USA és minden komoly rövidítés és a magyar nép érdeke az orbáni rendszer megbuktatása. A drámai végjátékhoz csak a magyarországi ellenzéki szereplők hiányoznak.
Szomorú, hogy az ellenzéki oldalon, az európai és polgári gondolkodású jobb- és baloldalon ezidáig még a castingot sem hirdették meg. De nem csak szereposztás nem volt, és producer sincs, a forgatókönyvük sem készült el. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 