Kína új exportslágere az egypártrendszer

A Kínai Kommunista Párt, illetve annak mindenható elnöke, Hszi Csin-ping a meglassult kínai gazdaságot az egypártrendszer exportjával akarja ismét lendületbe hozni. Egyelőre a világ kevésbé fejlett piacain, Latin-Amerikában és Afrikában sikerült népszerűsíteni a terméket.

Nagy ugrás lenne Peking számára, ha egy európai, ráadásul egy uniós tagország, egy NATO-tag is előjegyezné a kínai exportslágert. Erre komoly esély kínálkozik Magyarországon, ahol formailag ugyan nem, de gyakorlatilag már ma is egypártrendszer működik. Ráadásul létrejöttéhez nem is kellett kínai támogatás. Peking segítő kezére a fenntartásához lesz szüksége a magyar Hszi Csin-pingnek, Orbán Viktornak.

A Szovjetunió vezette egykori „béketábor” működése és a kínai-magyar viszony között egyáltalán nem erőltetett párhuzamot vonni. A szocialista tábor egypártrendszerei sem voltak képesek önerőből hatalmon tartani magukat, Orbán sem képes erre. Mindenütt szükség volt, és ma Orbánnak is szüksége van egy nagyhatalom – akkor a Szovjetunió, ma Kína – támogatására, ami nemcsak gazdasági és katonai segítséget, de ideológia befolyást is jelentett és jelent ma is.

Amikor Orbán és a vállán ülő Szijjártó nevű papagája új világrendről, racionális külgazdasági kapcsolatokról, a több lábon állásról, az orosz gáztól és a kínai akkumulátorgyártástól való magyar függőség történelmi kényszeréről papolnak, nem tesznek mást, mint felkészítik a magyar társadalmat a de jure egypártrendszerre.

Folyik a fokozatos szoktatás a demokrácia nélküli nemzeti konzultációs egypártrendszerhez, az új magyar valósághoz, ami totális ellentéte a jól ismert nyugati polgári demokráciáknak. A kínai-orosz típusú – Orbán által – illiberális demokráciának nevezett politikai berendezkedés kiépítése az orosz-ukrán háború, a közel-keleti válság, Oroszország és Kína nyugat ellen kibontakozó szövetsége ideje alatt is zavartalanul folyik.

Amikor a nyugat, vagyis az Európai Unió, az Egyesült Államok és szövetségesei, a polgári demokratikus rendszerek és piacgazdaságokat (kapitalizmust) működtető országok megkongatják a vészharangokat Oroszország és Kína erőszakos nyomulása miatt, nem egyszerűen arról van szó, hogy a saját gazdaságaikat, a nyugati nagytőke érdekeit akarják megvédeni. Arra ugyanis a nyugati nagytőke maga is képes volna.

A nyugat az orosz-kínai társadalmi modell terjedése ellen zár szorosabbra, mert úgy látja, hogy jelenleg ennek térhódítása jelenti a legnagyobb veszélyt a nyugati társadalmak több száz év alatt kiharcolt liberális demokráciáira, az ezekben garantált alapvető emberi jogokra, a politikai pluralizmusra, a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, a sajtó- és szólásszabadságra, a hatalmi ágak elkülönülésére, az igazságszolgáltatás függetlenségére, az egyház és az állam szétválasztására.

Hazugság tehát az orbáni porhintés arról, hogy egy kialakulóban lévő új gazdasági-hatalmi világrendben kell Magyarországnak a saját érdekében időben az oroszok és a kínaik mellé állni, a kiváltságaikat és elavult, lejárt szavatosságú társadalmi berendezkedésüket görcsösen megőrizni akaró nyugattal szemben, amely hatékonyságban és gazdasági teljesítőképességben is vereségre van ítélve.

A valóság ennek az ellenkezője. A két rendszer, az orosz-kínai modell és a nyugati társadalmi-politikai berendezkedés között kibontakozóban lévő élet-halál harcnak a Magyarország méretű kis országok lesznek a legnagyobb vesztesei, ha nem a nyugat, hanem Kína és szövetségesei kerülnek ki belőle győztesen.

Azt viszont Orbán jól látja, hogy a nyugat végső győzelme az ő és az egypártrendszerre épülő, autoriter politikai modelljének totális vereségét jelentené. Ezért is áll, mert nem is tehet mást, a saját pőre élete és politikai túlélése érdekében, a nyugat helyett a keleti diktatúrák oldalára.

Orbán számára nincs életképes alternatívája, hogy ne Moszkva és Peking csatlósának szegődjön. Ez azonban kizárólag az ő személyes érdeke, totális ellentétben áll a magyar nemzeti érdekkel. x

Zsebesi Zsolt